rov Creative Commons License 2001.01.23 0 0 272
Sziasztok!

Akkor itt egy "5. turnusos" béka story:

Történt 1999-ben, hogy a 4. és az un. UJS tábor között egy háromnapos tanárkonferencia zajlott, többek között pedagógiumos hallgatók részvételével. Ennek következtében a UJS tábor előkészítő csapata néhány lelkes, mindkét eseményen résztvevő segítő kézzel gyarapodott.

Köztük volt H.R., aki ugyan nagyon lelkes volt, de az aktív segítség nem éppen rá volt jellemző. Az időt mindenféle jópofa szórakozással múlatta. Történt egyszer csak, hogy egy béka ügetett be a Bét Dávid azon szobájába, ahol a főhadiszállást rendeztük be. H.R.-nek nem volt más dolga, úgyhogy kis mélázás után valahonnan egy lapátot kerített és ráimádkozta szegény sorsú békánkat. Ezt követően az ablak irányába hosszasan lóbálásba kezdett, imitálva, hogy a brekit most bizony az említett irányon keresztül távozásra bírja. Mi próbáltunk neki szólni, hogy nem fog menni, mert szúnyogháló van az ablakon... Nem hallgatott ránk... Placcs!

(P.S.: Az állatvédők kedvéért megjegyzem, hogy bár kissé dramatizáltam a végkifejletet, a béka épségben elhagyta az épületet, másodszorra az ajtón keresztül, ami nyitva volt.)

Előzmény: jung (271)