1. A „benne van” nálad azt jelenti: „beletettem”

Azzal indítasz, hogy „de benne van”, tudniillik szerinted benne van a Szentírásban, hogy az Istenek Istene maga is az Isten fiainak egyike, sőt az Úr, Izrael Istene is egy ezek közül. Nem, nincs benne. A szövegekben van szó Isten fiairól, istenekről, Istenek Istenéről, a Felségesről, az Úrról, örökségről, népekről, mennyei hatalmasságokról. De az a konkrét mondat, amelyre az egész rendszeredet építed — hogy Jahve, Izrael Istene, egy magasabb Isten egyik fia, és a többi istenfi közül kapta Jákobot — nincs benne.

Ez a te bűvészmutatványod: előbb idézel egy valódi bibliai kifejezést, aztán mellé teszel egy saját következtetést, majd úgy teszel, mintha a következtetés is maga volna az ige. A szöveg azt mondja: a Felséges a népek határait megszabta; az Úrnak pedig Jákob az örökrésze. Te ebből azt olvasod ki: az Úr is az istenfiak egyike. Ez nem olvasás, hanem mennyei ranglista hamisítása.

A „benne van” nálad sajnos gyakran annyit jelent: „színes betűkkel odaképzeltem”. A piros kiemelés nem nyelvtan, a vastagítás nem exegézis, a szöveg fölé húzott zöld vonal nem kinyilatkoztatás.

 

2. Az 5Mózes 32,8–9 nem azt mondja, hogy Jahve is kapott egy parcellát a többi istenfi között

Az 5Mózes 32-ből azt hozod ki, hogy a Felséges a saját fiai között osztotta szét a népek örökségét, és közöttük van az Úr is, aki Jákobot kapta. Csakhogy a szöveg logikája nem ez. A 8. vers a népek határainak megszabásáról beszél, a 9. vers pedig Izrael kivételes helyzetéről: Jákob az Úr része. Ez nem úgy hangzik, mint egy mennyei földosztó bizottság jegyzőkönyve, ahol Jahve is sorban áll a testvéreivel, hogy kapjon egy népet.

A szöveg éppen elkülöníti Izraelt a népek általános elrendezésétől. A népek határairól beszél, majd ellenpontként mondja: az Úr része az ő népe. Vagyis Izrael nem azért az Úré, mert az Úr is egy a népek fölé rendelt isteni patrónusok közül, hanem mert Izrael különösen az Úré. A vers a kiválasztást hangsúlyozza, nem Jahve lefokozását.

Még ha az „Isten fiai” olvasatot vesszük is — amelyet régi szövegtanúk valóban támogatnak —, abból legfeljebb mennyei hatalmasságok, angyali rendek vagy népek fölé rendelt teremtményi erők képe következik, nem az, hogy az Úr maga is ezek közül való. A kézirati kérdés létezik; a te panteonod nem következik belőle.

 

3. A „Felséges” és az „Úr” nem két egymás fölé rakott isten

A rendszered egyik fő trükkje, hogy ahol a szöveg „Felséges”-t mond, ott te külön felsőbb Istent látsz, ahol „Úr”-t mond, ott alárendelt istenfit. De a bibliai nyelvben Isten címei nem úgy működnek, mint egy mennyei személyzeti lista. A Felséges, az Úr, Izrael Istene, Seregek Ura, Istenek Istene — ezek nem szükségképpen külön istenségek, hanem ugyanazon egy Isten különféle címei, szerepei, kinyilatkoztatott megnevezései.

Te minden címváltásból istenváltást csinálsz. Ha a zsoltár máshogy nevezi Istent, szerinted már másik isten lépett be a jelenetbe. Ha a próféta másik felségcímet használ, szerinted új mennyei szereplő jelent meg. Ez olyan, mintha egy földi uralkodóról azt olvasnád: király, hadvezér, bíró, atya, pásztor — majd ebből öt külön személyt gyártanál.

