1. Az egész érvelésed első hibája: előbb kitalálod, hogy az Istenek Istene „maga is ezeknek a fiaknak egyike”, aztán erre építesz mindent

Azt mondod: „Ki tudná jobban, hogy Istenek-e vagy nem a Felséges Isten fiai, mint az az Isten, aki maga is ezeknek a fiaknak egyike?” Itt van a bűvészmutatvány. A zsoltárban nincs benne, hogy az ítélő Isten „maga is ezeknek a fiaknak egyike”. Ezt te teszed hozzá. Nem magyarázod a szöveget, hanem beleülteted a saját mennyei családfádat, majd úgy teszel, mintha a zsoltárból nőtt volna ki.

A 82. zsoltárban Isten áll az „istenek” gyülekezetében, és ítél. Nem azt olvassuk, hogy egy istenfi a sok közül belső családi gyűlést tart. Nem azt olvassuk, hogy egy rangban előléptetett társ beszél a testvéreihez. Hanem azt: Isten ítél. Ő áll fölöttük. Ő kéri számon őket. Ő mond ítéletet. Ő zárja le a jelenetet azzal, hogy ezek meghalnak, mint az emberek.

Tehát már a kiindulásod hamis. Nem „az egyik fiú” beszél a többi fiúhoz, hanem Isten ítél a hamis vagy alárendelt hatalmasságok fölött. A zsoltár nem isteni családi tabló, hanem ítélőszéki jelenet. Te pedig a vádlottak padjából rokoni fényképalbumot csinálsz.

 

2. A „nincs miről vitatkozni” nem érv, hanem menekülés az értelmezés elől

Azt írod: „Itt nincs miről vitatkozni.” De igen, pontosan erről van mit vitatkozni: mit jelent itt az, hogy „istenek”? Nem azt vitatom, hogy a szó ott van. Ott van. Azt vitatom, hogy te milyen értelemben érted. A Szentírásban ugyanis egy szó nem mindig ugyanazon a szinten működik.

Az „istenek” lehetnek hamis istenek, bálványok, angyali hatalmasságok, bírák, földi uralkodók, képviseleti méltóságok, vagy ítélet alá vont szellemi lények. Nem minden „isten” szó jelent teremtetlen, örök, természet szerinti, imádandó Istent. Ha ezt nem vagy hajlandó belátni, akkor nem a Bibliát olvasod, hanem szótárból építesz panteont.

A zsoltár maga adja meg az értelmezés kulcsát: ezek az „istenek” igazságtalanul ítélnek, nem védik a szegényt, sötétségben járnak, majd meghalnak, mint az emberek. Ez nem természet szerinti istenség. Ez bukó hatalmasság. Magas cím, alacsony hűség, súlyos ítélet.

 

3. Isten kijelentésével nem én fordulok szembe, hanem te vágod félbe Isten kijelentését

Azt mondod, én szembefordulok az Istenek Istene kijelentésével. Nem. Én az egész kijelentést olvasom. Te csak azt a sort tartod meg, amelyikből panteont tudsz faragni. Isten nemcsak azt mondja: „istenek vagytok.” Azt is mondja: hamisan ítéltek. Azt is mondja: nem értetek, sötétségben jártok. Azt is mondja: meghaltok, mint az emberek.

Ha Isten kijelentésére hivatkozol, akkor ne szeleteld fel úgy, mint vásári kolbászt. A teljes zsoltár Isten ítélete. A „istenek vagytok” nem önmagában lóg a levegőben. A mondat után ott a lezuhanás: „de meghaltok, mint az emberek.” A cím magas, de az ítélet lerántja őket.

Te olyan vagy, mint aki a bíró szavait így idézi: „Önök tisztelt urak”, majd elhallgatja, hogy utána jön az ítélet. A megszólításból nem lesz felmentés. A címzésből nem lesz természet szerinti istenség. A zsoltár egészéből pedig végképp nem lesz többistenhit.

 

4. Az „Isten fiai” kifejezés nem bizonyítja, hogy ezek természet szerinti istenek

Azt mondod: akiket Isten fiainak nevez az égiek közül, azok mind istenek. Ez megint a kedvenc ugrásod: fiú = természet szerinti Isten. Csakhogy a Biblia nem így használja a „fiú” szót. Isten fiainak nevezhetők angyalok, Izrael, a király, az igazak, a békességszerzők, a hívők. Ezek közül nem mind természet szerinti Istenek. Sőt egyik sem az, Krisztus kivételével, aki egyszülött Fiúként egészen más értelemben Fiú.

