1. A császári politika létezése nem teszi igazzá Ariust
Azzal kezded, hogy Áriusz tanítását voltak császárok, akik elítélték, de voltak, akik támogatták. Igen. És? Ebből pontosan mi következik? Az, hogy a negyedik századi birodalmi politika zavaros, hatalmi, ingadozó és gyakran teológiailag opportunista volt. Ezt senki nem tagadja. De ebből nem következik, hogy Ariusnak igaza volt, és abból sem, hogy a niceai hit császári koholmány.
A te módszered megint ugyanaz: ha egy császár a niceai hit mellé áll, akkor szerinted „császári háromságisten”. Ha egy császár ariánusokat támogat, akkor hirtelen ő lesz a bizonyíték, hogy nem mindenki fogadta el Niceát. Császár erre, császár arra — a végén a dogmát nem az igazság, hanem a palota folyosóinak huzata döntené el. Ez nem teológia, hanem udvari pletykarégészet.
A kérdés nem az, hogy melyik császár mikor melyik pártot tolta. A kérdés az, hogy mit tanít az apostoli hit Krisztusról. És a válasz: a Fiú nem teremtmény. Nem puszta ember. Nem egy magasabb Isten által felkent kisebb isten. Nem egy ideig Jézus testébe beköltöző égi lény. Hanem az örök Fiú, az Ige, aki testté lett.
2. Ha „mindent a császárok irányítottak”, akkor hogyan tudtak egymással ellentétes irányba rángatni mindent?
Azt írod: mindent a római császárok irányítottak. Csakhogy ugyanebben a mondatcsokorban azt is elismered, hogy voltak császárok, akik Ariust elítélték, és voltak, akik támogatták. Köszönöm, ezzel máris szétütötted a saját fekete-fehér mesédet.
Ha mindent egy központi császári háromságisten-gyár irányított volna, akkor miért volt annyi ingadozás? Miért voltak ariánusbarát császárok? Miért szenvedtek niceai hitvalló püspökök császári nyomást? Miért kellett újra és újra küzdeni? A valóság nem az, hogy a császár megnyomott egy gombot, és a püspökök bábként elénekelték a háromarcú isten himnuszát. A valóság az, hogy az Egyház a császári politika változó nyomása közepette védte az apostoli hitet.
Te a bonyolult történelmet gyermeki plakáttá lapítod: császár rossz, püspök báb, Róma főpapja gonosz, Arius néha jó, ha Róma ellen használható. Ez nem történeti elemzés. Ez antikatolikus bábszínház.
3. A zsinat nem attól hamis, hogy kánonokat és rendelkezéseket is hoz
Azt mondod, a zsinatok politikai összejövetelek voltak, hiszen törvényeket és rendeleteket is hoztak. Ez gyenge érv. Egy egyházi zsinat természetesen hozhat fegyelmi kánonokat, szervezeti rendelkezéseket, jogi természetű szabályokat. Ettől még a hitbeli kérdések tárgyalása nem válik másodlagos komédiává.
Az Egyház látható közösség, nem ködfelhő. Vannak püspökei, fegyelme, liturgiája, vitái, eljárásai, kánonjai. Ha egy zsinat egyszerre foglalkozik dogmával és egyházfegyelemmel, abból nem az következik, hogy a dogma politikai díszlet. Abból az következik, hogy az Egyház valós történeti testként él.
Te úgy teszel, mintha az igaz vallás csak akkor volna igaz, ha nincsenek gyűlései, határozatai, fegyelmi rendje és intézményi formái. De az apostolok is tanácskoztak, döntöttek, küldötteket választottak, vitákat rendeztek, irányították a közösségeket. A rend nem önmagában politikai bűn. A rend hiánya inkább a teológiai káosz melegágya — amiből a te rendszered szép példány.
4. Azt állítod, a vallási kérdések alig kaptak teret — miközben éppen dogmatikai hitvallásokról beszélsz
Azt írod, a vallási kérdések a zsinatokon nem sok teret kaptak, másodlagosak voltak. Majd hosszasan támadod a niceai, konstantinápolyi, athanasiusi, trinitárius és krisztológiai hitvallásokat. Válaszd már el a saját ködödet: ha a vallási kérdések másodlagosak voltak, akkor miért lett a korszak központi vitája éppen az, hogy kicsoda a Fiú, hogyan viszonyul az Atyához, és miképpen kell beszélni a Szentlélekről?
