A világképem (hogy én se lógjak ki a sorból):
Isten a Mindenség, az Igazság, a Tökéletes Objektivitás, maga az Abszolutum.
Mivel rajta kívül nincsen semmi se, ezért mondható reá mindez.
Önmagát csakis önmaghoz tudta viszonyítani a teremtés előtt.
Ő maga a Szeretet is. De a szeretet csak akkor él, ha van kit szeretni.
Ezért megalkotta első Teremtményét, akit a Fiúnak szoktak nevezni. Ő maga a Fény, az Első alkotás.
Isten azáltal alkotta meg, hogyönmaga anyagát az Őserőt sűrítette összébb. Így alkotott minden mást is, ezért is mondhatom, hogy Istennel minden Egy, mindannyian Benne vagyunk, Őáltala.
Isten megalkotta a szellemvilágot, és benépesítette lelkekkel, hogy Szerethessen. Isten élvezi a teremtést, de ezt csak feltételezhetem (ha nem élvezné, nem is teremtett volna senkit Jézus után)!
Az égiek élvezték a létet és élvezték a tökéletes szeretetet. De nem tudták, mi is az a szeretet. Nem érthették, mert minden Tökéletes volt.
Így az egyik égi lényt szemelte ki Isten, hogy Ellentéte legyen Fiának, és általa érthessék meg a szeretetet.
Megalkotta hát a sátánt, a Sötétséget.
A sátán elfelejtette, hogy ő is egy teremtmény (így teljesítheti a feladatát). De az Isten által mindenkibe beleültetett parancs, a teremtés vágya benne is munkált tovább.
Hatalmat kapott és Tudást. De tudása mélyén fekete űr tátongott, s nem ismerte önmagát. Istennek hitte magát s megalkotta az Anyagi világot. Benépesítette anyagi élőkkel s Jézus lelket adott a testeknek.
Isten eközben gyönyörködött a teremtményeiben és Szerette őket. Ők pedig kezdték megismerni, mi is a szeretet -a rossz által.
A sátán az általa alkotott lényeken keresztül ismeri meg önmagát s általa a teremtettek ismerik meg a szeretetet. S Isten Boldog.
Az angyalok segítenek nekünk, anyagi élőknek, mert ezáltal bepillantást nyernek a véges tökéletlenségbe. S mert az Isteni akarat, a Szeretet törvénye erre készteti őket.
Ám a sátán az idők múlásával egyre sötétebb utakat kezdett járni. Mindez Isten akarata szerint történt, de az testes lelkek útjait is rosz irányba befolyásolta. Így hát eljött Jézus, s mindig időben érkezett. Általa emlékezett az ember s minden más lélek is a Szeretetre.
Minden egy. A Mindenségnek egy célja van: a szeretet.
Remélem, értelmezhetően írtam. Csak nehogy félre-értelmezzétek :-))
Sziasztok!