Ha valaki figyelmesen hallgatta a rádiókat és nézte a televíziókat, az árvízi tudósításokat, az a héten rádöbbent arra, hogy a hírszerkesztők, riporterek, kommentátorok, moderátorok földrajzilag nullák.

Döbbenetes, hogy a szerkesztőségekben nincsen Magyarország térkép. Felháborító, hogy a tudósítók annyi fáradságot nem vesznek maguknak, hogy belepillantsanak egy általános iskolai földrajzkönyvbe. Mélyen sértő, hogy nyilvánosság elé lépők nem készülnek fel abból, amiről beszélni akarnak vagy kényszerülnek. Ijesztő, hogy ebben az országban nyilvánosságot kaphatnak az újságíró szakma ama sarlatánjai, felkészületlen dilettánsai, akik minimális alázattal sem rendelkeznek a hallgató és néző iránt. Gondoljuk el, mit érezhet az ezen a tájon élő ember, amikor azt hallja a rádióban, hogy Hajdú-Bihar-Szatmár megye. Debil dolog. De az sem jobb, amikor azt mondják: Feketefejércse. Iga, pici a falu, de van rendes neve. Az se akármi, amikor Nagyhodost összekeverik Nagydobossal. Ijesztő ostobaság, amikor hivatalos rádiónk azt mondja, hogy Kispalád Ukrajnában van. Különböző hírekben vidáman keverik Bereget a Nyírséggel, Szatmárt a Kárpátaljával. Szemük se rebben. Tehetik, mert akiknek mindezt kontrollálni kellene, maguk sem tudják, miről van szó. A tömegtájékoztatás elemi etikai követelménye a pontosság. Ez hiányzik, sajnos, nemcsak ebben az esetben. Tudom, egy árvíz esetén nem a legfontosabb, hogy helyesen ejtenek ki egy falunevet. De a tisztesség megköveteli, hogy igyekszem tudni azt, amiről beszélek. Ôk nem tudják. Szégyen. Szégyen a televízióknak, a lapoknak, a rádióknak. Talán jó lenne, ha visszakérnék a tandíjat és újra kezdenék. Valahol az első osztályban.

(burget)