A „KIVÁLASZTOTT”.

Lehetséges, hogy nem speciálisan a modern kor szülöttje a „kiválasztott”, de mindenképpen a mai időkre tehető rendkívüli elterjedtségük –
nem véletlenül. Korábban is voltak idióták, önzők, egoisták, torzításra, csalásra, rontásra hajlamos emberek, s olyanok is voltak, akik túl
sokat képzeltek magukról, ám mindig megmaradtak egy szűk ismeretségi körön belül. Ostobaságaikat általában csak egy kultúrkörre
vonatkoztathatták (csak itt is akartak szerepelni!), innen nyerték igazolásukat és ez nem tette annyira ártóvá a jelenséget, mint inkább színfolttá.
Manapság azonban „istennek” gúnyolják azt, aki információt eltitkol, s mivel „isten” senki sem akar lenni, ezért nem titkolnak el semmit sem.
Minden, mindenhol elérhető és felcserélhető, a kombinációs készség rövid távon mindenképpen erény, s a „kiválasztott” ezzel él is, a végtelenségig.
A „kiválasztott” alapvetően érzelmi kivetettségből, illetve nélkülözésből születik. Ezt gyakori, hogy kíséri egyfajta testi hiba – talán nagyok a fülei,
ragyásak a vállai, aránytalan és elhanyagolt a teste és a többi, minden egyes egyednél más és más.
Kiskorától van valami kis hobbija. Jelen esetünkben jobb választani egy olyat, amiben sokan otthon lehetnek, a zenét. Részt vett a kezdetektől fogva
„az egészben” talán éppen a punkkal kezdte, de nincsen kizárva, hogy a szinti-popért „őrült meg”. Sok ismerőse van, új korszakok, új ismerősök, s ezek
az ismerősök csak nagyon ritkán találkoznak egymással – a „kiválasztott” a kapocs. Ő mindegyiket ismeri, de már, úgymond, nem érdekli. Azért néha
persze együtt söröznek, s ilyenkor leereszkedik ezekhez a megrekedt emberekhez. Egyre-másra a „súlyosabb” (nem tartalmas!) dolgokat keresi. Ami
éppen volt. Alkohol, depresszió, bulizások, stopos kalandok, „táborozások”, drogok, ami éppen aktuális. Mára azonban beérkezett. Megérkezett.
A „kiválasztott”, igazi kiválasztottsága a misztikában való pancsolással éri el igazi voltát. A „misztikus művek” lelkes olvasója. Néhány dolgot hallott,
néhányat látott, s ennyi elég. A fekete színt már régóta felfedezte magának. Ez kell! Crowley, Hermész Triszmegisztosz, Upanishádok, Hamvas,
rúna-mágia, Thule, Evola, LaVey, Eckhart Mester – egy helyre megy, ugyanúgy. (Mindez vonatkozik minden más szellemire is.) Ott van a polcokon,
kazettákon, CD-ken, filmeken(!). Olvastam, hallottam róla... hát persze, nekem megvan. Én ne ismerném? Viccelsz?!... Ki más, ha én nem?!
Újdonságok, új helyek, új emberek. Én ismerem őt is, ő engem kevésbé, és te, te még nem ismered? Egy idő után nem foglakozik azzal, aki nem ismeri
azt, amit ő minimálisan már rég, még kevésbé azzal, aki a töredékét sem. Az a fontos, hogy minél több mindent ismerjen. Nem utak, nem felismerés,
csak kupacok, torlaszok. Címek, helyek, emberek, akik majd a „kiválasztottak” közé emelik őt, bűnei felett elsiklanak, s észreveszik: nicsak itt is egy
kiválasztott! Ő, a „kiválasztott”.
A közélet és politika – csak fölényesen! Először is a napi politika undorító és nem érdemes arra, hogy a szájára vegye. Ellenségeket,
összeesküvéseket keres, paranoiás a mi emberünk. Van mit kivetnie magából. Radikálisnak tartja magát. Ő az utolsó szélső és radikális. Komor arc – az
ecseri piacon jól ismert vevő. Szobája mélyén féltett kincsek, néhány arra érdemes már láthatta – ezek majd bizonyítják: ő komolyan gondolja, na de
lehet-e ebben a mocskos, felfordult világban?... Agytekervényeiben az általános- és középiskolai történelemanyag foltokban fedezhető csk fel. Erre még
olvasott valamit ismeretterjesztő könyvekben és folyóiratokban. Nagy foltok, hatalmas kontúrok egymásba gabalyodva. Az árnyaltság és a részletek iránti
fogékonyság kizárt. Mindig vannak: hátráltatók, aláásók. Az üldözés folyamatos.
A „kiválasztottal” való érintkezés bizonyos játékszabályok szerint történik. Ezt általában az emberünk maga szabja meg, előre tervezni felesleges.
Néhány dolgot azonban nem árt, ha előre tudunk a típusról.
Talán alapvető gyökértelenségéből adódik rendkívüli kicsinyessége. Aprólékosnak gondolja magát, pedig csak utolsó kispolgári módon élére
rakosgatja a dolgokat. Az alapok hiányoznak nála. Úgy gondolja, hogy jelentős dolgokról beszél, miközben piszkálgatja fogát. A másikat semmibe se
veszi. Létezik egy maszk, s létezik egy undor, egy erősebb lenézés, amit aligha tud palástolni, pedig akarja. Gyakorlat, de nem helyes. Szó sincsen
előzékenységről, csak szerepről. Jól kihasznált ál-udvariasság ez. Rossz színész – kíméletlen kritikusnak kell lenni.
A megbízhatóság nem erénye, sőt, nem is tulajdonsága. Magától egyáltalán nem követeli meg, pedig ismeri a fogalmat – mindenkitől ezt várja el,
akivel érintkezik. Lehetőleg ne tégy neki szívességet, még a legkisebbet sem, mert a hála fogalma szintén törölve van a szótárából. Talán feledékeny, de
inkább csak nem foglakozik vele. Rendkívül bosszantó.
Nemesnek látszani – ez a cél. A nemességből azonban csak a betegsége tapad rá: a hübrisz. Önhitt és gőgös, ő az aki mindent jobban tud.
Felhasznál és ellop. Hálátlanul élvezi a hasznot, amihez neki semmi köze. Zuhanásában belekapaszkodott ebbe is, s ami a körme alá ragadt mocsok
azzal keni össze magát, ahelyett, hogy utánanézne. Lustaságát leküzdeni azonban túlságosan is frusztrált.
Sok minden tapad a „kiválasztotthoz”, ezek közül azonban egyik sem része. Valamennyi csak álarc, hamisak ők és langyosak. Mindenből amiből a
legjobbak, legbölcsebbek legnemesebbek utat kovácsoltak a Magasztoshoz, ők csak fényűzésként használják. Élősdiek és kártevők a fán, Ég és Föld
között. E tébolyult világszínházban nem elégszenek meg a nekik illő néző szereppel, hanem fent akarnak lenni a színpadon és röfögni, egy olyan
jelmezben, amely ma már nagyon ritka. Ritka, s ezért követnivaló. Divatot csinálnak belőle, követik majd őket. Semmit sem értenek meg majd semmiből
sem. Minden tettük létrontás és botrány. Minden szó felesleges lesz.
El kell, hogy pusztuljon. El kell pusztítanod.

P. H. J.

Kritika és önkritika :)))
a szöveget egyébként a d-eyes.jpte.hu/~Mozgalom/Sophia oldalról másoltam.

Vigor:
aha :))