A Szentírás nem ilyen bután beszél. A több cím nem több Isten. A Felséges nem Jahve fölötti istenség, Jahve pedig nem a Felséges egyik fia. Ezt te teszed hozzá, mert a panteonodnak szüksége van rá.

 

4. A 45. zsoltár „társai” nem válnak automatikusan természet szerinti istenekké

A 45. zsoltárt megint úgy idézed, mintha a „társaid fölé” kifejezés önmagában bizonyítaná, hogy a Felkent Istennek társai az istenek. De a szöveg ezt nem mondja. Azt mondja: „társaid fölé”. A „társak” szó jelentheti a királyi-messiási közeg szereplőit, méltóságokat, részeseket, társakat a királyi vagy üdvtörténeti rendben. Te teszed hozzá, hogy ezek természet szerinti istenek.

Ez a módszered: ahol a szöveg egy szót hagy, te rögtön ráakasztasz egy teljes rendszert. „Társak” — tehát istenek. „Istenek” — tehát természet szerinti istenek. „Felséges” — tehát Jahve fölötti isten. „Örökrész” — tehát isteni birtokosztás. Ez nem bibliaolvasás, hanem szótári dominó: meglöksz egy szót, és rádől a teljes magánmitológiád.

A Zsidókhoz írt levél a 45. zsoltárt a Fiú isteni méltóságára alkalmazza, de nem azért, hogy egy istenekből álló mennyei társaságban kijelöljön egy főistent. A Zsidók 1 egész szerkezete éppen a Fiú angyalok fölötti, teremtő, örök méltóságát hangsúlyozza. A Fiú nem egy társai közül előléptetett istenfi; ő az, akiről azt mondja az Írás: trónja örök, és kezének művei az egek.

 

5. A Zsoltár 95 nem felkenési jegyzőkönyv

A Zsoltár 95,3-at idézed: „nagy Isten az Úr, és nagy Király minden istenen felül”. Ebből azt állítod: tagadhatatlan tény, hogy Izrael Istenét az ő Istene kente fel társai, minden isten fölé. De a versben nincs felkenés. Nincs „Istene kente fel”. Nincs „társai”. Nincs „Isten fiai közül”. Nincs mennyei előléptetés. A vers egyszerűen az Úr felsőbbségét hirdeti minden istennek nevezett hatalom fölött.

Ez a te érvelésed egyik legszebb példája: idézel egy verset, amelyben szerepel az Úr és az istenek fölötti felsőbbség, majd hozzáteszel egy teljes felkenési történetet, amely nincs benne. Mintha egy étlapról azt olvasnád: „kenyér”, majd ebből bizonyítanád, hogy ott volt a pék felesége, három inasa és a lisztszállító is.

A Zsoltár 95 az Úr nagyságát hirdeti, nem azt, hogy az Úr egy alárendelt istenfi, akit valaki felkent a többi isten fölé. A felsőbbség nem mindig előléptetés eredménye. Az Úr azért van minden isten fölött, mert ő az Úr.

 

6. Az „Istenek Istene” cím felségcím, nem panteoni szervezeti beosztás

Újra idézed az 5Mózes 10,17-et, Józsué 22,22-t és a Zsoltár 50-et: az Úr az Istenek Istene. Igen. Ezt a katolikus hit nem fél kimondani. Csakhogy a kifejezés nem azt jelenti, hogy sok természet szerinti Isten van, és az Úr közülük a legfelsőbb pozíciót kapta. A „királyok Királya” sem azt jelenti, hogy Isten egy ugyanolyan fajta király, mint Nabukodonozor vagy Heródes, csak magasabb széken ül. Az „urak Ura” sem azt jelenti, hogy Isten egy úr a sok közül, csak jobb rangban.

