Na félre nyomtam...:-)
Szóval én is pont erre gondoltam, de hátha lesz egy lakberendezős topicunk...:-)
Még nem dolgozom a szakmában, mert hamarosan terhes lettem és nem volt érdemes belekezdeni.Ha befejeztem a családtervezést akkor mindenképpen ezen a vonalon szeretnék elindulni,tehát nem volt felesleges az iskola, de addig is hobbi szinten foglalkozom vele.Baráti és ismeretségi körben szoktam jótanácsolni.:-)A lakásfelújításunknál is nagy hasznát vettem, amit ráadásul sk. csináltam az egészet.
Szerintem elindulni úgy érdemes,hogy először gyakorlatot szerez az ember valaki mellett, vagy egy ezzel foglalkozó cégnél,majd ezután lehet az önálló vállalkozást elkezdeni.Gondolom enélkül is lehet, dehát rizikós,hiszen sok olyan trükk van amit csak így tanulhat meg az ember.Meg lehet keresni a Lakberendezők Orsz.szövetségét is ahol szoktak pályázatok lenni.És persze nem hátrány az olyan ismeretségi kör akiknek a segítségével legalább az első munkákat le lehet akasztani.Ha jól dolgozol akkor ez már hozza a többit,mint minden más szakmában.De legalább 1-2 referenciamunkával mindenféleképpen rendelkezni illik, ez lehet mondjuk akár egy barát lakása is amit
(akár ingyen)megterveztél.Az iskola semilyen segítséget nem nyújt, azt mondták el amit most én itt és slusz.