Végül is Smilek is belekezdett a maga történetébe:
- Szegény családból származtam, apám aranyórájával kellett jojóznom. Reggelire csak 2 helyre mentünk el svédasztalos reggelire, ebédkor a szarvas-főzelékemre soha nem kaptam feltétet. A bejárónőnk a parókájával sikálta ki a pezsgőfürdős kádat. Egyszer anyám elcserélte a virtuális valóságomat egy..., egy... plazmatévére. Akkor álmatlan éjszakáim voltak, nem mertem játszani a kubai szivarokkal építőset. A kishugom mindig csak egy ktezrest kapott zsebkendőnek. Apám tényleg olyan szegény volt, hogy a Mercédeszünket el kellett adnia, mert csak Ferrarira tellett. De van ezeknél borzalmasabb is. Nem engedték, hogy légitársaságot vegyek, mert gyűjtögetni kellett a szegény napjainkra.
Dr. Cuncimókus elsírta magát, Lívia Beton ölébe hajtotta fejét. Ödön gyengéden odalépett Smilekhez, és megcsókolta.
Fido orrhangon mormolni kezdett, majd emberi szavakra csücsörített, és belekezdett:
- Smilek, ó, hogy kerültél ilyen szegény BKV ellenőr sorsra?
Smilek felemelte bús, könnyes ábrázatát, és mély hangon kezdett ujra mesélni:
- Tragikus volt. Anyám bankigazgatót, apám focistát akart belőlem faragni. Elküldtek Selmecbányára tanulni, ott ismertem meg első barátomat, valami Sanyit. Ő azt mondta, hogy menjek vándorszínésznek, de én inkább egy másik barátommal Mórickával tartottam. Ő rajongott a szívbetegségekért. Orvos sem akartam lenni, így hát Bíró Lacikához mentem. Akkor még nem értettem, hogy mi az a golyóstoll, én csak a csetbordomon kommunikáltam vele. Kimentem az utcára, és elgázolt egy busz. Azóta van ez a villám alakú seb a homlokomon. Felronottam a buszra, hogy szétverjem a buszvezetőt, de beleszerettem egy kalauz-lányba. Az a lány egy elmebajos kis csaj volt, csak azt tudta mondani, hogy BKV-ellenőr. Ezóta vagyok BKV-ellenőr.
Tátott szájjal álltak a többiek, ekkor Smilek ismét meglátott az űrben egy lebegő asszonyt...