A fiúi cím lehet teremtményi, kegyelmi, szövetségi, királyi vagy angyali. Nem minden fiúi nyelv örök isteni születés. Nem minden mennyei lény Isten. Nem minden „fiai a Felségesnek” kifejezés jelent teremtetlen isteni természetet.

Te a különböző fiúi viszonyokat egy nagy üstbe dobod, majd ráírod: „Istenek”. Ez nem teológia, hanem címkefőzelék.

 

5. A niceai vita nem arról szólt, hogy „az Atya egylényegű-e önmagával”

Azt írod, a niceai püspökök olyan tudatlanok voltak, hogy azon vitatkoztak: az Atya egylényegű-e a Fiú Istennel, holott szerinted az Atya és a Fiú ugyanannak az Istennek két neve. Ez a mondat pompás példája annak, hogyan lehet egy történelmi dogmatikai vitát teljesen félreérteni, majd a félreértésen hangosan nevetni.

A niceai kérdés nem az volt, hogy egy személy két címe egylényegű-e önmagával. Nem azt kérdezték, hogy „a Római Pápa egylényegű-e Róma Főpapjával”. Ez a hasonlatod látványos, de üres. A keresztény vita arról szólt: a Fiú, aki különbözik az Atyától mint személy, valóságos Isten-e ugyanazon isteni lényegben, vagy teremtmény, alárendelt isteni lény, kezdettel bíró közvetítő?

Vagyis Nikaia nem címazonosságon vitatkozott, hanem személyes különbségen és lényegi egységen. Az Atya nem ugyanaz a személy, mint a Fiú. A Fiú nem egyszerűen az Atya másik neve. Ez modalista zűrzavar volna. A keresztény hit szerint az Atya és a Fiú személy szerint különböznek, lényeg szerint egyek.

Te viszont úgy képzeled, hogy az apostolok a Fiú Istent nevezték Atyának, és ezért Nikaia fölöslegesen kérdezte, hogy „egy lényegű-e önmagával”. Ez nem a niceai atyák tudatlansága, hanem a te fogalmi gubancod.

 

6. Ha az Atya és a Fiú ugyanannak a személynek két neve volna, szétesne az evangélium

Gondold végig: ha az Atya és a Fiú ugyanaz a személy, csak két néven, akkor ki küldi kit? Kihez imádkozik Jézus? Ki mondja: „Te vagy az én szeretett Fiam”? Ki adja a Fiút? Ki dicsőíti a Fiút? Kihez tér vissza a Fiú? Ki ül kinek a jobbján? Ki adja a Lelket? Ki engedelmeskedik kinek?

A te rendszered egyszerre akarja állítani, hogy az Atya és a Fiú ugyanaz az Isten mint ugyanaz a személy, de közben mégis van egy felsőbb Atya, akitől a Fiú Isten született, és van ember Jézus, aki megint külön. Ez nem tiszta hit, hanem fogalmi dugóhúzó. Ha az Atya és a Fiú csak két név ugyanarra a személyre, akkor az Újszövetség Atya-Fiú párbeszédei színjátékká válnak. Ha pedig nem színjáték, akkor az Atya és a Fiú személy szerint különböznek.

A katolikus tan éppen ezt védi: nem keveri össze a személyeket, és nem szakítja szét az isteni lényeget. Te viszont hol összekevered, hol szétszakítod, attól függően, melyik kell éppen az antikatolikus döféshez.

 

7. Pál apostol nem azt tanította, hogy az Atya és a Fiú ugyanaz a személy

Azt állítod, Pál tudta, hogy az Atya és a Fiú Isten egyazon isten, tudniillik egy a Felséges Isten fiai közül. Ez így egyszerre fél igazság és teljes tévedés. Pál valóban egy Istent vall, és Jézus Krisztust az egy isteni üdvterv középpontjában hirdeti. De Pál nem azt tanítja, hogy az Atya és a Fiú ugyanaz a személy. Azt sem tanítja, hogy a Fiú Isten egy a Felséges Isten fiai közül, aki sors útján kapta Jákobot.

Pál különbséget tesz az Atya és a Fiú között: az Atya küldi, a Fiú engedelmeskedik; az Atya feltámasztja, a Fiú meghal és feltámad; Krisztus Isten jobbján van; Krisztus közbenjár. Ez nem puszta névváltás. Ugyanakkor Pál Krisztust olyan méltóságban mutatja be, amely nem fér bele a puszta teremtményi kategóriába: minden általa és érte teremtetett, előbb van mindennél, benne áll fenn minden, ő Úr, akit minden térd imádva elismer.

