Pontosak az infóid.

Én meg egy Durrell könyben olvastam ezt: Sir Winston Churcill a háború közepén a fejébe vette, hogy szerez egy kacsacsőrűt, mert egysezrűen nem tud meglenni nélküle. Megkérte a szövetséges Ausztráliát, hogy küldjenek már neki egyet. Egy sor kutató kezdett el tevékenykedni, szereztek egy tengeralattjkárót, beletette egy spéci akva-terráriumot, beleszereltek nyomáskiegyenlítő rendszert, hűtőfűtő rednszert, meg még egy csomó mindent. Felkészítettek az útra egy állatot, beszereztek rengeteg kaját, és elindult a tengeralattjáró. Fél évet utazott sikeresen, mígnem Anglia partjaitól 200 kilóméterre egy topedótámadást intéztek a németek ellenük. A tengeralattjáró ugyan megmenekült, de a rengések keltette hánykolódást az állat nem élte túl. A történet tehát szomorú, de az azért mégiscsak vicces, hogyha elképzeled, hogy ül Churcill a bulldog fejével Angliában a háború közepén, és mire van szüksége: kacsacsőrű emlősre.