1. Megint azzal védekezel, hogy „nem te tanítod”, miközben saját rendszert gyártasz

Azt mondod: „nem én tanítom”, hanem te csak a Zsoltárok könyvéből vetted, hogy az Urat Istene és Atyja felkente társai, az istenek fölé. Csakhogy nem az a baj, hogy idézel egy zsoltárt. A baj az, hogy abból a zsoltárból olyan egész istenrendszert fabrikálsz, amelyet a szöveg nem tanít: több természet szerinti isten, közöttük egy felkent Isten, fölötte az ő Istene és Atyja, alatta társai az istenek, külön pedig az ember Jézus, akit ez a felkent Isten tett Krisztussá.

Ez már nem idézés, hanem építkezés. Méghozzá olyan, mintha valaki egy téglából rögtön babiloni tornyot akarna húzni. A Zsoltár 45 királyi-messiási nyelvét és a Zsidókhoz írt levél krisztológiai alkalmazását összegyúrod egy henoteista ranglétrává. A szöveg azt mondja: a Fiú királyi, isteni, teremtő méltóságban áll, fölötte az angyaloknak. Te ebből azt csinálod: sok isten van, közülük egyet felkentek főistenné. Ez nem a szöveg, hanem a te panteonszagú toldalékod.

A Biblia idézése önmagában még nem biblikus értelmezés. A rosszul összekötött igékből nem kinyilatkoztatás lesz, hanem teológiai drótkerítés.

 

2. A Zsoltár 45 és a Zsidók 1 nem egy „istenek közül felkent főistent” tanít

Újra és újra azt ismétled, hogy a Zsoltár 45 és a Zsidók 1 félreérthetetlenül dokumentálja: az istenek közül egyet felkentek társai fölé. De a Zsidók 1-ben nem egy panteon egyik tagjának előléptetése történik. A levél célja az, hogy a Fiú angyalok fölötti méltóságát bizonyítsa. A Fiúhoz ezt mondja: „A te trónod, ó Isten”; majd hozzáteszi: „Te alapítottad kezdetben a földet, és a te kezeid munkái az egek.”

Ez nem egy istenek közötti hivatalos rangemelés nyelve. Ez teremtői méltóság. A Fiú nem az angyalok egyike. Nem egy az isteni társak közül. Nem egy magasabbra kent szellemlény. Ő az, akit az angyalok imádnak, akinek trónja örök, és akire a teremtés műve vonatkozik.

A „társaid fölé” kifejezést te automatikusan „társai, az istenek” értelemben olvasod. Csakhogy ezt a szöveg nem kényszeríti ki. A királyi zsoltárban a társak lehetnek királyi társak, emberek, udvari vagy messiási összefüggésben álló személyek; a Zsidók 1-ben pedig a Fiú angyalok fölötti felsőbbsége a lényeg. Te a „társakból” természet szerinti isteneket csinálsz, mert szükséged van a panteonra. De a szöveg nem ad hozzá engedélyt.

 

3. Az „ez még Jézus születése előtt történt” állításod nem következik a zsoltárból

Azt mondod, az Úr felkenése társai fölé még a Názáreti Jézus születése előtt történt. Hol mondja ezt a Zsoltár 45? Hol mondja ezt a Zsidók 1? A szöveg nem ad kronológiai jegyzőkönyvet arról, hogy egy isteni lényt valamikor Jézus születése előtt főistenné kentek. Ez a te hozzáillesztésed.

A zsoltár királyi nyelven beszél, a Zsidókhoz írt levél pedig ezt a Fiúra alkalmazza, hogy megmutassa az ő felsőbbségét. Nem azt akarja bizonyítani, hogy Jézus előtt létezett egy másik „Khrisztosz Isten”, aki később Jézust is Krisztussá tette. Ez a két-Krisztus elmélet nem a szövegből jön, hanem a te rendszeredből.

Itt megint ugyanaz történik: előbb kitalálsz egy mennyei időrendet, aztán ráolvasod a zsoltárra. De a „felkent” szó nem automatikusan égi előtörténeti naptár.