Ezek felsőfokú, abszolút méltóságot jelölő kifejezések. Azt mondják: minden úrnak nevezett hatalom fölött ő az Úr; minden istennek nevezett hatalom fölött ő az Isten. Bálvány, angyal, démon, földi uralkodó, bíró, népi istenség, mennyei hatalmasság — bármit nevezzenek is „istennek” alacsonyabb vagy hamis értelemben, az Úr fölötte áll.

Te a felségcímből biológiai vagy faji kategóriát csinálsz. Ez a hiba. A Biblia nem azt mondja: „Istenek vannak, és közülük egy lett főisten.” Hanem azt: az Úr minden istennek nevezett valóság fölött páratlan Úr.

 

7. Az 2Mózes 15,11 nem sokistenhívő hitvallás, hanem győzelmi gúny az istenek fölött

Idézed: „Kicsoda az istenek közt olyan, mint te, Uram?” Ezt is úgy lobogtatod, mintha Mózes ezzel természet szerinti istenek létezését vallaná. De az ének összefüggése az Egyiptom fölött aratott isteni győzelem. Az Úr megszégyeníti Egyiptom hatalmát, és ezzel együtt Egyiptom isteneit is. A kérdés retorikus: nincs olyan, mint az Úr.

Ez nem azt jelenti, hogy Mózes udvariasan elismeri a többi isten ontológiai jogállását, majd Jahvét kinevezi közülük a legjobbnak. Ez diadalének. Az Úr páratlanságának hirdetése. A „kicsoda olyan, mint te?” válasza: senki. Nem: „néhány kisebb isten van, de te jobb vagy náluk.” Hanem: nincs hozzád fogható.

Te a bibliai polemikát ontológiai népszámlálásként olvasod. Ahol a szöveg kineveti vagy alárendeli az isteneket, ott te természet szerinti isteneket igazolsz belőle. Ez olyan, mintha a „nincs hozzád hasonló” mondatból azt következtetnéd, hogy sok hasonló létezik.

 

8. A Zsoltár 135,5 sem természet szerinti isteneket tanít

„A mi Urunk minden istennél különb” — idézed. Igen, a zsoltár így beszél. De a következő gondolatmenetben éppen az Úr teremtő, történeti, megváltó hatalmáról van szó, majd a bálványok tehetetlenségéről: szájuk van, de nem beszélnek; szemük van, de nem látnak; fülük van, de nem hallanak. A zsoltár nem a természet szerinti istenek sokaságát tanítja, hanem az Úr és a bálványok közti végtelen különbséget.

Megint kivágod az egy sort, amelyben „istenek” szerepel, majd nem olvasod tovább, mert a folytatás agyonütné a következtetésedet. Ez a szövegdaraboló teológia: levágod a verset, amelyben szó van „istenekről”, a többit pedig félresöpröd, mert kiderülne, hogy a zsoltár a bálványok semmiségét hirdeti.

A zsoltár nem azt mondja: sok isten van, köztük az Úr a legerősebb. Hanem azt: az Úr hatalmas, cselekszik, teremt, ítél, szabadít; a bálványok viszont némák és tehetetlenek.

 

9. A Zsoltár 138,1: „az istenek előtt” nem a panteon előtti koncert

Dávid szavát is idézed: „énekkel áldalak az istenek előtt.” Ebből sem következik, hogy Dávid természet szerinti istenek társasága előtt tart liturgikus fellépést. A kifejezés értelmezhető angyalokra, mennyei hatalmasságokra, földi uralkodókra, bírákra, vagy akár bálványokkal szembeni nyilvános hitvallásra. A bibliai költészetben az „istenek” szó nem egyetlen merev ontológiai rekesz.

A lényeg: Dávid az Urat magasztalja. Nem az istenekkel együtt osztja meg a dicsőséget. Nem nekik áldoz. Nem őket teszi az Úr mellé. Az Úr nagysága a témája. Ha a költő azt mondja, az istenek előtt dicséri az Urat, az éppen az Úr felsőbbségét hirdeti a teljes látható és láthatatlan rend előtt.

