Sziasztok!

Nekem ugyanabban a suliban volt - elég sokba jártam - életem legjobb és legrosszabb tanára. A kedvencemet Ercsényi Györgynek hívják, megérdemli, hogy leírjam a nevét. Kémiát tanított, de szinte csak elviekben, mert mindig végigmesélte az órákat. Rengeteget tanultam tőle, a természet szeretetéről, az értékek, a hagyományok tiszteletéről. Azóta is azokat a tanárokat tartom igazán sokra, akik nevelik a diákjaikat, nem csak tanítják. Így utólag visszatekintve soha nem álltam közel hozzá, nem szeretett különösebben, de mégis tisztán emlékszem, amikor egyszer nagyon szomorú voltam és észrevette rajtam az órán, behívott magához a szertárba és megkérdezte mi bajom. Azt hiszem negyvenen lehettünk abban az osztályban és mégis észrevette, hogy egy tanítványával - aki amúgy nem volt számára különösebben fontos - valami nincs rendben. Gondolom nem én voltam az egyetlen, tehát valószínűleg tényleg figyelt a diákokra.
A negatív csúcs matematikát tanított, majd osztályfőnököm is lett. Én a matekhoz holt hülye voltam, reáliskolában ez eleve nagy gáz, ő viszont néhány hónap után közölte, hogy valszeg visszamaradott vagyok, és ilyeneknek semmi keresnivalója az osztályában. Mindezt egy elégtelen dolgozat után az osztály előtt, majd szülői értekezleten anyámnak a többi szülő előtt, végül a tanári karnak is kifejtette. Ezt a stílusát sikerült addig folytatnia, míg eljöttem a suliból, abban a szent meggyőződésben, hogy értéktelen szar vagyok, akiből guberáló lesz. Néhány évig eltartott, mire rendbejöttem.

Bocs, ha kicsit hosszú voltam.