 

4. A Szentlélek leszállása Jézusra nem azt jelenti, hogy Jézus ekkor lett először Krisztus

Azt állítod, hogy az ember Jézus Krisztussá való felkenésére akkor került sor, amikor megkeresztelkedett a Jordánban, és a Szentlélek galambhoz hasonlóan leszállt rá. A keresztség valóban Jézus nyilvános messiási küldetésének ünnepélyes kinyilatkoztatása. De ebből nem következik, hogy Jézus addig nem volt Krisztus, vagy hogy csak ekkor lett azzá ontológiai értelemben.

Már születésekor ezt hirdeti az angyal: „született néktek az Üdvözítő, aki Krisztus Úr, Dávid városában.” Tehát Jézus nem a Jordánnál kezd Krisztus lenni úgy, mintha addig csak vallásilag előkészített ember lett volna. A Jordánnál megnyilvánul, fölkenetik a nyilvános szolgálatra, a Lélek leszállása látható jelként tanúsítja küldetését. De a személye nem akkor válik Krisztussá először.

A te rendszered mindig adminisztratív eseményekké lapítja a misztériumot: ekkor megformálták, ekkor felkenték, ekkor nevet adtak, ekkor beköltözött, ekkor kiköltözött. Az evangélium azonban nem mennyei hivatalnoki kartont vezet Jézusról, hanem az Isten Fiának megtestesülését és küldetését hirdeti.

 

5. Ésaiás 11 és 42 nem két Krisztust tanít, hanem a Messiás Lélekkel való felkenését

Ésaiás 11-et és 42-t idézed, majd azt mondod, hogy ott „az istenek közül a Khrisztosz” beszél egy Isai gyökeréből származó ember jövőbeli születéséről és felkenéséről. De a szöveg nem ezt mondja. Ésaiás 11 a Dávid házából származó messiási királyról beszél, akin az Úr Lelke megnyugszik. Ésaiás 42 az Úr szolgájáról beszél, akire Isten adja Lelkét, hogy törvényt hirdessen a népeknek.

Ezek a szakaszok a Messiás küldetését, igazságosságát, Lélekkel való felkenését, szelídségét és népek felé irányuló világosságát mutatják. Nem azt tanítják, hogy van egy „Khrisztosz Isten”, aki külön lényként szól egy másik, emberi Krisztushoz. Nem tanítanak két Krisztust. Nem tanítanak isteni panteont. Nem tanítanak „istenek közül való Felkent Istent”, aki az ember Jézust kinevezi.

Te az ószövetségi messiási próféciából is kétalanyú rendszert csinálsz. Ahol a próféta az Úr szolgáját, Dávid sarját, a Lélek hordozóját mutatja, te rögtön két szereplőt látsz: egy égi Krisztus Istent és egy földi ember-Krisztust. Ez nem próféciaértelmezés, hanem duplázó látászavar.

 

6. Az Apostolok cselekedetei 2,36 nem puszta emberré fokozza le Jézust

Péter szavát idézed: „Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek.” Ebből azt akarod bizonyítani, hogy Jézus puszta ember volt, akit egy másik Isten később Úrrá és Krisztussá tett. Csakhogy Péter nem ontológiai létrehozásról beszél, hanem a megfeszített és feltámadt Jézus messiási uralmának nyilvános kihirdetéséről.

Akit ti megfeszítettetek — mondja Péter — azt Isten feltámasztotta és Úrrá, Krisztussá nyilvánította, felmagasztalta, trónra emelte Dávid ígéretei szerint. Ez nem azt jelenti, hogy Jézus korábban nem volt Fiú, nem volt Úr semmilyen értelemben, hanem azt, hogy a feltámadásban és mennybemenetelben messiási uralma történetileg kinyilvánult.

Ha a „tette” minden esetben azt jelentené, hogy előtte egyáltalán nem volt az, akkor már Lukács 2-t is ki kellene dobnod, ahol születésekor Krisztus Úrnak nevezik. Péter tehát nem a betlehemi és örök valóságot tagadja, hanem a húsvéti felmagasztalást hirdeti.

