Kedves nori!
(5. bejegyzés)

Köszönöm, engem is hasonló érzelmek vezettek.
Polcz Alaine megemlítését is köszönöm.

A többiek bejegyzéseit is szeretném itt megválaszolni.
Undoc (3)
„Kar, hogy ez MIEP-es akcio. Igy eleg hiteltelen.”
Válaszom: „Kár, hogy a szovjet hadsereg tette, mert így eléggé hiteltelen.”

Kedves sumér! (7)
Nem kívánok ilyen sokat, ezt a későbbi bejegyzésekben fogom indokolni.

Kedves Tomboló Hold! (10)
Nem vagyok dobozi, ezért nem tudom a kérdésre a választ.
Nem szeretném sem el - sem megítélni az ottani embereket. A változáshoz idő kell.
Eltérek a topic témájától, és valószínűleg ismétlem egy régebbi beírásomat: az 1988. október 23.- a előtti napokban, anyósom exhumálása és újratemetése után szerettem volna megmutatni feleségemnek a 298-300. számú parcellákat. Nem sikerült. Megjátszottuk az eltévedt gyászolót, mert a környék hemzsegett az „illetékesektől”. Lehet gyávának nevezni, nem magamat, az asszonyt féltettem. Nem mertem akkor odavinni, csak két évvel később adódott erre lehetőségünk.
Senki közvetlen hozzátartozóm nem fekszik a 298-300. számú parcellákban, de tisztelem azok fájdalmát, akik még kegyeletüket sem róhatták le akkor az ott nyugvók előtt.
A dobozi 19 halott élő hozzátartozói még tíz évet vártak erre.
Most, 2000. október 6.- án voltunk anyósom sírjánál. Emlékezetként, tiszteletként még két gyertyát gyújtottam. Az egyik a dobozi áldozatokért égett.
Elnézést kérek a témától való eltérésért.

Kedves pvcpadlo! (11), (14), (17), (19)
Ez a topica nem erről akart szólni. Ellenőrizhető vagyok, valahol nem adtam igazat egy háborús bűnösként elítélt embernek. Nemeskürthy tanár úrnak adtam igazat.
Itt Cseres Tibornak, a Hideg napokért, és a 30 évvel későbbi folytatásért adok igazat. A felsorolt áldozatok valóban áldozatok, és az eltemetés szokása, kultusza, szertartása évezredekre nyúlik vissza. A halottakat - még a kivégzetteket is el kell temetni. Mert visszajárnak kísérteni, és kísértet járja be Európát…
Tessék eltemetni.
A megemlékezést, és a megítélést pedig nem szabad összekeverni.
Jókai Mórnak van egy szép elbeszélése abból az időszakból, amikor a „retrográd, soviniszta, nacionalista Magyar Köztársaság” galádul megtámadta Miklós cár birodalmát. Mégsem lesz belőle tekintetes asszony a címe, novella, vagy kisregény az írásmű.
Abban nem garázdálkodik a dzsidás tiszt a debreceni vendéglátóival, igaz, nem is orosz, hanem európai műveltségű lengyel kényszersorozott a tiszt úr, és Jókai pedig lelkes romantikus, és liberális regényíró. Azóta semmi sem változott?

Kedves kilgoretrout! (12)
Köszönöm a figyelemfelhívást.

Kedves Nikosi! (13)
Mit várjunk egy katonától, akit a történelem kiragadott a családi kötelékből?
Valaha részt vettem egy kísérletben: egy hétig elzárva élni a külvilágtól. Elviselhető volt, tudtam, vége lesz. Nem éltem át ugyanezt háborúban. Nem akarok rossz szót mondani a partizánokról sem, ők is a politika eszközei voltak. A kommunizmus áldozatai közé soroljuk őket is, nem kárhoztatom, hogy esetleg Sztálint éltetve haltak meg.
„Bizony, kéjjel ölt”, és nem tudom, én mit tettem volna, akkor és ott, az ő helyében.
Ők is temetésre várnak.
Meg a civilek is.
Kurt Vonnengut: Az 5.-ös számú vágóhíd című könyvét nem láttam 90 óta kiadva, igaz, még korai, mert Rambo még most hozza vissza a vietnami, és afgán háború amerikai foglyait.
Előzménye volt: „Ütközetben eltűnt.”
Itt, ebben a megemlékező rovatban csak az áldozatokról szeretnék megemlékezni.
Elnézést, de most befejezem.
Az aradi mártírokért való otthoni gyertyagyújtásra várnak.
Tisztelettel
És tisztelgő megemlékezéssel
Tiborc