A pontossag kedveert, ki, mit akart es ki mit hirdet jelenleg: Valter Roman, Neuländer Ernô es Petre Roman

Kolozsvari Szabadsag, Nov 6
http://www.hhrf.org/szabadsag/0nov-06t.htm

Valter Roman és a magyar forradalom
avagy amikor Valter végképp legyôzte Ernôt

Tibori Szabó Zoltán

.....

1995-ben a Korunk felkérésére tanulmányt írtam az idôk során felmerült Erdély-modellekrôl (Az Erdély-modellek vizsgálatának szempontjairól. Korunk, 1995. október, 89–93.) Miközben tanulmányomhoz az anyagot gyűjtöttem, egy orosz történész rendkívül érdekes közlésére bukkantam. A történészt Tofik Iszlamovnak hívják, s arról értekezett, hogy ötven év után Moszkvában felszabadultak egyes levéltári anyagok, amelyek árnyaltabbá tehetik az 1944-es esztendôrôl kialakult képet. Az Arhiv Vnyersnyej Politikij Federacij levéltárban (Fond 0512, Opisz 4. 1944. Delo 207. 1–3.) Iszlamov igencsak érdekes dokumentumot fedezett fel: Valter Romannak bizonyára a legfelsôbb szovjet vezetés kérésére készült feljegyzését, amely valóban Erdély jövôjérôl szólt.

Feljegyzését a szerzô 1944. július 28-án keltezte, és M. M. Litvinovnak címezte. Annak a Litvinovnak, aki 1941 után Moszkvában „A békeszerzôdések és a háború utáni rendezés bizottsága" nevű munkacsoportot irányította. Ez a bizottság kérte fel Valter Romant (kit kérjen fel, ha nem egy partiumi, számukra tehát erdélyi származású kominternest?) — aki akkoriban a Komintern moszkvai utódintézményének, a 205. számú intézet román szerkesztôségének felelôs szerkesztôje volt —, fejtse ki véleményét Erdély háború utáni hovatartozásának kérdésében.

Valter Roman — e feljegyzésben álló szavai szerint — „jól átlátta az erdélyi kérdés minden bonyolultságát, heterogén és sajátos jellegét", s tudatában volt annak, hogy e régióban „egyetlen, oszthatatlan konglomerátumban élnek együtt románok és magyarok". A feljegyzés fô tézise: a Hitler akaratából felosztott Erdély „gazdasági, történelmi, nemzeti és etnográfiai szempontból" egyaránt egységes, oszthatatlan terület. Két javaslata: 1. Erdélyt egyesíteni kell; 2. önálló, független állammá kell tenni. Roman ellenezte, hogy Erdélyt akár Magyarországnak, akár Romániának visszaadják, mert úgy vélte, ez az adott ország „jutalmazását" jelentené a Hitler „rablóháborújában" való „csaknem egyforma mértékű" részvételért.

Úgy tűnik, miután az idézett dokumentumot az idén az oroszok kötetben is publikálták, Petre Roman Iszlamovhoz intézett levélben tiltakozott, ám az általa közzétett július 24-i levél eredetijét vagy fakszimiléjét nem kívánta bemutatni. Különösen furcsa — és ezt válaszlevelében az orosz történész is szóvá tette —, hogy ezt a magánlevelet Petre Roman a külügyminisztérium fejléces papírjára írta, s aláírása után azt is odabiggyesztette, hogy „Románia államminisztere és külügyminisztere". Ami hatalommal történô visszaélésnek minôsül, persze nem nálunk, hanem jobb helyeken. Éppen az Evenimentul zileiben közölt Roman-tiltakozással egyszerre látott napvilágot a Krónika és a Ziua de Ardeal napilapok mellékleteként kiadott Provinciában Tofik Iszlamov Petre Romanhoz címzett levele, amelyben az orosz történész egyebek mellett — bizonyos rövidítésekkel — a Valter Roman 1944-es feljegyzését is közölte. Annak, akit Erdély történelme érdekel, fontos ez a dokumentum. Olvassuk tehát újra együtt:

„Figyelembe véve az erdélyi kérdés egész bonyolultságát, összetettségét és sajátos jellegét, az adott (háború utáni) idôszaknak leginkább megfelelô megoldást a mind Romániától, mind Magyarországtól független Erdély létrehozásában látom, amely a Tiszától a Kárpátokig terjedne, és határait a Szovjetunió, Anglia és az Egyesült Államok garantálná. Indokaim a következôk:

1. Mindkét, Erdélyt magának követelô ország csaknem egyforma mértékben vett részt Hitler rablóháborújában. Melyiket ťjutalmazzukŤ közülük Erdéllyel? (A brit imperializmus arra törekszik, hogy befolyása alatt tartsa az Erdélyt is magában foglaló Magyarországot, mivel nyilvánvaló, hogy Romániát a jövôben senki sem használhatja a szovjetellenes ármánykodás központjaként és a Szovjetunió elleni hídfôállásként.)

