Ahogy azt a minap igértem néhány figyelemfelkeltő sort beidézek a "Mahabharata" -ból:

“Visnu - Ardzsunának:

Én vagyok a forrás; én alkotom, én szüntetem
meg a mindenséget: nincs más valóság, csak én! Minden, ami van, úgy függ
rajtam, miként a gyöngysor a fonálon. -- Én vagyok a víz üde íze, én
vagyok a Hold ezüstfénye, a Nap aranysugara, a Védák ájtatos
szava, a rezgés, mely áthatja az étert; a férfiban is én vagyok az élet
ereje. Én vagyok a nedves föld édes jó illata, én vagyok a tűz izzó heve,
az éltető levegő, a tisztult lelkek szentsége, a halhatatlan gyökér,
amelyből minden létező fakad; én vagyok a bölcsek bölcsessége, a tanultak
tudása, a nagyok nagysága, a dicsőségesek dicsősége, a csalóknak csalárdsága
- minden én vagyok!

Minden forma, melyet a Természet
alkot, belőlem ered, felfoghatatlan lényegem köntöse minden, ami felfogható.
Nehéz áttörni a sokféle látszat megtévesztő fátylán, mely engem
eltakar; ám azok, kik felém emelik szellemüket, áttörhetnek rajta mégis!
......

...... A Magasztos szelíden, jóságosan
mondotta: - Nézz hát, és láss szellemed szemével!

És Ardzsuna nézett, és látta,
mit emberszem nem láthat, amit emberi értelem el nem képzelhet: az istenség
való mivoltát. Krisna eltűnt előle, s az Örökkévaló megjelenése kápráztatta
a hős szédülő elméjét. Lényege szemmel láthatóan ömlött át a mindenségen,
s a világ miriád jelenségén és alakzatán átlengve, nagy, oszthatatlan
egységbe olvadt. Ezernyi Nap, keringő csillagok,
mindmegannyi világ, csak apró, elenyésző porszemek gyanánt villantak meg a
Legnagyobb Létező fényében. És Ardzsuna ott látta
magát is ebben a fenséges áradatban, benne volt, mint parányi részecske
a végtelenség soha nem múló forgatagában, s vele együtt minden, ami él!
Lelkéből az elragadtatott odaadás lelkes, magafeledt himnusza tört elő, s hódolva
zengte az Egyetlen Istenség dicséretét”

"Baktay Ervin"

Érdemes a sorokon egy picit elgondolkodni....