Te azonban a kifejezést úgy olvasod, mintha Dávid belépne a mennyei klubba, és fellapozná az istenek tagsági névsorát. Megint panteont látsz ott, ahol a zsoltár hódolatot énekel az egyetlen Úrnak.

 

10. A Zsoltár 82 vádlottjai nem lesznek ettől természet szerinti Istenek

A Zsoltár 82-t ismét úgy idézed: Isten áll az istenek gyülekezetében, ítél az istenek között. Csakhogy az egész zsoltár ítélet. Azok, akiket „isteneknek” nevez, igazságtalanul ítélnek, pártoskodnak, nem védik a gyengét, ezért ítélet alá kerülnek. A csattanó: meghaltok, mint az emberek, és elestek, mint bármely fejedelem.

Ha természet szerinti Istenek volnának, hogyan halnának meg, mint az emberek? Ha teremtetlen isteni lényegben részesednének, hogyan ítélné el őket Isten? Ha az Úrral azonos kategóriába tartoznának, hogyan állnának előtte vádlottként? A zsoltár vagy emberi bírákról beszél képviseleti értelemben, vagy alárendelt mennyei hatalmasságokról ítéleti keretben. Egyik sem a te sokistenhited.

Te a bírósági jelenet vádlottjaiból isteneket fabrikálsz. Ez már nem hermeneutika, hanem perirat-hamisítás: az elítéltből társuralkodót csinálsz, mert a panteonodnak szüksége van néhány új tagra.

 

11. Az „elohim” szó nem mindig ugyanazt jelenti

Az egész érvelésed egyik alaphibája, hogy az „isten”, „istenek”, „elohim” szavakat mindig ugyanazzal a súllyal kezeled. Mintha a szó minden előfordulása automatikusan természet szerinti istenséget jelentene. De a bibliai szóhasználat ennél gazdagabb. Jelölheti az egyetlen igaz Istent, hamis isteneket, bálványokat, angyalokat, mennyei hatalmasságokat, bírákat, tekintélyviselőket — a szövegkörnyezettől függően.

Aki ezt nem veszi figyelembe, az szótárból épít vallást. Látja, hogy ugyanaz vagy hasonló szó szerepel, és már kész is a teológiai torony. Csakhogy a nyelv nem így működik. Magyarul is mondjuk: „nagy ember”, „emberemlékezet”, „embertelen”, „emberfia”, „az ember esze megáll” — mégsem ugyanazt jelenti mindenhol az „ember”.

Te az „istenek” szót mindenhol a lehető legerősebb, természet szerinti értelemben veszed, ha ez segít a katolikus hit ellen. Ha viszont ugyanez a logika visszaütne, akkor hirtelen finomítani kezdenél. Ez nem következetesség, hanem válogatott merevség.

 

12. A „le lett papírozva” nálad csak azt jelenti, hogy sokszor idézed ugyanazt a félreolvasást

Azt mondod: „jól le lett ez papírozva” a teljes Írásban. Nem. Az lett papírozva, hogy az Úr minden istennek nevezett hatalom fölött áll. Az lett papírozva, hogy nincs hozzá fogható. Az lett papírozva, hogy a bálványok semmik, az Úr pedig cselekszik. Az lett papírozva, hogy az angyalok és mennyei hatalmasságok teremtmények. Az lett papírozva, hogy a népek erői, hamis istenei és uralkodói Isten ítélete alá esnek.

Az nem lett papírozva, hogy Jahve egy magasabb Isten fia. Az nem lett papírozva, hogy természet szerinti istenek sokasága létezik. Az nem lett papírozva, hogy a 45. zsoltár „társai” ontológiai istenek. Az nem lett papírozva, hogy az Istenek Istene valaha alulról lett felkenve főistenné. Ezeket te írod a margóra, majd úgy mutatod, mintha az eredeti szöveg részei volnának.