2. Az etnográfiai összetétel. A Tisza és a Kárpátok között egyetlen, szétválaszthatatlan tömegben élnek a románok és a magyarok. (Élnek szászok és svábok is, akik kérdése a ťVolga mentiŤ németekére emlékeztet, és szükség esetén hasonló szellemben oldható meg.)

3. Gazdasági önállóság. Erdély (amely alatt ma a tulajdonképpeni Erdélyt, a Bánságot, Körösvidéket és Máramarost értjük) gazdasági szempontból egyetlen egészet alkot. Abban az idôszakban, amikor Erdélyt Romániához csatolták, ipara fejlettebb volt, mint Romániáé. (A Resica a legnagyobb kohászati üzem, az I. A. R. a legnagyobb repülôgépgyártó, az Asztra a legnagyobb vagongyár és a Dermata a legnagyobb bôrfeldolgozó üzem az egész Balkánon.)

Erdély egy egész sor természeti kinccsel rendelkezik: szénnel, vasérccel, rézzel, mangánnal, arannyal, ezüsttel stb. Ugyancsak gazdag mezôgazdasági vonatkozásban is. A Hitler által 1940 augusztusában végrehajtott felosztás — amely nem tartott szem elôtt semmi mást, csupán a német imperializmus érdekeit — ellentmond minden gazdasági, történelmi, nemzeti és etnográfiai megfontolásnak: ez olyan, mintha erôszakkal választanák szét az egymás nélkül élni nem tudó sziámi ikerpárt.

4. A történelmi gyökerek. Hosszú évekig és nem is egyszer Erdély önálló ország volt, saját fejedelemmel, és a 16–17. században fontos szerepet játszott a nemzetközi ügyekben. Az erdélyi függetlenség gondolatának megvannak a hagyományai mind a román, mind a magyar dolgozók körében. A történelmi tények a magyarok és a románok évszázadokon át tartó békés egymás mellett élésérôl tanúskodnak Erdélyben, valamint a közös elnyomó ellen folytatott együttes harcukról.

5. Erdély mindig is a legprogresszívabb országrész volt, akkor is, amikor Magyarországhoz, és akkor is, amikor Romániához tartozott. A magyarok és a románok nemzeti-felszabadító mozgalmának lángja nemegyszer Erdélyben lobbant fel. A munkásmozgalom erôsebb volt itt, mint Magyarországon vagy Romániában. Mindeme megfontolások alapján az önálló Erdély felélesztését — mint ideiglenes és átmeneti döntést — reálisnak és idôszerűnek tartom, mivel összhangban áll mind Románia, mind Magyarország progresszív fejlôdésének érdekeivel. (Végleges megoldás csak a Duna-medencében létrejövô szovjetrendszerben képzelhetô el.)

Tisztelettel: Valter Roman

Erdély szülötte, a Román Kommunista Párt tagja, elektromérnök, a 35. (nemzetközi) hadosztály tüzérségének parancsnoka Spanyolországban (1936–1939), a kalinyini járműjavító üzem korábbi konstruktôre, a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának munkatársa (a feloszlatásig), az SZK(b)P KB mellett működô 205. számú intézet felelôs szerkesztôje (a román szerkesztôségben).

Moszkva, 1944. július 28., Lux Szálló, 265. szoba."

Iszlamov azt is megírta Petre Romannak, hogy apjának emléke nem szorul semmilyen védelemre. Hiszen „Valter Romannak az erdélyi kérdésben elfoglalt akkori álláspontja kapcsán nem szégyenkezni kell, hanem büszkének kell lenni rá. A világháború igen bonyolult körülményei között is képes volt a nemzeti érdek fölé emelkedni, amiért tiszteletet érdemel, és amire — ebben egyetérthetünk — kevesen képesek közülünk."