Pál tehát nem a te panteonodat tanítja. Nem azt mondja: van egy felsőbb Isten, annak fiai között egy Jahve nevű Fiú Isten, aki Atya is, és mellette ott van az ember Jézus. Ez nem pálos teológia, hanem saját készítésű mennyei bürokrácia.

 

8. Az 5Mózes 32-ből nem lesz „Jahve egy istenfi a többi között”

Újra idézed az 5Mózes 32-t: a Felséges népeknek szabott határt az Isten fiainak száma szerint, az Úrnak pedig Jákob lett a része. Ebből azt következteted: Izrael Istene, az Úr nem azonos azzal, aki az örökrészt osztotta; az Úr maga egy Fiú Isten, aki örökrészt kapott.

Ez az értelmezés nem szükségszerű, sőt a bibliai összkép ellen megy. A Felséges és az Úr nem két külön természet szerinti Isten rangviszonyban. A bibliai költői nyelv gyakran használ különböző isteni címeket ugyanarra az Istenre. A „Felséges” és az „Úr” nem úgy működik, mint két külön isteni személyi igazolvány egy mennyei hivatalban.

Az 5Mózes 32 lényege nem az, hogy Jahve kapott egy népet a felsőbb Istentől, mint egy földhivatali telekosztáson. A lényege az, hogy Izrael az Úr saját népe, saját öröksége. A népek története fölött Isten rendelkezik, de Izrael különlegesen az Úré. Ez kiválasztás, nem Jahve lefokozása.

Te a „része lett” kifejezést úgy olvasod, mintha az Úr is csak egy kedvezményezett lenne a mennyei osztályon. A Szentírás azonban nem így beszél az Úrról: ő teremtő, megváltó, törvényadó, egyetlen imádandó Isten. Nem alárendelt istenfi.

 

9. A „sors által” beolvasása különösen árulkodó

Azt mondod, Jákob népe „sors által” jutott az Úrnak. Ezt a hangsúlyt te teszed rá, hogy az egész úgy hangozzék, mint valami isteni lottóhúzás: a Felséges kiosztja a nemzeteket égi fiainak, az egyiknek épp Jákob jut. De az idézett szövegben sem ez a lényeg. Az „örökrész” nyelve a szövetségi kiválasztás nyelve. Nem szerencsejáték, hanem isteni akarat.

Még ha a szöveg hátterében a népek fölötti mennyei rend képe áll is, abból nem következik, hogy az Úr egy a teremtett vagy alárendelt hatalmasságok között. Éppen Izrael kiválasztottsága mutatja meg, hogy az Úr nem a nemzetek egyik helyi istene, hanem saját népét különleges módon magához veszi.

Te a kiválasztást lefokozod kiosztássá, az örökrészt parcellává, az Urat pedig kedvezményezett alistenné. Ez nem mózesi hit, hanem mennyei birtokmegosztási fantázia.

 

10. „Izrael Istene az Úr, a Fiú Isten” — ezt nem a szöveg mondja, hanem te

Kijelented: „Izrael Istene az Úr a Fiú Isten, akit Izrael fiai Atyának is hívtak.” Ez a mondatod nem a szövegmagyarázat vége, hanem a belerakott előfeltevés kezdete. Hol mondja az 5Mózes 32, hogy az Úr „Fiú Isten”? Hol mondja, hogy a Felségesnek egy istenfia? Hol mondja, hogy ő ugyanaz, akit a Zsidók 1-ben felkentek? Hol mondja, hogy őt Izrael Atyának hívta ugyanabban az értelemben, amelyben ő Fiú Isten?

Sehol. Te különböző szövegekből összeragasztasz címeket: Úr, Felséges, Istenek Istene, Fiú, Atya, társak, örökrész. Majd az összeragasztott figurát visszaolvasod minden egyes helyre. Ez nem szentírásmagyarázat, hanem teológiai kollázs.

A katolikus hit nem tagadja, hogy az Úr Izrael Atyja szövetségi értelemben. Nem tagadja, hogy a Fiú Isten. De nem keveri össze a személyeket, és nem teszi Jahvét egy magasabb Isten fiává. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyetlen Isten. Nem három isten, nem két Atya, nem egy Fiú-Atya önazonossági kavarodás.

