Szerintem ez is csak egy olyan dolog, mint az istenhit. Lehet róla vitatkozni, filozofálgatni, de egy zuhanó repülőgépen mindenki hívővé válik. Lehet gyönyörű ábrándokat kergetni az erőszakmentes világról, akciózni a tetszetős, nagyvonalú jelszavak szintjén, de ha helyzetbe kerül az ember, akkor bizony akár egy másik ember élete árán is megvédi magát, vagy ha nem magát, hát a családját, gyermekét biztosan. Aztán lehet szövegelni az erőszakmentességről.
Az ember - mint minden lény a világon - versenyben áll a fennmaradásért. A verseny az érdekek ütközéséhez, konfrontációhoz vezet és már csak egy lépés választ el minket az erőszaktól. Persze a civilizált ember megmarad a verbális erőszak szintjén, legfeljebb csúnyákat mond vagy gondol. De nem mindenki civilizált és persze az is fenn akar maradni, akinek nem forog olyan jól az esze vagy a nyelve. Az ilyen embernek nem marad más eszköze mint a fizikai erőszak.
Ahhoz, hogy a világ erőszakmentes legyen mindössze ki kellene irtani az emberből a versenyszellemet. Emberek maradnánk még? Nem hiszem. Stanislav Lem Visszatérés című könyve pontosan egy olyan világot ábrázol, ahol mesterségesen kiirtották az emberből az "erőszakos" hajlamokat. Mellékhatásként eltűnt belőlük a ragaszkodás, az önfeláldozás, a lelkesedés, a kíváncsiság, a kalandvágy, versenyszellem, kutatóhajlam stb.
Ez van.
Az erőszak nem jó, de alapvető tulajdonságunk. Szerintem intelligens ember nem ellene küzd, hanem megtanul együtt élni vele: megtanulja kontrollálni a saját erőszakos késztetéseit, kezelni mások erőszakos megnyilvánulásait, ha lehet kitér előlük, de ha nem lehet kitérni - a józan eszétől vezetve - megvédi magát velük szemben.