A negyedik század egyházi vitáinak szíve éppen teológiai volt. A császári politika rátelepedett, beavatkozott, torzított, nyomást gyakorolt — de nem ő találta ki a kérdést. Arius nem adóreformot javasolt. Atanáz nem városi építési szabályzatról vitázott. A vita tárgya Krisztus személye volt.
Te a dogmatikai vitát politikának nevezed, majd a politikainak nevezett vitából dogmatikai következtetéseket vonsz le. Ez a saját farkába harapó érvelés: amikor kényelmes, politikai színház; amikor kényelmes, bizonyíték Ariusra. Nem így működik a gondolkodás.
5. A 325-ös Nikaia nem lehetett 380 utáni államvallási képimádók gyűlése
Azt írod, hogy a zsinaton részt vevő püspökök, miután 380-ban államvallássá nyilvánították a háromarcú egyisten imádását, istentelen és Krisztus nélküli képimádók voltak. Ezzel csak egy apró baj van: Nikaia 325-ben volt. 380 később volt. Az idő nem hátrafelé folyik, bármennyire is szeretnéd visszafelé úsztatni az antikatolikus tutajodat.
Nem lehet a 325-ös niceai atyákat azzal vádolni, hogy „miután 380-ban” államvallássá tettek valamit, már olyanok voltak. Ez kronológiai szalmakazal. A niceai zsinat nem a 380-as ediktum utáni képimádó államvallási klub volt. A te mondatodban az évszámok úgy ütköznek, mint részeg szekerek a vásártéren.
A történelemben a dátumok nem díszek. Ha egyszer 325 előbb van, mint 380, akkor a 380-as államvallási döntésből nem lehet visszamenőleg megmagyarázni Nikaia püspökeit. Ez nem apróság. Ez az egész összeesküvéses időrend egyik lába.
6. A „háromarcú egy isten” nem a Szentháromság tana
Megint visszatérsz a „háromarcú istenhez”, mintha ez lenne a katolikus dogma. Nem az. A Szentháromság tana nem háromarcú képről szól. Nem arról szól, hogy Istennek három arca van. Nem arról szól, hogy egyetlen személy három maszkban mutatkozik. Nem arról szól, hogy a papok egy háromfejű bálvány előtt énekelnek.
A katolikus hit lényege: egy Isten van, három személyben. Az Atya nem a Fiú, a Fiú nem a Szentlélek, a Szentlélek nem az Atya; mégsem három Isten van, hanem egy isteni lényeg. Ez a tan nem „háromarcú” és nem „háromistenhit”. Sőt éppen azt zárja ki, amit te művelsz: sok valódi istenből álló mennyei rangsort.
A háromarcú ábrázolások létezése legfeljebb művészettörténeti probléma, nem dogmatikai bizonyíték. Egy rossz kép nem azonos a hittel. Ha egy oroszlán rosszul van megfestve egy címeren, attól még nem cáfoltad a biológiát.
7. A tiltott háromarcú ábrázolás nem dogmatikai bizonyíték, hanem éppen a torz kép elutasítása
Azzal érvelsz, hogy VIII. Orbán betiltotta a háromarcú Szentháromság-ábrázolást, és később újra kellett tiltani, tehát a római egyház háromarcú istent imádott. Épp ellenkezőleg: ha az Egyház tiltja az ilyen ábrázolást, az azt mutatja, hogy nem azonosítja saját dogmáját ezzel a képpel.
Egy visszaélés, egy félrevezető kép, egy helytelen ikonográfiai forma létezése nem bizonyítja, hogy az Egyház dogmája azonos vele. A tiltás pedig nem bizonyítja az imádatot, hanem a korrekciót. Ha egy püspök megtilt egy babonás gyakorlatot, abból nem az következik, hogy a katolikus dogma babona. Abból az következik, hogy volt mit helyreigazítani.
Te fordítva olvasod a tiltást: ha tiltanak valamit, szerinted az bizonyítja, hogy az a lényeg. Ez olyan, mintha egy város tűzvédelmi rendeletéből azt bizonyítanád, hogy a város hivatalos ideológiája a gyújtogatás.