 

11. A niceai atyák nem „civakodtak”, hanem azt tisztázták, amit te most összezavarsz

Azt mondod, a niceai atyák tudatlanul civakodtak, hogy a Fiú Isten egylényegű-e önmagával. Nem. Ők pontosan azért vitatkoztak, mert nem voltak hajlandók azt a zűrzavart elfogadni, amelyet te most előadsz.

Ha a Fiú puszta teremtmény, elveszik az üdvösség isteni alapja. Ha az Atya és a Fiú ugyanaz a személy, elveszik az evangéliumi Atya-Fiú viszony. Ha több természet szerinti isten van, elveszik az egyistenhit. Ha Krisztusban az isteni Fiú és az ember Jézus két személy, elveszik a megtestesülés. A zsinatok ezekkel a romboló lehetőségekkel szemben adtak pontos nyelvet.

Te ezt nevezed tudatlanságnak. Pedig éppen az a tudatlanság, amikor valaki nem tud különbséget tenni személy és természet, cím és lényeg, szövetségi atyaság és örök atyaság, angyali fiúi cím és egyszülött Fiú között. A niceai atyák látták ezeket a különbségeket. Te pedig egy nagy üstbe borítod mindet, és még büszkén kavargatod.

 

12. A „Róma háromarcú modellje” megint füstfüggöny

Újra előveszed, hogy a római császárok kiképzeltek egy háromarcú istenmodellt, amelynek nincs helye Isten Szavában. Ez a refréned: ha bajban van az exegézis, jön a háromarcú bálvány. Csakhogy a Szentháromság nem háromarcú modell. Nem azt tanítja, hogy Istennek három arca van. Nem egy festményből indul ki. Nem egy szobortípust istenít. Nem római mitológiai rekvizitum.

A Szentháromság tana a Szentírás adataiból nő ki: az Atya Isten, a Fiú Isten, a Szentlélek Isten; a Fiú különbözik az Atyától, a Lélek különbözik az Atyától és a Fiútól; mégis egyetlen Isten van. Ezt kellett pontosan kimondani az eretnek félremagyarázásokkal szemben.

Te nem cáfolod ezt. Te azt ismétled, hogy „háromarcú”. Ez retorikai dobpergés, nem érv. Aki egy dogmát állandóan karikatúraként nevez meg, az nem a dogmával vitatkozik, hanem saját rajzával.

 

13. A „fiú csak embereknél nem jelent Istent” szabályodat te találtad ki

A második részben azt mondod: a „fiú” csak akkor nem jelent Istent, ha emberekre alkalmazzák; a 82. zsoltárban más a helyzet, mert égiekre vonatkozik. Ez szabály? Hol áll ez a Szentírásban? Sehol. Ez a saját menekülőútvonalad.

A Biblia szerint az angyalok teremtmények. Ha égi lényekre alkalmazza a fiúi nyelvet, abból nem következik, hogy természet szerinti Istenek. Az „égiek” nem automatikusan istenek. A mennyei lakhely vagy szellemi természet nem teremtetlenség. Az angyal magasabb nálunk hatalmában, de nem Isten. A démon is szellemi lény, mégsem Isten. A mennyei hatalmasság lehet teremtmény, ítélet alatt álló lény, nem imádandó.

A te szabályod így hangzik: emberi fiú = nem isten; égi fiú = természet szerinti isten. Ez egyszerű, csak hamis. Az igaz különbség nem az, hogy földi vagy égi, hanem az, hogy teremtetlen vagy teremtmény. Egyetlen teremtetlen Isten van.

 

14. A zsoltárban nem az áll, hogy „egy másik Isten fiai”

Azt írod: a 82. zsoltárban az Istenek Istene nem azt mondja róluk, hogy az ő fiai lennének, hanem egy másik Isten fiainak nevezi őket. Ez megint tiszta belerajzolás. A szöveg azt mondja: „a Felséges fiai”. Nem azt mondja: „egy másik Isten fiai, aki fölöttem áll”. Nem azt mondja: „az én Atyám többi fia”. Nem azt mondja: „nem az én fiaim”. Ezeket te toldod hozzá.

A „Felséges” Isten címe. Nem külön istenség neve egy Jahve fölötti panteonban. A zsoltárokban és az Ószövetségben az Úr nevezhető Felségesnek. A cím nem bizonyít külön Istent. Ha Istenről azt mondjuk, hogy Úr, Felséges, Mindenható, Izrael Szentje, Seregek Ura, Istenek Istene, abból nem lesz hat külön Isten.

