A magyar futball tönkretételének folyamata 1948-ban a kommunista hatalomátvételkor kezdődött.
A következő tények a fontosak:
- a csapatok államosítása
- a piaci és versenyszellem eliminálása
- a játékosforgalom/kereskedelem állami ellenőrzés alá vonása
- bundameccsek
- privilegizált csapatok
Hiába nyertük meg az 1952-es olimpiai döntőt a két évvel későbbi Vb-döntőt már eladta a komcsi vezetés a németeknek ( akik cserébe óriási összegekkel támogatták az észak-magyarországi iparosítást ). A forradalom után jópáran külföldre menekültek.
A '60-as években megszilárdult ez a rendszer és noha a válogatott tündöklött ( '60 Róma-olimpiai bronz,'64 Tokió-arany, '68 Mexikováros-arany ; '62-es Vb-legjobb 8 között, '66-os Vb-legjobb 8 között) és a klubcsapataink is remekeltek (FTC '64,'65,67, Ute '68,69 ) mégis az 1969-ben Marseilleben elszenvedett 4-1-es vereséggel meginuldtunk a lejtőn.
Nem vettünk részt se a '70-es se a '74-es VB-n. Olyan játékosok megjelenése mint pl. Zámbó csak kifejezetten ártott a magyar futballnak. A morális lemaradás után egyértelműen hátrányba kerültünk technika-fizikum-és ANYAGIAK terén. 1972 óta nem voltunk EB résztvevők. Az 1986-os Vb-szereplés küldte padlóra a magyar futballt ( Szovjetúnió-Magyarország 6:0 ). Ezután a rendszerváltás során olyan emberek kezébe került az irányítás akik később mint a magyar futball legrosszabb legszomorúbb leggyengébb évtizedének a főszereplői kerültek be a "történelemkönyvekbe".
A kegyelemdöfést a futball 1997. októberében kapta (Magyarország-Jugoszlávia 1-7, 0-5).
Ezt a mostani helyzetet pedig úgy lehetne jellemezni, hogy "szarabb már nem is lehetne".
Megoldás? Majd ha politika véger kivonul, és a mostani futballvezetők eltávoznak és magukkal viszik a "profi" játékosok 95%-át akkor majd el lehet indulni ismét felfelé. De erre nem sok remény van, ahogy mostanában a dolgok alakulnak.