Kedves banya!

Írod:
"Nehogy már valakit a hűsége foka minősítsen!!!"

Háááááát, én bizony úgy gondolom, hogy az embert, mint embert, semmi sem jellemez jobban, mint a hűsége. Mert majdnem mindegy, hogy ki milyen jól játszik, az egyes számú kérdés úgyis az, hogy mellettünk, vagy ellenünk játszik-e.

Kérdezed:
"... akkor már nem is lehet emberszámba venni?! "

Majdhogynem. Legfeljebb annyit tudnék finomítani rajta, hogy nem lehet _felnőtt_ ember számba venni.

Kérdezed:
"... ha már valaki megcsalta a párját, akkor miért _kell_ megmondania a párjának? Hogy neki is fájjon?"

A hűség szempontjából akkor már mindegy, hiszen megcsalta. Ha csak azért mondja meg a párjának, hogy "neki is fájjon", akkor nem csak hűtlen, de a tetejében még gonosz és bosszúálló is. Ha meg csak azért mondja meg, hogy könnyítsen a saját lelkiismeretén, akkor egy gyenge jellemű ember, aki másoktól várja a feloldozást, illetve azon dolgok helyrerakását, amit ő rontott el. E rossz példáktól függetlenül lehet helyes az elmondás, ti. ha azt a célt szolgálja, hogy a jövőben elkerülhető legyen a hűtlenség. (Ezzel kapcsolatban csak azt lehet kifogásolni, hogy miért nem a félrelépés _előtt_ egyezkedett?!?) Tehát nem az utólagos elmesélés, hanem az előzetes megegyezés a lényeg. Ha a mesére kerülne a sor, az akár el is hagyható.

Felvetődik a kérdés, hogy mitévő legyen az ember, ha önmagában is csalódva, hűtlennek bizonyult?
Romlott emberszabásúak ilyenkor szokták imígyen vígasztalni az illetőt: "Ugyan már, nem kell úgy felfújni a dolgot!", "Mindenki így csinálja!", "Ne félj, nem tudja meg senki!", "Legközelebb majd ügyesebb leszel!", "Csak nem hitted különbnek magad?", "XY meg is érdemelte!", stb.
Ha nincsenek ilyen tanácsadók, akkor is veszélyes lehet a helyzet. Az önmagában is csalódott ember hajlamos kétségbe vonni önmaga alkalmasságát az erkölcsös életre, és még önpusztító gondolatok is megfogalmazódhatnak benne. Azonban a hűség nem a végzeten, hanem rajtunk áll. Minden kísértéssel járó helyzetben választhatunk, és választásaink fokozatosan beépülnek személyiségünkbe. Az egyszer elrontott dolgok ugyan elrontottak is maradnak, de ebből még nem következik, hogy újabb kapcsolatainkat is elrontsuk.