citromfű nyúltárs, üdvözletem :-)
micacska már tulajdonképpen leírta a beszélgetés lényegét. Talán csak a nagyi személyével kapcsolatban mélyednék el egy kicsit jobban a témában. Mert micacska – valószínűleg tapintatból – nagyon finoman fogalmazott, amikor „érdekes asszony”-nak nevezte. Persze inkább pejoratív jelzőként érzékelem ezt az érdekest, de ahány ember annyi féle, úgyhogy beszéljünk róla kicsit, jó? Kíváncsi vagyok ki mit gondol a NapKeltében elhangzottak után.
Szerintem a „rejtély” kulcsa a nagyi illetve az ő befolyása a lányára és annak egész életére, beleértve a fiát is.
Először is, a nagyi valóban – szerintem nagyon elítélendő módon – többször is gyilkosnak nevezte az ex-vejét, saját bevallása szerint már 1990-91-92(!!!)-ben több levelet írt neki (itt fontosnak tartotta kiemelni, hogy indigóval írta a leveleket-tipikus szarkeverő momentum) hasonló tartalommal. A beszélgetés alatt többször beszélt elítélően a P. családról. Pl. elmondta, hogy a lánya panaszkodott neki, hogy „András is olyan, mint a többi Petróczi”, akiknek a nő csak egy másodrendű lény vagy amikor az egész P. családot említette egy kijelentésében, mely szerint ott már 20 éve mindenki perel mindenkit, gyerek a szülőt, testvér a testvért stb.
Aztán – amit már micacska is említett – a vagyonper. Verebes megkérdezte, hogy Soproni Ági miért nem ment bele abba a megoldásba, hogy András nevére kerüljön a ház. Erre a nagyi felháborodva kérdezett vissza, hogy mire fel került volna az András nevére az a ház, amit az Ági épített?! A saját fia nevére mire fel? Értitek ezt? Miféle gondolkodásmód ez? Majd hozzátette, hogy ő – mármint a nagyi – nem azért adta el a lakását és lakott 10 évig 1987-től 1997-ig egy 18 m2-es lyukban – ahol a konyhában egy függönnyel volt leválasztva a fürdőszoba –, hogy aztán a ház meg ne az Ági nevén legyen. Elszántság nem volt gyenge mindenesetre, nem?
Arra a kérdésre, hogy Ági miért nem ment bele a fele-fele megoldásba, „Már megbocsásson” kezdetű felháborodott mondat volt a válasz pontosan nem emléxem milyen folytatással, de megmagyarázta.

Furcsa volt, hogy még most is, hogy a lányával megtörtént ez a szörnyűség, még most is képes „megideologizálni” a pereskedést. Szerintem normálisabb, érzőbb reakció lett volna valamiféle kis megbánást tanúsítani, valami olyasmit mondani, hogy „Miért nem beszéltem le erről az egész perről, hagyta volna ott azt a rohadt házat, majdcsak ellettünk volna valahogy!” vagy hasonló.

A nagyi egyébként egészen addig „együttműködő” volt, amíg úgy tűnt, hogy Verebes is egyformán gondolkodik vele.
Akkor lett először ellenséges, amikor Verebes megjegyezte az addig hallottakat mintegy összegezve, hogy azért a család jócskán hozzájárult ahhoz, hogy ez a fiú megzavarodjon. Nevezetesen, hogy folyamatosan abban élt a gyerek, hogy az apját mindenféle mocsokállatnak lehordják. Erre reagált először valamelyest felháborodottan a nagymama, amikor is határozott elhárító kézmozdulattal összekötött „Nem! Nem!”-mel igyekezett visszaverni a „támadást”.
Majd elmondta, hogy amikor ő (a nagyi) a vejéről beszélt nem éppen szónoki hangnemben, Ági mindig rászólt, hogy a gyerek előtt ne bántsa az apját. (!!!) Értitek? Saját magát vágja le, hogy ő feszt mószerolta a vejét, a lánya állította le.

Az is szóba került, hogy Ági rengeteg embert mondott barátjának (nőket férfiakat egyaránt a szó legnemesebb értelmében) és hogy a nagyi mondta neki, hogy ha ezek valóban barátok, akkor miért nem segítenek neki munkához jutni. És itt találta meg Verebest is, rámutatva, név szerint említve, hogy ő sem segített. Nekem úgy tűnt, hogy csak azért vette be a „csapatba” Verebest is, mert megharagudott rá az előző – a család szerepéről alkotott – véleménye miatt. Erre válaszolta Verebes a micacska által már említett mondatot Kernről és a dolog struktúrájáról.

Aztán Verebes mondott valamit, amit – én úgy érzem – talán nem mondott volna el, ha a nagyi nem kezdi el kóstolgatni őt is. Ez az volt, hogy ő kb. 2 éve beszélt utoljára S. Ágival, amikor is az asszony könyvet írt a cigányságról. Telefonon hívta fel Verebest, hogy nyilatkozatra bírja a könyv számára. Verebes, lévén hogy nem volt véleménye a témáról, elutasította a felkérést. A Soproni Ági pedig rettentően megsértődött rá. Mindenesetre elgondolkodtató ez is. Szerintetek?