 

7. Péter különbséget tesz Jézus és Isten között, de nem két Krisztust tanít

Azt mondod, Péter egyértelmű különbséget tesz Jézus és Isten között. Igen, különbséget tesz az Atya és Jézus között. A katolikus hit sem modalista. Nem azt tanítja, hogy az Atya és a Fiú ugyanaz a személy. A különbség valóságos. De a különbség nem azt jelenti, hogy Jézus puszta ember, és nem azt jelenti, hogy van külön „Khrisztosz Isten” és külön „Khrisztosz Isten Khrisztosza”.

A Szentháromság éppen megkülönbözteti az Atyát és a Fiút, miközben nem szakítja szét az isteni lényeget. Te viszont minden különbségből külön Istent vagy külön Krisztust gyártasz. Ez az alapvető hibád. Ha Jézus az Atyához imádkozik, nálad már nem lehet Isten. Ha az Atya felmagasztalja a Fiút, nálad már két isten és egy emberi megbízott van. Ha a Lélek leszáll, nálad már új rangbeiktatás történik.

A Biblia személyes viszonyokat mutat; te ontológiai szakadékokat és panteoni rangokat olvasol bele.

 

8. János 17-ben a „név adása” nem bizonyít két külön alanyt

Azt írod, hogy Jézus közvetlenül halála előtt hangsúlyozta: nevét az Istenétől és Atyjától kapta. Erre hivatkozol János főpapi imájából. De a név adása a bibliai nyelvben nem pusztán hangalak átadását jelenti. Jelenthet küldetést, tekintélyt, kinyilatkoztatott isteni jelenlétet, megbízást, hatalmat, az Atya nevének képviseletét.

Ha az Atya a Fiúnak adja nevét, az nem azt jelenti, hogy egy puszta ember kapott egy idegen isteni márkanevet. Nem azt jelenti, hogy Jézus csak egy emberi címviselő, akinek a név hatalma kölcsön van adva. János evangéliumában a Fiú az Atyát nyilatkoztatja ki, az Atya nevében jön, az Atya dicsőségét hordozza, és a Fiú dicsősége már a világ előtt az Atyánál van.

Te ebből megint két szereplőt csinálsz: az egyik birtokolja a nevet, a másik kapja és használja. A jánosi valóság ennél mélyebb: a Fiú az Atyától van, az Atyát nyilatkoztatja ki, és a kapott névben az isteni egység és küldetés jelenik meg. Ez nem puszta névlicenc.

 

9. „Nincs más név” — ez nem Jézus lefokozása, hanem egyedülálló megváltói méltósága

Az Apostolok cselekedetei 4-et idézed: nincs más név az ég alatt emberek között, amely által üdvözülni kellene. Ezt úgy használod, mintha azt bizonyítaná, hogy Jézus csak ember, akinek kapott neve van. De a szöveg ereje éppen ellenkező: Jézus neve az egyetlen üdvözítő név. Nem puszta emberi név. Nem másodlagos vallási megbízott neve. Egyedülálló, üdvösséget hordozó név.

Ha nincs más név, amely által üdvözülünk, akkor Jézus nem csupán egy emberi megbízott a sok közül. Az apostoli prédikáció nem úgy beszél róla, mint egy alacsonyabb rangú emberről, akihez csak azért fordulunk, mert egy magasabb Isten ideiglenesen neki adta a címét. Péter Jézus nevében gyógyít, Jézus nevében hirdet üdvösséget, a megfeszített és feltámadt Jézust teszi a hit középpontjába.

A te olvasatodban a név átadott eszköz. Az apostoli hitben Jézus neve az ő személyes megváltói hatalmának megnyilvánulása.

 

10. A „Khrisztosz Isten” és „Khrisztosz Isten Khrisztosza” különbséged nem a Szentírás különbsége

Azt mondod: így tesz különbséget a Szentírás a Khrisztosz Isten és a Khrisztosz Isten Khrisztosza, az ember Jézus között. Nem. Ezt nem a Szentírás teszi. Ezt te teszed. A Szentírás nem használ ilyen rendszert. Nem mondja, hogy van egy „Khrisztosz Isten”, és külön van az ő „Khrisztosza”, az ember Jézus. Nem hirdet két Krisztust.