A vonalas füzetes tanácsodat visszaküldöm feladóhoz: ne csak a kiemelt szavakat írd ki, hanem a mondatokat is. Sőt, ha már nagy vállalkozásba fogsz, olvasd el a versek előtti és utáni részt is. Meg fog lepni, mennyi mindent mond a Biblia, ha nem filctollal, hanem értelemmel olvasod.

 

13. Dániel 11,36 nem a katolikus Szentháromság-hit ellen szól

Dánielből idézed, hogy a király felmagasztalja magát minden isten fölött, és az istenek Istene ellen vakmerően szól. Ebből aztán engem vagy a katolikusokat az Antikrisztus seregéhez próbálsz sorolni, mert nem fogadjuk el a te sokistenes olvasatodat. Ez már nem exegézis, hanem apokaliptikus bunkósbot.

Dániel 11 a gőgös, istentelen hatalomról beszél, amely Isten ellen emeli magát. Nem arról, hogy aki elutasítja a henoteista panteonodat, az automatikusan az Antikrisztus hadseregébe sorolódik. A vers nem jogosít fel arra, hogy minden vitapartnert végidős ellenséggé maszkírozz.

Ráadásul éppen te vagy az, aki sok istenről beszélsz, rangsorolt istenfiakról, felkent istenről, Istenek Istenéről mint magasabb pozícióba emelt lényről. A katolikus hit egy Istent vall. A Dániel-féle gőgös istenellenességet ránk olvasni, miközben te panteont építesz, legalább olyan ügyes, mint vízágyúval szárazságot prédikálni.

 

14. Zakariás 14 nem a te fórumvitás fenyegető leveled

Zakariás 14-et is idézed: az Úr eljön, harcol a népek ellen, az Olajfák hegyére veti lábát, az Úr lesz az egész föld királya, egy Úr lesz és neve is egy. Ez erős prófétai és eszkatologikus szöveg. De figyeld meg: „egy Úr lesz, és neve is egy.” Milyen érdekes, hogy pont ezt idézed a sokistenhited alátámasztására.

A szöveg végső uralmat, ítéletet, Isten királyságát hirdeti. Nem azt, hogy sok természet szerinti Isten lesz, közülük egy főisten, mellé pedig külön Krisztus. Zakariás látomása nem a te mennyei szervezeti ábrád. A végső nap az Úr egyetemes királyságának napja, nem az istenfiak osztálytalálkozója.

A hús-szem-nyelv pusztulásának részletes idézése pedig nem teszi igazabbá az érvedet. A borzalmas ítéleti kép nem arra való, hogy vitapartneredet megfélemlítsd, mintha aki nem fogadja el a te panteonodat, annak már készülne a prófétai csapás. Ez nem prófétai szigor, hanem szöveggel burkolt fenyegetőzés.

 

15. A Jelenések könyve nem a katolikus templomokat nevezi démonbarlangnak

Azt tanácsolod, kerüljem a „bálványtemplomokat”, amelyek szerinted hemzsegnek a démoni szellemektől, mert ezek majd a királyokat a Bárány ellen gyűjtik. Majd idézed a Jelenések 16-ot és 17-et. Csakhogy a Jelenések könyve apokaliptikus képekben beszél a démoni megtévesztésről, a fenevadról, a királyok lázadásáról és a Bárány győzelméről. Ebből nem következik, hogy minden katolikus templom démonokkal hemzsegő bálványraktár.

A katolikus templom oltárán Krisztust imádják. A Szentírást olvassák. Az Atyához imádkoznak Krisztus által a Szentlélekben. A kereszt nem Baál. Az ikon nem démon. A szentkép nem bálványisten. A tömjén nem ördögfüst. Ezeket te nevezed annak, mert a képtisztelet és bálványimádás közti különbséget továbbra sem akarod felfogni.

A Jelenések könyvének démoni megtévesztésről szóló képeit ráolvasni minden katolikus templomra nem bizonyítás, hanem apokaliptikus rágalom. Aki minden szentélyben démonokat lát, az nem feltétlenül próféta; lehet, hogy csak a saját rögeszméit vetíti a falra.

