Kedves Zyx!
Akár tetszik neked akár nem TÉNY, hogy Egely ÉLETENERGIA hipotézisének az elvetéséhez elegendő 6 fordulat/percet produkálni élettelen tárgyakkal a kézhez hasonló körülmények esetén. Ő adta meg ezt az átlagos emberi értéket, az általad sokat szajkózott több ezer MÉRÉS alapján. Tehát ameddig Egely el nem veti ezen elvét NEM SZÜKSÉGES A 6 FORD/PERC FELETTI ÉRTÉKEKKEL FOGLALKOZNI A CÁFOLATHOZ. Lásd Egyeli leírását az internetten.
-----------EZT MOST FELFOGTAD, VAGY NEM?--------
Arról is megfeledkeztél, hogy a 7-es és 8-as pontban leírt állításaimat, lehívatkoztam, tehát mások az több évtízedes munka és mérések tömege által tették meg. A megállapításokat nemzetközileg is leellenőrizték és elismerték. Egy példát említva, Te most azt várnád tőlem, hogy újra mérjem meg a föld - hold távolságát mert az eddigi mérések nem mérések szerinted?
Szerintem azt mások már nagyon pontosan leellenőrzötten megtették igy elég elővennem egy hiteles könyvet és nyugodtan lehivatkozhatom.
A tizenhármas pontot elpoénkodtad, pedig fontos. Ez azt jelenti, hogy nyogodt kienyensúlyozott embereknek nem akar forogni a kerék.
A 14-es pontra adott válaszod pedig egyenesen butaság. A levegő surlódásában nincs különbség egy egymástól kb 8mm-re vagy 16mmre lévő álló és forgó tárgy között.
A 16-osról megfeledkeztél
Ezen tényeket figyelembevéve az általad felsorolt HIÁNYOSSÁGOK EGYRÉSZT NEM LÉTEZNEK, MÁSRÉSZT NEM BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK AZ ÁLTALAM MEGTENNI KIVÁNT CÁFOLATHOZ.