A Szentírás azt mondja: Jézus a Krisztus. A Názáreti Jézus az, akit Isten feltámasztott, felmagasztalt, Úrrá és Krisztussá tett a megváltás történeti rendjében. Ugyanez a Jézus az Ige testté lettként, az Atya egyszülöttjeként, az Úrként, a Fiúként jelenik meg. A címek nem külön lényeket jelentenek, hanem ugyanannak az egy Krisztusnak gazdag bibliai megjelölései.

A te rendszeredben minden cím külön személyt kezd szülni. Ez a hiba. A „Krisztus” cím nem szaporítja Krisztust.

 

11. Az, hogy a „felkent” szó nem mindig Istent jelent, nem bizonyítja, hogy Jézus nem Isten

Örömmel mondod: „felfogtad”, hogy nem kell Istennek lenni ahhoz, hogy valakit felkentnek nevezzenek. Igen, ezt eddig is tudtuk. Dávid felkent volt, Saul felkent volt, papok is felkentek voltak. De ebből nem következik, hogy Jézus, a Krisztus, nem Isten. Ez csak annyit bizonyít, hogy a „felkent” szó önmagában nem azonos az „Isten” szóval.

A kérdés nem az, hogy minden felkent Isten-e. Nyilván nem. A kérdés az, hogy Jézus, aki Krisztus, kicsoda a teljes újszövetségi tanúság szerint. És itt nem elég annyit mondani: „felkent, tehát lehet puszta ember.” Mert ugyanerről a Jézusról az Újszövetség azt is mondja, hogy az Ige testté lett, hogy általa lett minden, hogy a Fiút úgy kell tisztelni, ahogy az Atyát, hogy a mennyből való Úr, hogy Tamás Istenének vallja, hogy az angyalok imádják.

Te tehát egy igaz, de gyenge megfigyelésből — nem minden felkent Isten — hamis következtetést vonsz le: Jézus sem Isten. Ez logikai bukfenc. Attól, hogy nem minden felkent Isten, még lehet a végső és egyedülálló Felkent maga az Isten Fia emberré lettként.

 

12. Ézsaiás „szolgája” nem cáfolja Krisztus istenségét

Azt mondod, az Isten soha nem nevezte az Emberfiát Istennek, hanem szolgájának és ember fiának nevezte, aki Isai gyökeréből született. Csakhogy a „szolga” cím nem zárja ki a Fiú istenségét. A megtestesült Fiú szolgai alakot vett fel. A szolgai küldetés az ő emberi és messiási megalázkodását jelenti, nem azt, hogy személy szerint puszta teremtmény.

A keresztény hit nem tagadja a szolga-énekeket. Nem tagadja, hogy Krisztus az Úr szolgájaként szenved, engedelmeskedik, hirdet, gyógyít, megvált. De ugyanez a Krisztus nem csupán szolga. Ő a Fiú, aki szolgai alakban jelenik meg. A „szolga” a küldetés módja; nem a személy teljes ontológiai meghatározása.

Te úgy teszel, mintha a „szolga” szó minden más kijelentést törölne. Ha szolgája Istennek, akkor szerinted nem lehet Isten Fia. De a megtestesülésben éppen az a csodálatos, hogy aki Úr, szolgává lett; aki gazdag, értünk szegénnyé lett; aki Isten formájában volt, szolgai formát vett fel. Te a szolgai formát úgy olvasod, mintha az kizárná az isteni formát.

 

13. 1Mózes 3,15: az asszony magva nem tagadja az Ige testté lételét

Az asszony magvára hivatkozol. Igen, a keresztény hagyomány ősidőktől messiási fényben is olvassa ezt a helyet: az asszony magva legyőzi a kígyót. De ebből nem következik, hogy a Messiás puszta ember. Az asszonytól való születés a Messiás valódi emberségét jelzi. Nem tagadja, hogy az örök Fiú emberi természetet vesz fel.

A katolikus hit pontosan vallja: Jézus Máriától született. Asszony magva. Dávid fia. Ábrahám fia. Valóságos ember. De aki emberként születik, az személy szerint az Ige. Az asszony magva tehát nem ellenérv a megtestesülés ellen, hanem éppen annak egyik előképi ígérete: Isten valódi emberi természetben győzi le a kígyót.

