Megint azzal védekezel, hogy „nem te tanítod”, miközben saját rendszert gyártasz
Azt mondod: „nem én tanítom”, hanem te csak a Zsoltárok könyvéből vetted, hogy az Urat Istene és Atyja felkente társai, az istenek fölé. Csakhogy nem az a baj, hogy idézel egy zsoltárt. A baj az, hogy abból a zsoltárból olyan egész istenrendszert fabrikálsz, amelyet a szöveg nem tanít:"
-------------------------------------
A 45. Zsoltár egynek az istenek közül, az Istene által ,társai az istenek fölé való felkenetéséről tanúskodik.
Zsoltárok 45:7 Királyi trónod, Isten, örökké áll, kormánypálcád az igazság pálcája. 8 Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, azért kent fel téged Isten, a te Istened, az öröm olajával, társaid felett.
Nekem nincs miért védekeznem. Nem én cáfolom az Isten Szavát, hanem te.
A szöveg azt mondja: a Fiú királyi, isteni, teremtő méltóságban áll, fölötte az angyaloknak. Te ebből azt csinálod: sok isten van, közülük egyet felkentek főistenné."
---------------------------------------------
Nemcsak az angyaloknak, áll fölötte a Fiú Isten, hanem társainak is, akik istenek.
Zsoltárok 95: 3 Mert nagy Isten az Úr, és nagy Király minden istenen felül.
Zsoltárok 97:7 Megszégyenülnek mind a faragott képek szolgái, akik bálványokkal dicsekednek; meghajolnak előtte mind az istenek.
Nincsen hely a Szentírásban a római császárok által kiképzelgett háromságisten modelljének.
Ezért meg fognak szégyenülni a faragott képeket szolgáló papok ,és vezetőik,akik papjaikat is a bűnbe vitték.
5. Mózes 10:17 Mert az Úr, a ti Istenetek, Isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, aki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad.
Józsué 22: 22 Az Istenek Istene az Úr, az Istenek Istene az Úr (El Elohim ): Ő tudja, és az Izrael is megtudja. Ha pártütésből és ha az Úr ellen való vétekből van ez: ne tartson meg minket e napon!
Péter különbséget tesz Jézus és Isten között, de nem két Krisztust tanít"
De , hisz Jézsus is Khrisztosz, pedig nem Isten.
A Zsoltárok 45. fejezete, amit Pál a Zsidókhoz írott levelében idéz ellenben tanúskodik egy Istennek a felkenetéséről is, méghozzá az Istene által történt felkenetésről, társai fölé.
Két lehetőséged maradt. Elfogadd,hogy Jézus is Khrisztosz, vagy megtagadod.
Ha megtagadod, hogy Jézus is Khrisztosz lenne, akkor csak egy krisztusod van, az pedig az antikrisztus.
Azok számára,akik enm tagadják meg, hogy Jézus is Khrisztosz, de egy az az istenek közül is
Khrisztosz lett ,miután ,Istene és Atyja felkente Őt társai fölé, akkor két Khrisztoszról beszélünk,
illetve ők mindketten Khrisztoszok, ami azt jelenti Felkentek.
Te mindkettőt megtagadod, és egy harmadikat , egy nem létezőt vizionálsz, amely bele illik a római császárok által kiképzelgett három az egyben istenmodellbe. De nincs róla szó az Isten Szavában.
Amint látod, a háromságisten teóriája a Szentírás fényében füstté válik, hacsak a Felkent Isten és az asszonytól született ember Jézus tekintetében derül fény az igazságra.
SEGÍTSÜNK A RÓMA FŐPAPJA ÁLTAL VEZETETT EGYHÁZ TAGJAINAK MEGISMERNI AZ IGAZSÁGOT ISTENRŐL,HOGY MEGSZABADULJANAK A BÁLVÁNYIMÁDÁS BŰNÉBŐL!
DICSŐSÉG AZ ÚRNAK,AZ ISTENEK ISTENÉNEK,AZ ISTENE ÁLTAL TÁRSAI AZ ISTENEK FÖLÉ FELKENT ISTENNEK!