8. A Quicumque nem háromarcú istennek énekelt zsoltár, hanem hitvallás
Hosszasan idézed, hogy a Quicumque a Szentháromságot és a megtestesülést tárgyalja, hogy a zsolozsmában énekelték, hogy zsoltártónuson hangzott el, hogy több mint ezer éven át liturgikus használatban volt. És ezt úgy adod elő, mintha ezzel valami borzalmas vádat bizonyítottál volna. Valójában azt bizonyítottad, hogy az Egyház ünnepélyesen vallotta a Szentháromságot és Krisztus megtestesülését.
A Quicumque nem azt mondja: imádjunk háromarcú képet. Nem azt mondja: Isten három fejből áll. Nem azt mondja: három isten egybeolvasztva. Hanem pontosan azt mondja, amit a katolikus hit vall: a Háromságot egységben, az egységet Háromságban kell imádni; a személyeket nem szabad összekeverni, a lényeget nem szabad szétválasztani.
Tehát amit te „háromarcú isten liturgiájának” nevezel, az valójában a háromarcú karikatúra ellenszere. A Quicumque éppen azt tiltja, hogy az ember primitív képi módon összekeverje a személyeket vagy három istenre bontsa az egy Istent.
9. Az általad idézett Quicumque-történet a saját 380-as mesédet cáfolja
Figyeld meg: még az általad hozott szöveg is azt mondja, hogy a Quicumque valószínűleg az ötödik században már létezett, első közvetlen bizonysága pedig a 633-as toledói zsinathoz kötődik. Akkor ez hogyan bizonyítaná, hogy 380-ban a római császárok találták ki a háromságistent? Sehogy.
A saját idézeted nem 380-as császári gyártósorról beszél. Egy későbbi nyugati hitvallási és liturgikus hagyományról beszél, amely összefoglalja a Szentháromság és a megtestesülés tanát. Te ebből mégis azt próbálod kihozni, hogy lám, a római császárok államvallása háromarcú képet énekelt. Ez olyan, mintha egy késő középkori miserendből akarnád bizonyítani, hogy Péter apostol orgonált Jeruzsálemben.
A Quicumque története nem a te vádadat erősíti, hanem a kronológiádat teszi komikussá.
10. A liturgikus éneklés nem bálványimádás
Azt írod, hogy zsoltárénekhez hasonlóan énekelték a „háromarcú hitvallást”, és mellette ott díszelgett a háromarcú isten. Először is: egy hitvallás éneklése nem bálványimádás. Másodszor: a hitvallás tartalma nem háromarcú kép. Harmadszor: ha egy liturgikus könyvben vagy templomban valaha szerepelt hibás vagy félrevezető ábrázolás, az nem teszi a hitvallást hamissá.
Az Egyház énekli a zsoltárokat is, hitvallásokat is, himnuszokat is. Az énekelt forma nem teszi a szöveget bálvánnyá. Ha énekled a 50. zsoltárt, attól nem lesz belőle panteon. Ha az Egyház énekli a Quicumque-t, attól nem lesz háromfejű istenimádás. A kérdés mindig a tartalom.
A tartalom pedig az, hogy egy Isten van három személyben. Ez nem a te sokistenhited, és nem is a háromarcú képed. A Quicumque nem képimádás, hanem dogmatikai határőrség: védi az egy Istent a te panteonodtól és a személyek összekeverésétől is.
11. A zsidók zsoltárai és a katolikus zsolozsma nem úgy állnak szemben, ahogy beállítod
Azt mondod, az igaz hitű zsidók az Úr házában az Istenek Istenét magasztalták, míg a rómaiak által létrehozott egyház háromarcú istennek énekelt zsoltárokat. Ez megint hamis szembeállítás. A katolikus Egyház is zsoltárokat énekel. A katolikus liturgia tele van a zsoltárokkal. A zsolozsma gerince maga a zsoltározás. Az Egyház nem dobta ki az 50. zsoltárt, nem törölte a 82. zsoltárt, nem félt az „Istenek Istene” kifejezéstől.
A különbség nem az, hogy te olvasod a zsoltárokat, mi meg nem. A különbség az, hogy te a zsoltárok költői, bírói, angyali, polemikus és felségcím jellegű nyelvéből természet szerinti istenekből álló panteont csinálsz. Az Egyház viszont az egyetlen igaz Isten dicsőségének nyelveként imádkozza őket.