Te az asszony magvából ezt hozod ki: tehát nem lehet Isten. A keresztény hit ezt mondja: tehát valódi emberként jött el az, aki megvált. Az emberség nem cáfolja az istenséget; a megtestesülésben az istenség vállalja az emberséget.

 

14. Galata 4,4 ellened erősebb, mint melletted

Galata 4,4-et idézed: Isten kibocsátotta Fiát, aki asszonytól lett, törvény alatt lett. Te az „asszonytól lett” részt emeld ki, és ebből Jézus puszta emberségét akarod bizonyítani. De figyeld meg a mondat elejét: Isten elküldte az ő Fiát. Nem azt mondja, hogy Isten létrehozott egy fiút az asszonytól. Nem azt mondja, hogy egy ember Jézus lett később Fiú. Hanem: elküldte Fiát, aki asszonytól lett.

Ez pontosan a katolikus értelmezést támogatja: a Fiú előbb Fiúként van, és az idő teljességében asszonytól születik. A küldés megelőzi a születés módjának leírását. A Fiú nem Máriánál kezd Fiú lenni; a Fiú elküldetik, és asszonytól lesz, vagyis emberi természetben megszületik.

Te kiemeled a második felét, de az első fele rád omlik. Galata 4,4 nem azt tanítja, hogy Jézus csak ember. Azt tanítja, hogy Isten Fia asszonytól született. Ez maga a megtestesülés tömör apostoli formája.

 

15. „Az istenek az égben nem asszonyemberektől születtek” — megint pogány biológiát vetítesz a katolikus tanra

Azt mondod, az istenek az égben nem asszonyemberektől születtek, hanem Atyjuktól, az Istentől. Ezzel megint úgy teszel, mintha a katolikus hit azt tanítaná, hogy egy mennyei isten biológiai módon született egy asszonytól, mint pogány mítoszokban. Nem ezt tanítja.

A katolikus hit szerint az örök Fiú öröktől születik az Atyától isteni módon, nem testi szaporodással, nem időben, nem teremtményként. Ugyanez az örök Fiú az időben emberi természetet vesz fel Máriától. Tehát isteni születése örök az Atyától, emberi születése időbeli Máriától. Nem keverjük össze a kettőt. Te kevered össze, majd a saját zavarodat vádolod Rómával.

A megtestesülés nem azt mondja: „az istenek asszonyoktól születnek.” Hanem azt: az egyetlen Fiú, aki öröktől az Atyától van, értünk emberré lett, és asszonytól született. Ez nem mitológiai istenbiológia, hanem az üdvösség misztériuma.

 

16. Máté, Lukács, Galata és János együtt nem puszta ember-Jézust adnak

Ha csak egyes részeket tépsz ki, valóban tudsz Jézus emberségéről beszélni: asszonytól született, Dávid fia, Isai gyökere, szolgai küldetés, szenvedés, halál, emberi lélek, hús és csont. Ezeket a katolikus hit mind vallja. De a teljes Újszövetség nem áll meg itt.

Máté Immánuelt hirdet: velünk az Isten. Lukács születésekor Krisztus Úrnak nevezi. Galata azt mondja: Isten elküldte Fiát, aki asszonytól lett. János azt mondja: az Ige testté lett. A Zsidókhoz írt levél azt mondja a Fiúról: trónod, ó Isten; te alapítottad a földet. Az Apostolok cselekedetei Jézus nevét egyetlen üdvözítő névként hirdeti.

Te csak az emberségi sorokat gyűjtöd, és minden istenségi sort eltolva, átértelmezve, másik szereplőre ragasztva próbálsz kikerülni. Ez nem teljes bibliaolvasás, hanem szelektív szövegborotválás.

