Locutus Creative Commons License 2000.12.07 0 0 143
na szóval. hurlyburly: láttam már ennél rosszabb filmet is. persze.
DE ilyen szereposztással azért összehozhattak volna valami értékelhetőbbet.
kevin a szokásos. tehát kiemelkedik a többiek közül, és már asszem soha nem fogom megállni vigyorgás nélkül, ha meglátom a vásznon. :-D (meg tulajdonképpen BÁRHOL)
de most éppen nem voltam abban az állapotban, hogy IGAZÁN értékelni tudjam. (erről én tehetek)

arra viszont rájöttem, hogy talán ez a film nem egészen véletlenül volt ilyen zűrzavaros... :-)
de ez sajna nem vigasztal, mert túl hosszú volt, abszolút nem töltötte ki a két órát, és tulajdonképpen semmi értelme nem volt az egésznek. viszont asszem nem fogom csak a követhetetlen párbeszédek miatt többször megnézni.
csak talán még egyszer (vagy kétszer, de többször biztos nem)... (és akkor sem emiatt)

de azért voltak benne jó poénok. (csak hogy valami pozitívumot is említsek)
és meg ryan is egész tűrhető volt.

off:
(ez már a harmadik 1998-as film, amit ezen a héten látok moziban. mi a bajuk a filmforgalmazóknak? mondjuk a másik kettő még jó is volt :-D)