Elolvasva újra a hozzászólásokat és kicsit leszűkítve a témát leszűrhetjük azt, hogy a csapathoz húzás a csordaszellem mint a nagy energiához közelítés ösztönös és többnyire a félelemből ered. Viszont a világban amit hétköznapi életnek érzékelünk ez a "szándékunk" rejtve marad. Egyrészt mert ösztönös és tudatalatti , másrészt mert szégyeljük. Soha senkit nem láttam még aki beismerte volna "Igen , én beállok a sorba, követem a divatot." vagy "Nem akarok egyéniség lenni, egy akarok lenni a tömegből, AZ EGYSÉG RÉSZÉVÉ szeretnék válni". Ennek ellenére sokszor majdnem odaköszönök valakinek egy félhomályos szórakozóhelyen mert azt hiszem, hogy az ismerősöm, pedíg csak ő is sünihajú, kisportolt, feketepólós skac.
Az egy csapatban játtszók összehangolják viselkedésüket.- írta Noway. Ez igaz de szerintem csak részben mivel itt is a tudatos viselkedésnél mást tapasztalok. Szeretne hasonlítani egy sikeres embertársra, de az sem árt ha túlszárnyalja, legyőzi. A nagyon hasonlóságra való törekedés visszájára fordulhat és konkurenciát kreál, versenyhelyzetet alakít ki.

Szóval a kérdést nézhetjük a tudatosság/ tudatalattiság szemszögéből. Mi az ösztönös csapatreakció és mi ahelyzet a gyakorlati életben?
Vannak e különbségek és ha igen (szerintem óriási kül.-ek vannak) akkor miért ? Egyszerűen miért szeretjük a mintákat és mégis miért kerüljük azokat ?