Te minden isteni címet úgy kezelsz, mint külön szereplőt. Így persze könnyen megtelik az ég istenekkel. Csakhogy ez nem a Szentírás világa, hanem a te cím-szaporító géped eredménye.

 

15. A „részestársak” a Zsidók 1-ben nem bizonyítják, hogy a 82. zsoltár szereplői természet szerinti istenek

Azt állítod, hogy a 82. zsoltár istenfiai Izrael Istenének, az Úrnak részestársai; velük együtt szerzett örökrészt, föléjük kenetett, így lett Istenek Istene. Ez megint több szöveg erőszakos összeforrasztása.

A Zsidók 1 a Fiú felsőbbségéről beszél az angyalokkal szemben. A 45. zsoltár királyi-messiási nyelvét alkalmazza a Fiúra. A „részestársak” kifejezést nem lehet automatikusan a 82. zsoltár „istenek” alakjaival azonosítani, majd abból természet szerinti isteneket gyártani. Ez nem exegézis, hanem bibliai fonalakból kötött panteonpulóver.

A Fiú felkenetése a megváltástörténeti és messiási rendben értendő. Az, hogy a Fiú „társai fölé” van felkenve, nem jelenti, hogy isteni természetű társistenek fölött főistenné választották. A Zsidók 1 éppen az angyalok fölé emeli a Fiút. Őt az angyalok imádják. Ő alapította a földet. Ő nem egy a mennyei társak közül, hanem az örök Fiú.

 

16. A „született Isten” kifejezést is rossz irányba húzod

Azt mondod, az Írás azért nevezi a Felkent Istent született Istennek, mert maga is Fiú az istenek között. Itt megint két külön világot keversz össze. A keresztény hit valóban vallja az egyszülött Fiút. De ez nem azt jelenti, hogy a Fiú egy isteni faj egyik szülött tagja sok más istenfi között. Az örök Fiú születése nem biológiai esemény, nem mennyei szaporodás, nem istenfiak családfája, hanem örök személyes eredés az Atyától az egy isteni lényegben.

A Fiú „született, de nem teremtmény”. Ez a lényeg. Nálad viszont a születettségből sok istenfi és mennyei társaság lesz. A keresztény tan szerint a Fiú születése egyedülálló és örök; nem osztja meg vele egy csapat természet szerinti isten. Az angyalok, ha Isten fiainak neveztetnek is, teremtmények. Nem úgy fiak, ahogy az egyszülött Fiú.

Te az egyszülöttséget betolod egy többes istenfi-kategóriába. Ezzel éppen azt teszed tönkre, amit az apostoli hit véd: a Fiú páratlan méltóságát.

 

17. „Hol voltam én, amikor Aszáf idézte?” — nem te találtad ki a szót, hanem te rontod el az értelmét

Azt kérdezed: hol voltál te, amikor Aszáf szóról szóra idézte az Istenek Istene beszédét? Ez szellemesnek szánt fordulat, csak nem talál. Senki nem mondta, hogy te találtad ki a zsoltár szavait. Azt mondom, hogy te találtad ki azt az értelmezési rendszert, amelyet rájuk erőltetsz.

A szavak a Szentírásban vannak. A panteon a te fejedben van. A „istenek vagytok” a zsoltárban van. A „természet szerinti, teremtetlen istenek, akik a Fiú Isten részestársai és vele együtt kaptak örökrészt” nincs ott. A „Felséges fiai” a zsoltárban van. A „Jahve fölött álló másik Atya Isten fiai” nincs ott. A „meghaltok, mint az emberek” viszont ott van, és ez szétveri az egész rendszeredet.

Tehát nem a Szentírással vitázom. A te ráépített mitológiáddal vitázom. Ne bújj Aszáf mögé, amikor a saját toldalékaidat kellene védened.

 

18. A 82. zsoltár természetes olvasata: magas cím, elbukott hatalom, isteni ítélet

A zsoltár szerkezete világos. Isten ítél a hatalmasságok között. Számon kéri őket igazságtalan ítéleteik miatt. Felszólítja őket a szegény, árva, nyomorult védelmére. Megállapítja, hogy nem értenek, sötétségben járnak. Majd kimondja: bár isteneknek neveztelek titeket, bár a Felséges fiai vagytok, meghaltok, mint az emberek. Végül a zsoltár az egyetlen Istenhez fordul: kelj fel, ítéld meg a földet, mert tiéd minden nemzet.

