Amikor belépünk a Nagy Piramisba, akkor azzal a tudattal lépjünk be, hogy ez az antik világ tudásának a szentélye, akár a Föld északi féltekéjének méretarányos matematikai modellje is lehet. 

Ha ezzel a tudattal lépünk be, a piramis megszűnik csupán „Khufu sírja” vagy „mérnöki csoda” lenni. Átalakul valamivé, ami egyszerre mérnöki teljesítmény, matematikai állítás, és szakrális tér.

A szűk folyosók, a növekvő mennyezetek, a Nagy Galéria hirtelen kitágulása, a Királykamra gránit tömbjei – mindez más jelentést kap, ha tudjuk, hogy a szerkezet egésze a Föld északi féltekéjének 1:43 200 léptékű modelljeként is olvasható. A magasság a poláris sugarat, az alapkerület az egyenlítőt, a 30°-os elhelyezkedés pedig a félgömb egyharmadát hordozza.

Ez a tudat nem kell, hogy dogmává váljon. Nem kell bizonyítottnak tekinteni, hogy a tervezők pontosan így gondolták. Elég annyi, hogy a geometria ezt a lehetőséget megengedi, és hogy ezzel a szemmel nézve a tér megszólal.

A belépés így nem turistalátogatás, hanem egyfajta átlépés: a mindennapi méretarányból egy bolygóméretű arányrendszerbe. A piramis ekkor nem csak kő, hanem lépték.