 

17. „Az Emberfia soha nem volt Isten” — ezt nem az általad idézett szövegek mondják

Azt állítod: a Krisztussá tett emberfia Jézus soha nem volt Isten. Csakhogy ezt nem bizonyítottad. Azt bizonyítottad, hogy Jézus ember. De ezt mi is valljuk. Azt bizonyítottad, hogy Jézus felkent. Ezt is valljuk. Azt bizonyítottad, hogy Jézus szolgai küldetést teljesít. Ezt is valljuk. Azt bizonyítottad, hogy Jézus asszonytól született. Ezt is valljuk. Azt bizonyítottad, hogy Jézus emberi lelkét adta engesztelésül. Ezt is valljuk.

Amit nem bizonyítottál: hogy mindez kizárja isteni személyét. Az emberség bizonyítása nem istenségcáfolat. A küldöttség bizonyítása nem istenségcáfolat. A felkenés bizonyítása nem istenségcáfolat. A szolgai alak bizonyítása nem istenségcáfolat. A születés bizonyítása nem istenségcáfolat.

A katolikus hit nem az emberség tagadásával védi Krisztus istenségét. Te viszont az emberség igazságából hamis kizárást csinálsz. Ez olyan, mintha valaki azt mondaná: „a Nap fényt ad, tehát nem lehet meleg.” Az egyik igazság nem törli a másikat.

 

18. „Emberi lelkét adta engesztelésül” — igen, de az alany az örök Fiú

Azt mondod, Jézus emberi lelkét adta engesztelésül sokakért. Ez fontos igazság: Krisztus valóságos emberi lelke és teste volt, és valódi emberi szenvedéssel adta oda életét. De a kérdés megint az: ki az alany? Ki adja oda emberi lelkét? A katolikus válasz: az örök Fiú emberi természetében. A te válaszod: egy puszta ember, akit egy másik Khrisztosz Isten tett Krisztussá.

Ha csak puszta ember adja emberi lelkét, akkor hogyan lesz ez egyetemes, végső, üdvözítő erejű engesztelés? Hogyan lesz belőle minden nép, minden bűn, minden kor megváltása? A keresztény hit azért ragaszkodik Krisztus isteni személyéhez, mert a megváltás értéke nem puszta emberi hősiességből fakad, hanem abból, hogy az emberi engedelmesség, szenvedés és halál alanya maga az Isten Fia.

Te megőrzöl egy emberi áldozatot, de elveszíted annak isteni súlyát. A keresztről így nem evangélium, hanem nemes emberi mártírium marad.

 

19. Énók könyvének ismételt emlegetése még mindig nem döntőbíró

Azt mondod, Énók könyve megerősíti az Emberfiát mint Isten választottját. Tegyük fel, hogy Énók valóban ilyen apokaliptikus Emberfia-képet őriz. Ez akkor sem kanonikus döntőbíró a krisztológia végső kérdésében. De még Énók Emberfia-képe sem olyan lapos, mint amilyenné te teszed. Ott az Emberfia mennyei, választott, ítéleti alak, az Idők Előtti mellett. Nem egyszerűen puszta emberi címke.

A katolikus hitnek nincs szüksége arra, hogy tagadja: Jézus választott, felkent, szolgai küldetést teljesítő Emberfia. Csak nem engedi, hogy ebből kizárd: ő az örök Fiú. Énókra hivatkozva sem lehet az evangéliumi és apostoli tanúság egészét kettévágni.

Énók nálad megint nem forrás, hanem kalapács. Csak éppen olyan szöget versz vele, amely nincs is a falban.

 

20. A háromságos hit nem azért nem omlik össze, mert „nem derült fény” a különbségre

Azt mondod, a háromságisten teóriája füstté válik, ha fény derül a Felkent Isten és az asszonytól született ember Jézus különbségére. Csakhogy a katolikus hit nem tagadja a különbségeket, hanem helyesen rendezi őket. Megkülönbözteti az Atyát és a Fiút; megkülönbözteti Krisztus isteni és emberi természetét; megkülönbözteti a küldetés rendjét és az örök eredést; megkülönbözteti a felkenést mint messiási küldetést és az isteni személy örök létét.

A te „fényed” nem világosság, hanem reflektor a rossz tárgyon. Megmutatod, hogy Jézus ember — ezt tudjuk. Megmutatod, hogy felkent — ezt tudjuk. Megmutatod, hogy szolgai küldetése van — ezt tudjuk. Majd azt mondod: tehát nem Isten. Ez a következtetés hibás.