Ez nem sokistenhit. Ez Isten bírói uralmának himnusza. A szereplők magas címet viselnek, de éppen azért súlyosabb az ítéletük. A cím nem menti őket, hanem súlyosítja felelősségüket.

A te olvasatodban viszont Isten természet szerinti isteneknek prédikál erkölcsöt, majd megfenyegeti őket emberi halállal. Ez nem magasabb bibliai bölcsesség, hanem mitológiai bohózat.

 

19. A „Jehova Tanúit óvjuk Róma kovászától” szlogen mellé nem ártana óvni őket a te panteonodtól is

Azt mondod, segítsünk Jehova Tanúit megóvni a katolikus teológusok kovászától. Rendben, beszéljünk kovászról. De aki Jehova Tanúit a te rendszeredhez vezeti, az nem megóvja őket, hanem átkíséri őket az egyik tévedésből a másikba.

Jehova Tanúi súlyosan tévednek Krisztus istenségéről, de te nem a teljes keresztény igazság felé viszed őket, hanem egy sokistenes-nestoriánus építmény felé: több isten, több Atya, Fiú Isten mint Izrael Istene, ember Jézus külön személyi logikával, égi fiak mint természet szerinti istenek, örökrészosztás, panteon és főisten. Ez nem gyógyszer. Ez másik méreg, csak más címkével.

A katolikus hit legalább következetesen vallja: egy Isten, három személy; egy Krisztus, két természet. A te rendszeredben viszont a szavak úgy futkosnak, mint elszabadult lovak: Atya, Fiú, Isten, istenek, fiai, társai, örökrésze, Krisztus, ember Jézus — mind egymásnak ütközik.

 

20. Összegzés: nem a 82. zsoltár tagadásáról van szó, hanem a te ráépített panteonod elutasításáról

Összefoglalva: a 82. zsoltár Szentírás. Senki nem tagadja. Senki nem törli ki belőle, hogy „istenek vagytok” és „a Felséges fiai mindnyájan”. A vita arról szól, hogy ezt természet szerinti, teremtetlen, imádandó Istenek sokaságaként kell-e érteni. Nem kell, sőt nem szabad.

A zsoltár egész összefüggése ellened szól: Isten ítél fölöttük, hamis ítélettel vádolja őket, sötétségben járóknak mondja őket, majd halandóságukat hirdeti. A végén pedig egyetlen Istenhez fordul, akié minden nemzet. Ez nem panteon, hanem az egy igaz Isten ítélete minden hamis vagy alárendelt hatalom fölött.

A niceai atyák nem azon vitatkoztak, hogy egy cím egylényegű-e önmagával, hanem azon, hogy a Fiú, aki személy szerint különbözik az Atyától, ugyanazon isteni lényegben valóságos Isten-e. Ez nem ostobaság volt, hanem éppen az a fogalmi tisztaság, amely neked fáj. Mert ha személy és természet között különbséget teszünk, akkor a te rendszered szétesik.

Az 5Mózes 32 nem bizonyítja, hogy Jahve egy magasabb Isten fia és a népek közti sorsoláson Jákobot kapta. A „Felséges” nem külön panteonfőnök Jahve fölött. A „Fiú Isten” és „Atya” címek általad kitalált azonosítása nem pálos tanítás. A „részestársak” nem természet szerinti istenek. Az égi fiúi megnevezés nem istenségi természet. Az angyali vagy mennyei létezés nem teremtetlenség.

Te tehát nem azért vagy tévedésben, mert idézed a 82. zsoltárt. Hanem azért, mert a 82. zsoltár egyetlen kifejezéséből egész mennyei panteont növesztesz, miközben a zsoltár ítéleti szerkezetét, halandósági fenyegetését és monoteista csúcspontját figyelmen kívül hagyod. A Szentírás nem a te sokistenes rendszeredet tanítja. A Szentírás azt tanítja, hogy az egyetlen Isten ítél minden hatalmasság fölött, akár istennek nevezik őket, akár fiaknak, akár fejedelmeknek.

A te „nocsak, nocsak” diadalmaskodásod tehát korai. Nem én állok szemben a 82. zsoltárral. Te állsz szemben annak egészével. Én megtartom a szót is, az ítéletet is, a halandóságot is, a záró monoteista kiáltást is. Te megtartod a neked tetsző címet, és elhallgatod, hogy Isten a végén ledönti az egész társaságot a piedesztálról. Ez nem Szentírás-hűség. Ez válogatós panteonépítés.