Egy picit mint ha Egely-kerék fórummá kezdenénk átalakulni, távolodva Iván Gábor által feltett kérdéstől. Persze ez nem baj, amíg Ő nem kifogásolja. Ezért merészkedek előhozakodni egy általam tapasztalt dologgal, talán kicsit érthetőbb lesz az erős reagálásom is a téma ilyen radikális lezárása (mármint nevetségessé tétel) ellen. Én annak idején Déri János műsorában a N.T.T.-ben hallottam erről, Egely mondott valamit diákok közt végzett vizsgálatról amit a vízforgatással végzett. Kisméretű lapos tányérka, bele kevés víz, pár szem tört paprika. Ezt kipróbálom, semmibe sem kerül, és különben is hiszem, ha látom. Műsor után rögtön neki is fogtam. Mivel a műsorban a kéztartásról semmi nem hangzott el, először csak fölé helyeztem a tenyerem. Semmi nem történt. És azt hiszem, fontos lehet, hogy a tányérka az asztalra le volt téve. Mindenféle hókusz-pókusz mozdulat után (még szerencse, hogy a család aludt! Mit gondoltak volna.) két tenyerem élét az asztalra téve, mindkét kezemmel szimetrikusan körbefogva megindult a forgás. Ijedtség, döbbenet, öröm, kétely. Ilyet még nem láttam. Elveszem a kezem, nem forog, visszateszem, forog. Nem kicsit forog, hanem kb. úgy, mint a másodpercmutató megy az órán. Egészen biztos vagyok benne, hogy a kezemtől. És itt lényeges lehet talán az, hogy a kezem le volt téve az asztalra meg a tányérka is, tehát a levegő áramlása legalábbis másképpen magyarázandó. Még annyit, hogy a legcsekélyebb mértékben sem kellett erőlködni, vagy koncentrálni. Ahogy a tányérka köré tettem a két tenyeremet, azonnal elkezdett a víz forogni.
És másnap már nem tudtam a jelenséget produkálni. Sem harmadnap, sem azután. Hiába erőlködtem, koncentráltam, tornáztattam a kezemet. Hát fura egy érzés az, amikor az ember józan esze ismét átveszi a gondolkodást afölött, amit a saját szemével látott. Lényeg az, hogy ezután legalább fél évig nem is erőlködtem a kísérlettel, saját magam lehülyéztem, hogy ilyet csináltam. És akkor megint volt erről a témáról a TV-ben, a N.T.T.-ben tértek vissza rá. Nézem a műsort, és közben arra gondolok, hogy nekem ez megy. Konyha, tál víz, paprika. És forog. Megint csak erőlködés nélkül. Na és akkor végeztem el néhány kísérletet a magam számára, mert sejtettem, hogy másnap már nem fog sikerülni. Eszembe jutott a légáramlat, nem is a kezem által kialakított, hanem az orromon kifújt, meg a huzat kitakarása izgatott. A kezem által, úgy sejtem, ebben az elrendezésben nehezen alakulna ki légáramlat. Rátettem a tálkára üveglapot, folpack fóliát, meg mindent ami a konyhában előfordul ,és kicsit is átlátszik. A hatás azonnal megszűnt. Leveszem a takarást, újra forog. Én is arra jutottam, hogy csak a levegő lehetett, és ez kicsit elkeserített, de meg is nyugtatott, hogy mégsem vagyok para. De! Talán van mégis ilyen hatás, amit szilárd anyag leárnyékol. Hiszen száz évvel ezelőttről nézve a mi világunk igencsak para lenne. Azon már meg sem lepődtem, hogy másnap megint nem sikerül a dolog. Hiszen ezért is parajelenség, vagy nem? Többet nem is kísérleteztem ezzel, végül is a szemem engem meggyőzött, mást meg úgysem tudnék meggyőzni, hiszen be sem tudom mutatni a jelenséget.
Elnézést szeretnék kérni ezúton Iván Gábortól, mer így visszaolvasva az első reagálásaimat a téma felvetésekor, a hangvételt nagyon megbántam.
A mondanivalót azonban nem.
Köszönöm, hogy elolvastátok...!