Eto Demerzel Creative Commons License 2000.12.29 0 0 156
Nos visszatérésem kissé hosszabb időt vett igénybe mint azt eredetileg számoltam, de közben áttekintettem honnan jutott ide a párbeszédünk és miért akadt meg.
A tudományokról folytatott dialógus azzal indult, hogy “az ember azt hiszi magáról, hogy mindenható” és ez nagy részben a tudományoknak róható fel. Anélkül, hogy megismételném hónapokkal ezelőtt leírt gondolataimat, annyiban összefoglalnám, hogy a tudomány az embert nem tette önhitté, vagy legalábbis nem jobban, mint az a hit amely szerint Ő a teremtés koronája, az Isten által teremtett világegyetem központja.

Ezért írtam korábban, hogy ha tudomány önhittségre vezet néhány embert, az éppen olyan hiba, mint ahogy számos egyház is önhitté tett és tesz másokat. Ennek oka nem a tudományban és nem is az egyházban, hanem az emberi természetben rejlik.

Természet- és társadalomtudományok csakúgy, mint az alkalmazott vagy elméleti tudományágak a valóság leképzésére irányulnak. Az Embernek arra a törekvésére, hogy feltárja és megértse azokat a mechanizmusokat, amelyek a körülötte zajló folyamatokat irányítják. Azokat amelyeket pedig nem ért meg, hipotézisekkel pótolja, ellenőrzi, cáfolja és kijavítja. Tudományosan és perspektivikusan gondolkodik, hiszen a ma még elméleti tudományok megállapításai idővel gyakorlati hasznára válnak. Gondoljunk bele abba, hogy mennyire elméleti jelentősége volt a gravitációnak Newton idején és milyen gyakorlati haszna van manapság, az űrhajózás korában.

Írásod második része az asztrális világ, -dimenzió gondolatvetése, melynek végén megírod, hogy a legjobb az lenne, ha én magam is megtapasztalhatnám, mert attól tartasz, addig nem hiszem. És erre valami miatt nincs lehetőség.

A leírt gondolatrendszert önmagáért valónak tartom. Nem igazolható és egyben nem is szorul cáfolatra. Csak olyan hipotézissel lehet érvelni, amely meg is cáfolható. Az ellenőrizhetetlen és nem falszifikálható hipotézisek nem sokat érnek. Értékrendszerem szerint egy felvetést tudni kell ellenőrizni.

És éppen ezért nem tapasztalható meg számomra, mert “megtapasztalásához” hit kell, nem pedig racionalitás. De racionalitás hiányában az Ember elszakad a külvilágtól és végső soron megtagadja mindazt, amit e rációnak köszönhetően elért. Hogy érti, értelmezi a körülötte lévő világot, hogy kiemelkedett az állatvilágból és hogy a táplálékszerzés és a fennmaradás mellett jut ideje elméleteket is alkotni.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy amit leírtál azt tagadnám. Ehhez való viszonyomat a másutt leírt “Sárkány a garázsban” példatörténet illusztrálja a leghűbben.

Előzmény: Zotyi (142)