8. János 17-ben a „név adása” nem bizonyít két külön alanyt"
----------------------------------------
Dehogy nem a kettő közül az egyik az Isten, akihez Jézus könyörgött, Jézus pedig az Isten szolgája,
aki az Istenétől kapta a neveit, azaz előtte nem volt a sajátja.
János 17:11. és már nem vagyok többé a világban, de ők a világban vannak és én Hozzád megyek, szent Atyám, őrizd (tartsd) meg őket a Te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi, 12. amikor velük voltam, én őriztem meg őket a Te nevedben, amelyet nekem adtál és vigyáztam (őrködtem) és senki azokból nem veszett el csak a veszedelem (romlás) fia, hogy az Írás beteljesedjék,
Az Apostolok cselekedetei 4-et idézed: nincs más név az ég alatt emberek között, amely által üdvözülni kellene. Ezt úgy használod, mintha azt bizonyítaná, hogy Jézus csak ember, akinek kapott neve van."
Nem én használom úgy, hogy csak ember, mert maga Péter állította, hogy az Emeberek közül való.
Ezt a részét készakarva lefelejtetted idézni.
Sebaj, majd én pótolom:
Ap.Csel 4: 12 És nincs senki másban üdvösség; mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.
Pedig az előző hozzászólásomban is kellőképen kiemeltem, hogy lásd, Péter nem az istenek közé sorolta Jézust, hanem az emberek közé.
Nehéz olyan emberrel írásban párbeszédet folytatni, aki el van vakítva, olyannyira, hogy még a 10 mm
nagyságú betűket sem képes meglátni.