Törölt nick Creative Commons License 2001.02.14 0 0 75
lalkus: Az MVSZ a korábbi években is pályázott az Illyés alapítványnál, és ezután is fog pályázni. Kissé aggaszt minket, hogy eddig a kiemelt programjainkra, bár számtalan ígéretet kaptunk rá, az alapítványkuratóriuma nem szavazott meg támogatást. Így van ez a Reményforrás nagycsaládos házépítő mozgalmunkkal, amelyet eddig szakma, sajtó és politikum egyaránt a legmagasabb módon méltatott. Ez az program a vészesen apadó lélekszámú magyar nemzet tagjainak kíván szimbolikus és egyben pragmatikus cselekvést felkínálni. Évről-évre fel is avatjuk a sokgyerekes családoknak anyagi lehetőségeink függvényében felépített nagycsaládos házat. 2000. október 6-án Délvidéken Magyarkanizsán, majd Erdélyben Kőrösfőn avattunk egy-egy ilyen házat. Mindemellett e tárgyban benyújtottpályázatunk a hosszas és módszeres előkészítés, és a biztató helyszíni szemlék ellenére sem nyert támogatást az Illyés alapítványtól. Még szerencse, hogy ezt a kérdést a magyar kormány 4-5 minisztériuma másként látta és látja, és a saját forrásaikból támogatást nyújtottak.

Az Illyés alapítványhoz az Országgyűlés által hozzárendelt, eredetileg az MVSZ-nek szánt öszeggel az a legnagyobb gond, hogy több kurátor szóbeli tájékoztatása alapján elmondhatjuk, hogy intézményünk működéséhez támogatást nem adhatnak. Ez a helyzet joggal szüli a kérdést: ha a kiemelten közhasznú jelleggel működő, olykor állami feladatokat is magára vállaló intézmények működtetésére nem jár közpénz, akkor miért kell a pártok működésére közpénzt fordítani, vagy miért kell mondjuk az Országgyűlés múkődésére pénzt fordítani? Afelől ugyan senkinek nincs kétsége, hogyaz Országgyűlés könyvtárában, irodáiban, portáján dolgozó alkalmazottak munkáját meg kell fizetni. De vannak olyan országok, mint például Svájc, ahol a képviselők társadalmi munkában végzik országépítő-országfenntartó munkájukat.

Előzmény: lalcus (57)