Big (the real) Creative Commons License 2000.10.11 0 0 169

Most meglepőt fogok írni.

Ahhoz képest, hogy tudásunk kb.felét adtuk, hogy csak Török Szilvi mert dobásokra vállalkozni, hogy centerek nélkül játszottunk, és hogy az első negyedet 26-10-re buktuk, egészen az utolsó öt percig izgalmas volt a meccs.
Két negyedet nyertünk és nem azért, mert a GYSEV kiengedett, hanem , mert jobban tudtunk összpontosítani. Annyi labdát elszórtunk, annyi ziccert hagytunk ki lélektanilag fontos pillanatokban, hogy így még a BSE-t se tudtuk volna megverni, nemhogy a Sopront.
Az első negyedet és az utolsó negyed utolsó 3-4 percét leszámítva partiban voltunk és ez nagyon nagy szó.
Összességében elégedett vagyok, mert ha azt játszuk, amit tudunk, ezt a GYSEV-et meg tudtuk volna verni. Még így is, centerek nélkül, két cserével és egy extra Balogh ellen.
Egyébként Bubu megint előadta magánszámait és csodálkozik, hogy a közönség nem szereti. Nagyon jó játékos, de mint ember...
Ha valaki beszélőviszonyban van Dénes Krisztával megmondhatná neki, hogy az állandó színészkedése, amit már a Fradiban is előadott a játéka rovására megy.
Két ekkora hatalmas tehén, mint Kovacova (azaz Kovács), meg Seres, nem semmi.
Nekem tetszett Zirkova játéka, laza volt és csereként szórt 12-őt.
Ja , és azt sem szabad elfelejteni, hogy feljavult támadó és védőjátékunknak köszönhetően a negyedeik negyed elején 3 soproni állt 3 és kettő négy faulttal. Ki kellett volna pontozni őket, de 60-66-nál érthetetlen módon megtorpantunk.
Kár.
De a GYSEV tényleg jobb nálunk.Sajnmos ez tegnap este be is bizonyosodott...