A Szentháromság nem attól függ, hogy Jézus ember-e. A keresztény hit mindig vallotta, hogy ember. A kérdés az, hogy ez az ember Jézus személy szerint kicsoda. A válasz: az Ige testté lett. Ezt nem fújja el a te kettős-Krisztus füstgéped.

 

21. A „Róma tagjai szabaduljanak a bálványimádástól” ismét csak refrén, nem bizonyítás

A végén megint jön a szokásos kiáltvány: segítsünk a katolikusoknak megszabadulni a bálványimádás bűnéből. De a mostani vitában nem bizonyítottál bálványimádást. Krisztológiai kérdéseket tárgyaltál, majd a végén automatikusan odaragasztottad a bálványvádat. Ez nálad már nem következtetés, hanem zárópecsét.

A katolikus hit nem imád faragott képeket. Nem imád pápát. Nem imád háromarcú szobrot. Az egyetlen Istent imádja: Atyát, Fiút és Szentlelket. Krisztust nem teremtményként imádja, hanem mint az örök Fiút, aki emberré lett. A te rendszeredben ezzel szemben több isten, több felkent, több alany és több mennyei rang szerepel. A bálványimádás vádját tehát furcsa kézből dobod.

A panteonból dobált kő nem találja el a monoteizmust.

 

22. Összegzés: nem a katolikus hit füstöl, hanem a két-Krisztus elméleted ég le

Összefoglalva: a Zsoltár 45 és a Zsidók 1 nem azt tanítja, hogy az istenek közül egyet főistenné kentek, aki aztán később az ember Jézust Krisztussá tette. A Zsidók 1 a Fiú angyalok fölötti, isteni, teremtő méltóságát hirdeti. Ésaiás 11 és 42 nem két Krisztust tanít, hanem az egy Messiás Lélekkel való felkenését és szolgai küldetését. A Jordánnál nem Jézus első Krisztussá válása történik, hanem nyilvános messiási küldetésének kinyilatkoztatása. Az Apostolok cselekedetei 2,36 nem azt jelenti, hogy Jézus puszta emberből lett valami új lénnyé, hanem hogy a megfeszített Jézus feltámadásában és felmagasztalásában nyilvánosan Úrrá és Krisztussá tétetett. János 17 névadása nem bizonyítja, hogy Jézus csak emberi címviselő. Az Apostolok cselekedetei 4-ben az egyetlen üdvözítő név nem Krisztus lefokozása, hanem páratlan megváltói méltósága. Galata 4,4 pedig nem ellenünk, hanem mellettünk szól: Isten elküldte Fiát, aki asszonytól lett.

A legfontosabb: az, hogy Jézus felkent, szolgája az Úrnak, asszony magva, Dávid fia, Isai gyökeréből való, emberi lelkét adja sokakért, nem cáfolja, hogy személy szerint az örök Fiú. A katolikus hit mindezt vallja. Nem Jézus emberségét tagadjuk, hanem a te hamis következtetésedet: „ember, tehát nem Isten.” Ez a rövidzárlat az egész rendszered motorja.

Te két Krisztust tanítasz: egy isteni Khrisztoszt és egy emberi Khrisztoszt. A Szentírás egy Krisztust hirdet: Jézust, aki Úr, Fiú, Ige, Emberfia, Megváltó, Dávid fia, Isten Fia. Te címeket személyekké darabolsz, felkenéseket létkezdéssé alakítasz, névadást puszta kölcsönnévvé fokozol, emberséget istenségellenes bizonyítékká csavarsz, és mindezt „hamisítatlan Isten Szavának” nevezed.

Ez nem a Szentháromság füstté válása. Ez a te két-Krisztus, több-istenes, szövegdaraboló rendszered füstölgése. A katolikus hit megmarad: egy Isten, három személy; egy Krisztus, két természet; az Ige nem egy ember mögött beszélő idegen lakó, hanem testté lett; Jézus nem egy másik Krisztus emberi eszköze, hanem maga az Úr Krisztus, az Atya egyszülött Fia, aki asszonytól született értünk, és emberi lelkét adta váltságul sokakért.