9. Töredék

Egy lakótelepen laktam. Azt mondták úgy ronda, ahogy van, de nekem fel sem tűnt, jóformán csak aludni jártam haza. Nem foglalkoztam semmi egyébbel csak a munkámmal. Sokszor azt sem tudtam, milyen nap van.
Katasztrofális állapotú rendszert vettem át. Napi tíz-tizenkét órát dolgoztam, és nem láttam a végét. Minden zsebem tele volt cédulákkal, állandóan. A legnehezebben megoldható feladatot az jelentette, hogy egyedül voltam, nem volt olyan munkatárs a cégnél, akivel csak egy szakmai beszélgetés erejéig is megoszthattam volna a gondjaimat. Minél több döntést kellett egyedül meghoznom, annál nagyobb lett a veszélye, hogy egyszer hibázok. Emiatt nagyon körültekintővé váltam.
Nyár közepére bizonyosság lett, amit addig csak sejtettem: pénz kell hozzá, nagyon sok pénz és legalább háromévi munka, hogy egyáltalán kézbe lehessen tartani a dolgokat. Szét volt zilálva minden.