A legyek elhagytak a sullyedo patkanyt: :-))))
Nepszava:
A győzelem jele
II. Richárdot kegyetlen és képmutató zsarnoknak ismerjük meg, de aztán fordul a
szerencse kereke, börtönbe kerül, és roppant szenvedések közepette várja
legyilkoltatását. A közönség nem feledte el korábbi gaztetteit, mégis felé fordul szánalma,
majd szeretete. A darab végén már csak a hivatalban lévő királyt és fogdmegjeit gyűlöli.
Mit akart Shakespeare ezzel mondani? Azt, hogy a hatalom rombolja a lelket, a szenvedés
pedig felemeli? Vagy azt, hogy érzelmeink a szenvedők pártjára állnak? Más
megfogalmazásban: valóban jobb lett II. Richárd a börtönben vagy csak nem volt többé
módja arra, hogy gonosztetteket kövessen el, és kizárólag azért állunk mellé, mert elítéljük
azokat a törvénytelen aljasságokat, amelyeket kiszolgáltatottan el kell szenvednie?
Erre a dramaturgiai gondolattársításra egy meglepő lelki fordulat késztetett. A Nap-tévé
szemlélése és különféle újságok olvasása közben egyszer csak rokonszenv ébredt bennem
Liebmann Katalin, Csúcs László és Lányi Zsolt iránt. Természetesen nem feledtem el
Liebmann hajdankori televíziós uszításait, se Csúcs politikai garázdálkodását a rádióban, se
Lányi Zsolt tengerentúli, nyilas illatú barátait. Azt is tudtam, hogy az említettek nem
kérnek rokonszenvemből, és mégis... Néhányan kipenderültek a hatalmi pozícióban lévő
Független Nemzeti Torgyán Pártból, ráadásul Csúcs kivételével nem is kényszerből, hanem
szolidaritásból vagy tiltakozásul a megaláztatás ellen - és ez a tény elegendő volt a
fentebb említett érzelmi kibicsakláshoz.
Minden lelki eltévelyedés jó lehet valamire, ha értelmes kérdéseket kényszerít ki belőlünk.
Megpróbáltam megérteni, hogy miért épp most lázadt fel a torgyánista elit néhány tagja?
Elképzelhető-e, hogy Torgyán az Úr 2001. évében még kiábrándíthatott személyéből és
vezetési stílusából bárkit is? Házépítési kópéságával talán? Ugyan már. Nem először
vonakodik attól, hogy a felé áradó gyanú tisztázása céljából kinyisson egy borítékot.
Legendás családszeretete sem először nyilatkozik meg lukratív módon. Hingyi. Mária, Attila,
Sándor. Az "Isten, család, haza" hármas jelszava az ő buzgólkodása nyomán így módosult:
"Mindent halássz haza." Mielőtt egy magát liberálisnak nevező párttal koalícióra lépne, az
ország lakosságának liberális patkányok kiirtását ígéri. Egyáltalán: Torgyán már régóta nem
tud olyan valótlanságot állítani, amelyhez ne találnánk egykettőre korábbi állításai között
analógiákat. Például: a Kádár-korszakban, mely elnyomta őt mint 1956-os forradalmárt,
egyrészt milliókat felhalmozó sztárügyvéd volt, másrészt újpesti lévén távolról sem tudott
annyit keresni, mint belvárosi kollégái. A mezőgazdaság helyzetével foglalkozó diadalittas
közleményeire a szakemberek széles érzelmi skálán reagálnak a hüledezéstől a gúnykacajig.
Nem folytatom a felsorolást, mert még azt a benyomást keltem, mintha mód nyílna arra,
hogy válogassunk Torgyán igazságnak megfelelő és meg nem felelő állításai között.
Torgyán a Magyar Köztársaság legnagyobb botránya. Vannak itt nála jobboldalibb
politikusok, és olyanok is, akik professzionálisabban veszélyeztetik a demokráciát, mint ő.
De egyetlen olyan politikust sem ismerek, aki pusztán hétköznapi létével, életfunkcióinak
gyakorlásával ennyire sértené egy demokratikus közösség együttélésének
feltételrendszerét. Csúcsék lázadása felvet egy kellemetlen kérdést. Elképzelhető-e, hogy
Torgyán közeli munkatársai csak most vették észre, amit már régen tud a közvélemény?
Nem, ez teljességgel elképzelhetetlen. Akkor hát miért épp most lázadtak fel?
Tanácstalanságomban ismét Shakespeare királydrámáihoz folyamodom, ezúttal a III.
Richárdhoz. Richmond akkor vette fel a harcot a király ellen, amikor ennek legzüllöttebb
cinkosai sem érezhették már magukat biztonságban. Láttam egy fényképet, amelyen
hárman a pártból és a teremből frissen kizártak közül mutató- és középső ujjukat magasra
tartva felmutatják a "V" betűt, a győzelem jelét. Fellázadtak, és kizárták őket - de miért
győzelem ez? Mert ezután nem távolíthatják el őket? Vagy mert mostantól nem bukhatnak
együtt a vezérrel?
Valamikor a hetvenes években lefordítottam egy fiatal nyugatnémet költő néhány kurta
versét. A költő nevét elfelejtettem, de egyik epigrammája megmaradt emlékezetemben.
Címe: Utolsó lépcsőfok. Szövege: A legyek / elhagyták / a süllyedő patkányt.
Ámen.
Eörsi István