Nem a zsoltár áll szemben a Szentháromsággal. A te félreolvasásod áll szemben mindkettővel.
12. A Zsoltár 50 nem panteont tanít, hanem az Úr ítélő felségét
Idézed az 50. zsoltárt: „Az Istenek Istene, az Úr szól…” Jó. Ez a vers csodálatosan hirdeti az Úr ítélő felségét. De nem mondja, hogy az Úr egy isteni társaság tagja, akit egy fölötte álló Isten nevezett ki a többiek fölé. Nem mondja, hogy természet szerinti istenek léteznek az égben. Nem mondja, hogy az „Istenek Istene” cím panteoni rangfokozat.
Az Úr szól, hívja a földet, Sionról ragyog, ítéletre hívja népét. Ez szövetségi ítélet, isteni felség, teremtő és bírói hatalom. A zsoltárban Isten nem a panteon elnöke, hanem a népe fölött ítélő Úr.
Te megint a címnél megállsz, a szöveg üzenetét elhagyod. „Istenek Istene” — és már kész is a mennyei klub. Pedig a zsoltár nem klubtagsági listát ad, hanem ítéletre szólít.
13. A Zsoltár 82 vádlottjai nem bizonyítanak természet szerinti isteneket
A 82. zsoltárt is ismétled: Isten áll az istenek gyülekezetében, ítél az istenek között. Csakhogy ezt már többször elmondtam: a zsoltár ítéleti jelenet. Akiket „isteneknek” nevez, azok igazságtalanul ítélnek, nem védik a szegényt és árvát, ezért Isten ítélet alá vonja őket. A végén meghalnak, mint az emberek, és elhullanak, mint a fejedelmek.
Ez nem természet szerinti istenek dicsősége, hanem alárendelt hatalmak megalázása. Ha meghalnak, mint az emberek, akkor nem lehetnek Istenek természet szerint. Ha Isten ítéli őket, akkor nem ugyanabba az isteni természetbe tartoznak. Ha bűnösen ítélnek, akkor nem az Úrhoz hasonló teremtetlen isteni lények.
A 82. zsoltár nem a te panteonod bizonyítéka, hanem annak ravatalozója. Csak te még mindig ünnepi zászlót tűzöl a koporsóra.
14. Ágoston nem tagadta Krisztus visszatérését, csak a nyers földi chiliasmust utasította el
Azt állítod, hogy Hippói Ágoston óta tagadni kezdték Krisztus ezeréves földi királyságának eljövetelét. Pontosítsunk: Ágoston nem tagadta Krisztus visszatérését, nem tagadta az ítéletet, nem tagadta az örök országot, nem tagadta az eszkatológiai beteljesedést. Azt a fajta durva, földi, politikai-ezeréves királyságvárást értelmezte másként, amely a Jelenések könyvének képeit túlságosan testies módon olvasta.
Lehet vitatkozni millenarizmusról, amillenarizmusról, a Jelenések 20 értelmezéséről. De azt mondani, hogy Ágoston óta „tagadják Krisztus királyságát”, megint vádaskodó torzítás. A katolikus hit vallja Krisztus visszatérését. Vallja az ítéletet. Vallja az új eget és új földet. Vallja Krisztus végső uralmát.
Amit nem vall, az a te végidős panteonod: Istenek Istene és külön Khrisztosza, helyreállított állatáldozati rend, Jeruzsálemi hadjárati jóslat a katolikusok ellen, és az a harsány gondolat, hogy aki nem fogadja el a te zsoltár-olvasatodat, az már az Antikrisztus seregében toporog.
15. A „hamarosan megjelenik Mózes és Illés” nem érv, hanem apokaliptikus önbizalom
Azt írod, hogy hamarosan megjelenik Mózes és Illés, tanúskodni fognak az Istenek Istene és Khrisztosza visszatéréséről, és helyreáll az Úr házában a tiszta imádat. Ez súlyos eszkatológiai állítás, de a vitában nem bizonyít semmit. A „hamarosan” típusú végidős kijelentésekből már sok vallási rendszer épített papírvárat. A dátum nélküli, de fenyegető közelséggel lobogtatott apokaliptika nem pótolja az exegézist.