 

16. A Bárány urak Ura és királyok Királya — ez nem fér össze a puszta ember-Krisztusoddal

A Jelenések 17,14-et idézed: a Bárány legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya. Nagyon jó. Csakhogy ez a cím nem puszta emberi méltóság. Az urak Ura és királyok Királya olyan felségcím, amely a végső, egyetemes uralomra utal. Ha a Bárány csak egy emberi Krisztus volna egy külön „Istenek Istene” mellett, akkor miért viseli ezt az egyetemes címet? Miért ő győzi le a fenevad szövetségét? Miért hozzá tartoznak a hívottak, választottak és hűségesek?

A Jelenések könyve a Bárányt isteni trónkörnyezetben mutatja be, hódolatban, ítéletben, győzelemben, királyi méltóságban. Te megpróbálod ezt beilleszteni a saját két-Krisztus sémádba: van az Istenek Istene és annak Krisztusa, az ember Jézus. De a könyv nem ilyen külön alanyokra szabdalja a megváltást.

A Bárány nem az isteni terv külső emberi kabalája. Ő az, aki méltó, aki győz, aki uralkodik. A te rendszered túl alacsony Krisztusnak. A Jelenések könyve magasabbra emeli, mint ahová te engedni szeretnéd.

 

17. A „Bárány ellen harcolnak” nem azt jelenti, hogy a katolikusok a Bárány ellen harcolnak

A végidős harcról szóló szövegeket arra használod, hogy a katolikusokat, vagy konkrétan engem, az Antikrisztus táborába tolj. Ez szónoki terror, nem teológiai vita. Aki nem ért egyet a te többistenes értelmezéseddel, az már szerinted Jeruzsálem ellen vonul, a fenevad oldalára áll, az Istenek Istene ellen nyitja fel száját. Ez kényelmes módszer: nem kell válaszolni az érvekre, ha a vitapartnert előbb eszkatologikus ellenséggé fested.

A katolikus hit Krisztust vallja Urak Urának és Királyok Királyának. Krisztust várja dicsőségben. Krisztust imádja. Krisztus kereszthalálát és feltámadását hirdeti. Az Atyát, Fiút és Szentlelket vallja. Ezt a hitet Antikrisztus-sereggé nevezni csak azért, mert nem fogadja el a te panteonodat, vitriolos nagyotmondás.

A végítélettel nem lehet pótolni az exegézist. A fenyegető hang nem teszi igazzá az érvet. A „ne csatlakozz az Antikrisztushoz” típusú kirohanás legfeljebb azt mutatja, hogy kifogyott a nyelvtan, és előkerült az apokaliptikus dorong.

 

18. A „Jehova Tanúit óvni Róma kovászától” különösen ironikus a te állapotodban

A végén azt írod: segítsünk Jehova Tanúit megóvni Róma teológusainak kovászától. Ez önmagában is különös, mert miközben Jehova Tanúit akarod óvni, valójában egy olyan rendszert kínálsz, amely még a klasszikus jehovista ariánus sémánál is szétesettebb: sok isten, egy felkent Isten, egy külön emberi Krisztus, egy Istenek Istene, egy még magasabb Atya, istenfiak, mennyei örökségosztás, és mindez színes kiemelésekkel megtámasztva.

Jehova Tanúi legalább következetesen egy teremtett Logosz irányába mennek, bár ott is súlyos krisztológiai hiba van. Te már azon is túlléptél: nemcsak Krisztust fokozod le, hanem a bibliai monoteizmust is szétfűrészeled. Amit kínálsz, nem „kovásztalan” igazság, hanem egy ex-jehovista panteonkalács, amelyben minden szelet másik istenséget rejt.

Rómától óvnád őket, miközben visszaviszed őket egy olyan istenvilágba, amelyet sem a zsidó hit, sem az apostoli Egyház, sem az egyházatyák nem vallottak.

