"Szerintem nem feladatunk a gigantikus küzdelem. Ki tette azzá?

Üdv T.Hardy !

A saját élni akarásunk.Ha nem akarjuk önként eldobni az életet, akkor feladatunk végigcsinálni ezt a gigantikus küzdelmet.És ha már muszáj, akkor éppen a saját szenvedésünk enyhítése érdekében, talán szerencsésebb próbatételnek tekinteni, mintsem sorscsapásnak. Az előbbi erőt ad, ösztökél, az utóbbi elgyengít.
Azon kívül nem a szenvedés éltet, hanem az a remény, hogy kikerülhetjük. És ha nagyon akarjuk, néha sikerül is.Annak ellenére, hogy sajnos szerves része az életünknek akár elfogadjuk, akár nem.A tények értelmén lehet vitázni, de létén felesleges.

"Ezért mondtam, hogy inkább megváltás a halál, semmint átok, mert abban a pillanatban végetér a lélek és a test folyamatos pusztulása"

Honnan tudjuk ilyen biztonsággal, hogy mi ér véget és mi kezdődik? Talán ha igazán meg akarunk szabadulni valamitől (történetesen a szenvedéstől) lehet, hogy sokkal célravezetőbb és véglegesebb "fenékig kiinni a keserű porharat", mint várni a megkönnyebbülésekkel teli véget.
Persze, ez is csak feltevés, de megkönnyíti talán a jelent.

oncogito