Mózes és Illés alakja valóban fontos a bibliai és keresztény hagyományban. De ebből nem következik a te rendszered: sok isten, külön égi Khrisztosz, katolikus hit pusztulása, és a zsoltárok henoteista újraéneklése. A végidős képek nem arra valók, hogy vitapartnereid fölé füstölögj velük.
Az, hogy te valamit „hamarosan” vársz, nem bizonyítja, hogy igazad van a Szentháromságról, Ariusról, a zsoltárokról vagy Krisztus személyéről. A prófétai hang utánzása nem prófécia.
16. A templom és a mindennapi áldozat helyreállításáról szóló elképzelésed szembeütközik a Zsidókhoz írt levéllel
Azt írod, hogy a szenthely ismét felépül, az Istenek Istenének imádata helyreáll, és a mindennapi áldozat bemutatása is szerepet kap. Itt már nemcsak katolikusellenes vagy, hanem az Újszövetség áldozattanával is bajba kerülsz. A Zsidókhoz írt levél központi tanítása az, hogy Krisztus egyszer s mindenkorra vitte végbe az áldozatot. A régi áldozatok előképek voltak, nem végső megoldások.
Ha te a végső helyreállítást úgy képzeled el, hogy a templomi áldozati rend újra központi üdvtörténeti szerepet kap, akkor a kereszt egyszeri és végleges áldozatát homályosítod el. A keresztény hit nem állatáldozati restaurációban látja az üdvösség beteljesedését, hanem Krisztus végleges áldozatában és dicsőséges visszatérésében.
Az Ószövetség képei Krisztusban teljesednek be. Te viszont vissza akarod őket tekerni egy olyan rendbe, amelyet Krisztus áldozata már meghaladott. Ez nem bibliai mélység, hanem üdvtörténeti hátramenet.
17. Dániel 11 nem a Szentháromság ellen írt röplap
Dániel 11-et idézed: a király felmagasztalja magát minden isten fölött, az istenek Istene ellen vakmerően szól, végül elpusztul. Majd ebből levezeted, hogy a Róma főpapja által vezetett egyház háromságistenének imádata hamarosan eltűnik. Ez merész ugrás — csak éppen nincs híd alatta.
Dániel 11 történeti és prófétai szöveg, amelyet sokféleképpen értelmeztek: antiókhuszi, tipologikus, végidős irányban. De a szövegben nincs benne, hogy a katolikus Szentháromság-hit az „istenek Istene ellen” szóló király vallása. Nincs benne, hogy a pápa egyháza eltűnik „néhány” időn belül. Nincs benne, hogy a Quicumque az Antikrisztus liturgiája. Nincs benne, hogy a háromarcú képek alapján kell Dánielt magyarázni.
Te Dánielt nem magyarázod, hanem ráhúzod a saját rögeszmédre. Az „istenek Istene” kifejezést meglátod, és máris odarajzolod Rómát, pápát, háromarcú képet, Quicumque-t, Antikrisztust, közeljövőt. Ez nem prófétamagyarázat, hanem apokaliptikus kollázs.
18. Az Antikrisztus fenyegetésével nem lehet megnyerni a nyelvtani vitát
A szöveged végén megint előjön a végső fenyegető hang: a katolikus háromságisten imádata eltűnik, az Antikrisztus próbálkozik, az Úr háza helyreáll, a te értelmezésed győz. Ez nagyon nagy dobpergés, de kevés hozzá a kotta.
Ha a 45. zsoltár nem mondja, hogy van külön égi Khrisztosz-Isten, akkor Dániel 11 idézése nem segít. Ha a 82. zsoltár vádlottjai meghalnak, mint az emberek, akkor a végidős harci retorika nem menti meg a természet szerinti istenek tanát. Ha a Quicumque nem háromarcú bálványimádás, akkor a liturgiatörténeti háborgás nem cáfolja. Ha a Szentháromság nem három isten, akkor Arius császári támogatói sem bizonyítanak semmit.
A fenyegető végidős hang nem érv. Az „hamarosan meglátjátok” nem exegézis. Az „eltűnik a háromságisten imádata” nem bizonyítás, hanem jóslatszerű kirohanás. A Szentírást nem hangerővel kell magyarázni.