 

19. A katolikus válasz: van különbség Isten, angyal, bálvány, bíró és költői cím között

A teljes vitánk lényege itt sűrűsödik össze. A katolikus és klasszikus keresztény olvasat nem tagadja, hogy a Biblia beszél „istenekről”. Tagadja viszont, hogy ezek természet szerinti Istenek lennének az egyetlen Teremtő mellett. Vannak angyalok. Vannak mennyei hatalmasságok. Vannak bálványoknak nevezett hamis istenek. Vannak bírák, akik képviseleti értelemben isteneknek nevezhetők. Vannak költői és polemikus kifejezések. De egyetlen Isten van természet szerint.

Ez az, amit te nem tudsz vagy nem akarsz megkülönböztetni. Nálad minden „istenek” szó ugyanabba a zsákba kerül, majd ráírod: „természet szerinti isteni lények”. Ez teológiai mosógép: bírák, angyalok, bálványok, démoni hatalmasságok, költői címek, hamis istenek — mind ugyanabban a programban forognak, és a végén kijön belőlük a panteon.

A keresztény hit nem fél a Biblia gazdag nyelvétől. Csak nem engedi, hogy a gazdag nyelvből szegényes sokistenhit legyen.

 

20. Összegzés: nem a Szentírás van ellenünk, hanem a te panteon-szemüveged torzítja el

Összefoglalva: az 5Mózes 32 nem azt mondja, hogy Jahve a Felséges egyik fia, aki a többi istenfi között kapta Jákobot. A 45. zsoltár „társai” nem bizonyítják, hogy természet szerinti istenek társaságáról van szó. A Zsoltár 95, az 5Mózes 10, Józsué 22, a Zsoltár 50, a Zsoltár 135, a Zsoltár 138 és a 2Mózes 15 mind az Úr páratlan felsőbbségét hirdetik minden istennek nevezett hatalom fölött, nem pedig a te mennyei panteonodat. A Zsoltár 82 pedig ítéletet hirdet azok fölött, akiket „isteneknek” nevez, és éppen azzal, hogy meghalnak, mint az emberek, kizárja, hogy természet szerinti Istenek volnának.

Dániel, Zakariás és a Jelenések könyve sem ad felhatalmazást arra, hogy a katolikus hitet Antikrisztus-seregnek nevezd. A végidős ítéleti szövegek nem fórumvitás fenyegetőlapok. A Bárány győzelme nem a te sokistenes rendszered pecsétje, hanem Krisztus végső királyi dicsőségének hirdetése. A katolikus templom nem démonbarlang, a feszület nem bálvány, a Szentháromság nem római háromarcú bálványisten, és az egyistenhit nem császári koholmány.

A te módszered egyszerű: kivágod azokat a szavakat, amelyekben „istenek” szerepel, egymás mellé rakod őket, hozzájuk toldasz egy saját mennyei genealógiát, majd azt mondod: „le lett papírozva.” Nem, nincs lepapírozva. Csak te ráragasztottál a Bibliára egy színes, de hamis térképet.

A katolikus hit ezzel szemben józanul vallja: egy Isten van, aki fölötte áll minden istennek nevezett hatalomnak; az Atya, a Fiú és a Szentlélek nem három isten, hanem egy Isten három személyben; Jézus Krisztus nem puszta ember és nem külön isteni ügynök mellett álló emberi Krisztus, hanem az örök Ige, aki testté lett; a Bárány nem alacsonyabb rendű szereplő, hanem urak Ura és királyok Királya.

A vonalas füzetes tanácsodhoz pedig csak ennyit: ne csak a szavakat írd ki, hanem a jelentésüket is. Mert amíg minden „istenek” szót ugyanabba a panteon-kalapba dobsz, addig nem a Szentírást olvasod, hanem a saját henoteista kéziratodat színezed újra és újra.