Kicsit elnyúltam megint, de talán sikerült érthetőnek maradnom. Ha nem, akkor most rövide(bbe)n leírom, hogy mik a benyomásaim az interjú megtekintése után: A nagymama egy nagyon erős egyéniség, aki valószínűleg a lányába már gyermekkora óta nevelte önnön tökéletességük tudatát. Nagyon úgy tűnik, hogy életük során az a szemlélet volt az általános, miszerint a nő dolga, hogy legyen szép, szüljön egy gyereket s a férfiak majd gondoskodnak róla.

A rövid házasság a jómódú férfival valamint az a tény, hogy a feleség hagyta el a férjét, számomra felveti egy – bizonyos mértékig – érdekházasság lehetőségét, ami az asszony neveltetésének eredménye lehetett és számára valószínűleg teljesen természetes volt (a férfiak gondoskodnak a nőkről…). A vagyonper is alátámasztja ezt a verziót, hiszen nagy érzelmek hűlnek ki és emiatt bomlik fel egy kapcsolat, akkor az ember elsősorban szabadságra vágyik, csak ezután bizonyos alapvető biztonságra és kevéssel is beéri, csakhogy minél előbb „tiszta lappal” kezdhesse el új életét. Több mint tíz évig csak akkor harcol egy ember, ha eleve az a cél.

Érdekes és zavaró azonban az az ellentmondás, amit a vagyonért perbeszálló nő és a kecskeméti TV-nek nyilatkozó csicsergő mosolygós asszony között látok. És ezért van az az érzésem, hogy a nagyi a kulcs, hiszen – mint azt a kilencvenes évek elején már megírt levelek is bizonyítják – régóta és permanensen volt jelen, mint családi keverőgép. Valószínűleg oltogathatta a lányát (mint ahogy azt bizonyos értelemben ő maga is bevallotta), hogy a ház neki jár és ne hagyja stb. Ő lehetett a legelszántabb, hiszen egy lyukba költözött azért, hogy a lánya egy olyan ház építésére fordítsa az így nyert pénzt ami egyáltalán nem biztos, hogy valaha is az ő kizárólagos tulajdonában lesz. Ez már önmagában is felfogható oltogatásnak, nem?
És hiába mondja azt, hogy a gyerek előtt nem szidták az apját, egyrészt hiszem, ha akarom, másrészt a gyerekek finom kis receptoraikkal többet éreznek meg, mint bárki is gondolná. Elég egy hirtelen félbeszakított mondat és a gyerek máris gyanút fog. Nem kezd nyomozni, nem is kérdez csak tudat alatt figyel és gyűjti be a hasonló mozzanatokat.

És végül, ami miatt még kellemetlen érzéseim vannak: a nagyi, amikor a volt vejéről, mint háromszoros gyilkosról beszélt, mintegy igazát alátámasztandó elmondta, hogy P. S. azt képes volt végignézni, hogy télen amikor Áginak nem volt pénze tüzelőre, a fűtetlen házban csizmában, nagykabátban létezett az akkor még csak pár éves fiával. Hangsúlyozom, ezzel a nagymama azt akarta bizonyítani, hogy a veje egy alávaló szemétláda.
Na ezt magyarázza meg nekem valaki, mert én ezek után pláne nem értem, hogy ha Soproni Áginak nem volt pénze arra, hogy egy ekkora házat fenntartson, mégpedig olyannyira nem, hogy azt az egyébként imádott páréves fia is megsínylette, akkor miért kardoskodott annyira mellette? Ha valóban olyan nagy értékű az az ingatlan, akkor egész nyugodtan meg lehetett volna felezni, a belvárosban venni egy elegáns lakást és viszonylagos fényűzéssel berendezni. Mindenki boldog lehetett volna.
Egyébként – már amennyit mutattak belőle – nekem a ház egy lepusztult nagy hodálynak tűnt. Az életben milyen?

Nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy meg akarom sérteni Soproni Ági emlékét. Eszem ágában sincs. Mindentől függetlenül ő lehetett egy tüneményes asszony, mint ahogy bizonyára az is volt, ezt már leírták olyanok akik ismerték. Egyszerűen úgy gondolom, hogy talán az egész élete teljesen máshogy alakult volna, ha nem hagy olyan nagy befolyást az anyjának, mint szerintem hagyott. Talán nem színésznő lett volna, hanem könyvelő – mit lehet tudni – de elégedettebb és kiegyensúlyozottabb lehetett volna.

Azért is foglalkoztat ez az új fordulat, mert éppen most élem az életemnek egy olyan küzdelmes részét, amikor néhány ilyen „nagyi-típusú” embert ki kell iktatnom (természetesen semmi erőszak) a saját boldogságom érdekében. Erőt ad nekem az ügy – általam leszűrt – tanulsága. Eddig is éreztem, hogy nincs szükségem ilyen emberekre, de most látom, hogy igazán veszélyes lehet a jelenlétük. Mindenkinek üzenem, hogy soha senkinek ne hagyják, hogy „kívülről” beleszóljon az életükbe. Biztonságosabb csírájában elfojtani az efféle próbálkozásokat.

(Olyanokat, hogy „szerintem”, meg „én úgy érzem” stb. azért írok, mert nem vagyok biztos abban, hogy jól érzem amit érzek és kíváncsi vagyok mások véleményére is, úgyhogy legyetek szívesek reagálni.)