19. A „háromságisten imádata eltűnik” helyett előbb nézd meg, mit imád a katolikus Egyház
Azt állítod, hogy a katolikusok háromarcú istent imádnak. Nem. A katolikus Egyház az egyetlen élő Istent imádja: az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Nem képet imád. Nem három arcot imád. Nem római császári modellt imád. Nem pápai fantáziát imád. Az egy Istent imádja, aki teremtett, megváltott és megszentel.
A Fiú nem teremtmény, nem alisten, nem külön égi Khrisztosz, aki Jézust használta. A Szentlélek nem erő vagy címke. Az Atya nem egy magasabb főisten sok született isten fölött. Ez a hit nem pogány. Éppen ellenkezőleg: ez zárja ki a pogány sokistenhitet és a te henoteista rendszeredet is.
Ha valaki itt sok istent vall, az te vagy. Ha valaki mennyei rangsort épít istenekből, az te vagy. Ha valaki egy Isten fölé, mellé és alá pakol isteni szereplőket, az te vagy. A katolikus hitben egy Isten van. A te rendszeredben istenek társasága van. Ezt a különbséget nem takarja el a „háromarcú” szó ismételgetése.
20. A te zsoltár-olvasatod nem zsidóbb, hanem sokistenhívőbb
Azt sugallod, hogy az igaz hitű zsidók az Istenek Istenét magasztalták, te pedig ezt a tiszta zsidó hitet véded Rómával szemben. Csakhogy az ószövetségi hit lényege nem az, hogy sok természet szerinti isten van, és Izrael Istene a fő köztük. Az Ószövetség egyre világosabban és egyre élesebben hirdeti az Úr kizárólagosságát, a bálványok semmiségét, az idegen istenek elutasítását, az Úr páratlanságát.
Az „Istenek Istene” nem panteont tanít, hanem felsőbbséget. A „ki olyan, mint te az istenek között?” nem sokistenhívő egyenrangúság, hanem retorikus diadal: senki sincs olyan. A 82. zsoltár „istenek” fölötti ítélete nem természet szerinti istenek gyűlése, hanem alárendelt hatalmak megszégyenítése.
Te nem a zsidó hitet véded, hanem visszaolvasol egy henoteista rendszert a zsoltárokba. Ez nem „tiszta imádat”, hanem panteonfestés bibliai színekkel.
21. Arius, Quicumque, Dániel és a háromarcú képek összekeverése nem érvrendszer, hanem vallási turmix
Nézzük meg, mit csinálsz: Arius császári támogatottságát összekevered a zsinatok állítólagos politikaiságával; ehhez hozzáadod a háromarcú ábrázolások tiltását; ráöntöd a Quicumque liturgikus használatát; melléteszed az 50. és 82. zsoltárt; majd megfűszerezed Ágoston millenarizmus-ellenes értelmezésével, Mózes és Illés közelgő megjelenésével, a templom helyreállításával, Dániel 11-gyel és a katolikus Egyház közelgő pusztulásával.
Ez nem érvelés. Ez vallási turmixgép. Minden belemegy, ami Róma ellen hangulati alapanyagnak jó. Csak az hiányzik belőle, ami egy vitában kellene: pontos állítás, pontos bizonyítás, szövegkörnyezet, fogalmi tisztaság, történeti rend.
Aki ennyi különböző dolgot egyszerre dob a vitába, az gyakran nem bizonyítani akar, hanem elárasztani. De a mennyiség nem minőség. A sok idézet nem pótolja a helyes következtetést. A sok felkiáltás nem pótolja az igazságot.
22. A császári beavatkozás bűnei nem semmisítik meg az apostoli hitet
Még ha elismerjük is — és elismerjük —, hogy a császárok sokszor beavatkoztak, hogy a birodalmi politika torzított, hogy püspökök is lehettek gyengék, politikusak, hatalomközeliek, hogy a keresztény államiság története tele van bűnökkel és szégyenekkel: ebből nem következik, hogy a Szentháromság hamis. Nem következik, hogy Krisztus nem Isten. Nem következik, hogy az Ige nem lett testté. Nem következik, hogy a zsoltárok sok természet szerinti Istent tanítanak. Nem következik, hogy Arius igaz. Nem következik, hogy a pápa egyházának minden dogmája antikrisztusi.
