Jó, szóval, Eric Berne: Sorskönyv

Háromszintű személyiségmodellt használ, van egy Szülői, egy Felnőtt és egy Gyermeki összetevője az ember énjének. Ezek tovább bonthatók, van Apai és Anyai, illetve Gondoskodó vmint Korlátozó Szülői, a Gyermekiben van Természetes és Lázadó, meg még valamilyen.

A legcikibb (szerintem) a Szülői. Képzeld el, hogy apád vagy anyád vagy bárki aki neked szülőfigura, ott lakik a fejedben, és kommentárt fűz mindenhez, amit csinálsz. Biztat, húzza az orrát, aggályoskodik - ahogy a szülők szoktak. És nemcsak a te dolgaidra tesz megjegyzést, hanem más emberekhez is kiszól belőled.
Nemcsak ilyeneket művel, hanem érzelmeskedik is. Szeret, sajnál, meg akarja csinálni helyetted a dolgokat (ez vicces, mert a valódi szülővel ellentétben, nem fogja megcsinálni).

A Felnőtt, más szóval az értelmes éned, hidegfejű számítógép. Nem részletezem, ez ismert.

A Gyermeki énállapotok sokan vannak, minthogy a gyermekkor a változások története. Egyik pillanatban három és fél éves Gyermek szólal meg bennem, a másikban ötéves. Nem gyerekességet jelent a dolog, hanem gyermeki szemléletet, ami nagyon értékes szokott lenni, vigyázni kell rá.

Az ember zuhangat egyik énállapotából a másikba, és ezt sokszor nagyon jól meg lehet figyelni. Magunknál és másoknál is. Megtanulhatod, hogy mikor mennyire hagyhatod felügyelet nélkül a Gyermeki énedet, vagy megtanulhatsz ellentmondani a Szülői utasításoknak.

Berne azt is állítja, hogy hat-nyolc éves korunkig megírjuk a saját sorskönyvünket, és életünk hátralévő részében - amennyiben rajtunk áll - ennek beteljesítésén fáradozunk. Persze anélkül, hogy tudnánk róla: ha megértjük a sorskönyvünket, át is írhatjuk. A sorskönyv megírásához a tündérmesékből merítünk muníciót. Beszartam a röhögéstől, ahogy a Piroska-sorskönyvet elemezve szerző leszűrte a tanulságot a meséből: magányos farkasoknak nem ajánlatos egyedül a sötét erdőbe menni, mert az ott bóklászó Piroskák miatt könnyen egy mély kútban végezhetik, kövekkel a hasukban. De ugyanígy beszédes a Csipkerózsika vagy a Hamupipőke-sztori (ez utóbbinak kevéssé hangsúlyozott, ám annál lényegesebb eleme, hogy miután a tündérkirálynőnek sikerült Hamupipőkét is a bálba küldeni, végre zavartalanul örülhettek egymásnak az apával).

Sorskönyve nem mindenkinek van, viszont mindannyian ismerünk embereket, akiknek a szüleik irdatlan súlyú sorskönyveket akasztottak a nyakukba, és élethossziglan, rokkanásig fáradoznak azon, hogy végrehajtsák a benne foglaltakat. Free them!