Kedves kathy!
Dehogynem, dehogynem 'veszik észre'! Csak lehet, hogy a többség egyet ért veled, és ezért nem reagál, vagy te nem kérdezel, de ez mindegy is, nagyon hiányoznál innen!
A kérdésem persze nem teoretikus volt, a terapeutámat viszont kedvelem és azt hiszem bízom is benne (ő az első, akit elviselek), úgyhogy nem hagyom ott.

Kedves orlando,
éppen az után kérdeztem meg, hogy mi a diagnózis, miután közölte, hogy a hangulatváltozásaimnak biológiai okai vannak, vagyis se én, se a külvilág nem tehet róluk, rendezkedjek be arra, hogy átvészelem őket. Azt állítja, hogy mivel a "dolog" atípusos (nem vagyok se bipoláris depis, se nem tudom mi - nem tudom mi!), nem akar rám ragasztani sok/kevés/egy cimkét, hogy aztán elkezdjem bújni a pszichiátria könyveket csak hogy utána nézzek magamnak. (Mindemellett nem is értek egyet vele, hogy a hangulataimnak nincs közük a külvilághoz - na de ezt már tényleg inkább vele beszélem meg.)
Teoretikus kérdés: ti mit csinálnátok? (Én tudom, hogy mit fogok csinálni, úgyhogy nem ezért kérdezem.) Csak mert szerintem érdekes probléma, hogy meddig kell/lehet vakon bízni egy terapeutában akivel amúgy nincs baj. Meddig hagyhatja az ember, hogy egy ködben vezessék anélkül, hogy megmondják neki, hol van. (Ez a helyzet túldramatizált verziója)