A hit igazságát nem a császárok erkölcse alapozza meg. A dogma nem attól igaz, hogy minden püspök szent volt. Az apostoli hit nem attól áll, hogy a birodalom tiszta volt. Az Egyház történeti bűnei valóságosak, de nem cáfolják Krisztus ígéretét és az apostoli tanítást.
Te minden történeti bűnből dogmatikai cáfolatot akarsz gyártani. Ez olcsó kalapács: mindent szögnek nézel vele, de közben a saját ujjadat vered szét.
23. A katolikus hit nem háromarcú istennel, hanem a te sokistenhiteddel áll szemben
A végén világosítsuk meg a fő ellentétet. Te úgy állítod be, mintha a vita két oldalán ez állna: egyik oldalon az Istenek Istene tiszta bibliai imádata, másik oldalon a római háromarcú bálvány. Hamis kép.
A valódi ellentét ez: a katolikus hit egy Istent vall három személyben; te sok isteni lényt vallasz rangsorban. A katolikus hit egy Krisztust vall, aki valóságos Isten és valóságos ember; te külön égi Khrisztosz-Istent és külön ember Jézust feltételezel. A katolikus hit a zsoltárok „istenek” nyelvét alárendelt, hamis, angyali, bírói vagy költői értelemben érti; te természet szerinti isteneket csinálsz belőle. A katolikus hit a megtestesülést vallja; te isteni beköltözést és kiköltözést mesélsz.
Ezért a te rendszered nem biblikusabb, hanem mitologikusabb. Nem tisztább, hanem zavarosabb. Nem monoteistább, hanem sokistenhívőbb.
24. Összegzés: a császárok, a képek és a végidős fenyegetés nem mentik meg az ariánus-henoteista zűrzavart
Összefoglalva: az, hogy egyes császárok Ariust támogatták, nem teszi igazgá Ariust. Az, hogy zsinatok fegyelmi és jogi rendelkezéseket is hoztak, nem teszi a dogmát politikai hamisítvánnyá. Az, hogy voltak háromarcú Szentháromság-ábrázolások, nem jelenti, hogy a Szentháromság tana háromarcú bálványimádás. Az, hogy az ilyen ábrázolásokat tiltották, nem bizonyítja az imádatukat, hanem éppen a torz képek elutasítását. A Quicumque nem háromarcú istennek énekelt zsoltár, hanem a Szentháromság és a megtestesülés hitvallása. Az 50. és 82. zsoltár nem természet szerinti istenek panteonját tanítja. Ágoston nem tagadta Krisztus visszatérését, csak a nyers földi millenarizmust értelmezte másként. Dániel 11 nem a katolikus Szentháromság-hit elleni röplap. Mózes és Illés „hamarosan” való megjelenésének emlegetése pedig nem bizonyít semmit a zsinattörténetből.
A te szövegedben minden út ugyanoda vezet: Róma rossz, pápa rossz, császár rossz, kép rossz, Quicumque rossz, Ágoston rossz, zsoltár jó — de csak akkor, ha a te sokistenes szemüvegeden át olvassuk. Ez nem apologetika, hanem előre megírt ítélet, amelyhez utólag keresel színes idézeteket.
A katolikus hit ezzel szemben nem fél sem a zsoltároktól, sem a történelemtől, sem a Szentháromság pontos megvallásától. Vallja az Istenek Istenét — de nem panteonfőnökként, hanem az egyetlen igaz Úrként minden istennek nevezett hatalom fölött. Vallja Krisztust — nem külön égi Khrisztosz-Istenként és külön ember Jézusként, hanem egyetlen Úr Jézus Krisztusként. Vallja a Szentháromságot — nem háromarcú bálványként, hanem egy Istenként három személyben.
Amit te kínálsz, az nem a tiszta imádat helyreállítása. Az egy zsoltáridézetekkel feldíszített henoteista végidő-fantázia, amelyben Arius, Dániel, a Quicumque, a háromarcú képek és a templomi áldozatok úgy kavarognak, mint egy rosszul főzött vallási gulyásban. A Szentírás azonban nem ezt tanítja. És bármilyen harsányan kiáltod, hogy „Dicsőség az Istenek Istenének”, attól még nem lesz igaz a sokistenes rendszered.
