leslie o7 Creative Commons License 2026.08.08 0 0 25509

1. Most már nem is tagadod: két Krisztust tanítasz

Azzal védekezel, hogy „nem egy Krisztust vágtak ketté”, hanem te csak „az istenek közötti Khrisztoszról” és „az Ember Fiáról, Jézusról” tanúskodsz, akit a Khrisztosz Isten tett Úrrá és Khrisztosszá. "

 

-----------------------------------

 

Nos nem én tanítom. Én a Zsoltárok Könyvéből vettem, hogy az Urat, Istene és Atyja felkente társai az istenek fölé. Ez még azelőtt történt, mielőtt a Názáreti Jézus megszületett volna.

 

A Teremtő Istenek az Úrnak, társai az Istenek fölé való felkenetését Pál apostol idézve a 45. zsoltárt

a zsidókhoz írott levelében megerősítette, mialatt utalt rá, hogy a Felkent(Khrisztosz) Isten a Fiú Isten.

 

Az istenek közül egynek Felkenetése, tehát a Szentírás által félreérthetetlenül dokumentálva van.

 

Én semmi másat nem tettem,mint felhívtam a figyelmedet, erre a fontos tényre.

 

Ami pedig az ember Jézusnak Khrisztosszá való felkenetését illeti,arra akkor került sor, amikor a Názáreti Jézus a az Istene és Atyja szolgálatába állt, miután a Jordán vizébe alámerült, és a vízből való kiemelkedése után a Szent Szent szellem, galambhoz hasonlóan alászállott, hogy rajta megnyugodjon.

 

Erről az eseményről prófécia hangzott az a Khrisztosz Isten szájából,amit Ésaiás a 42. fejezetként megjelölt írásában dokumentált.

 

Ésaiás 11:1 És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy hajtás növekedik és gyümölcsöt hoz. 2 Akin az Úrnak Szelleme megnyugoszik: bölcsességnek és értelemnek szelleme, tanácsnak és hatalomnak szelleme, az Úr ismeretének és félelmének szelleme. 3 És gyönyörködik az Úrnak félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik: 4 Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai leheletével megöli a gonoszt. 

 

Ésaiás 42:1 Ímé, az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, Szellememet adtam Őreá, törvényt hirdet a népeknek. 2 Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. 3 Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. 4 Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására. 5 Így szól az Úr Isten, aki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésével a földet, aki leheletet ád a rajta lakó népnek, és szellemet a rajta járóknak: 6 Én, az Úr, hívtalak el igazságban, én fogom a kezedet és megőrizlek, és szövetségül adlak a népeknek, a pogányoknak világosságul. 7 Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket. 

 

Ésais prófétának az istenek Közül a Khrisztosz beszél egy Isai gyökeréből származó embernek, akit

szolgájának nevez jövőben történő megszületéséről, és felkenetéséről.

 

Mindezek ismeretében Péter sem tehetett mást, minthogy kijelentse ,hogy a megfeszített Jézust, az Istene és Atyja tette Úrrá és Khrisztosszá.

 

Apostolok cselekedetei 2:36 Bizonnyal tudja meg azért Izraelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette Őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek. 

 

Egyértelmű különbséget Péter az Úr Jézus és az Isten között, aki Őt Khrisztosszá, és Úrrá tette.

 

Az ember Jézus Khrisztosszá és Úrrá tételének a tényét nem lehet tagadni, ahogyan az Ember Jézus Istenének és Atyjának Khrisztosszá való felkenetésének a tényét sem, miután az Pál apostol a 45. zsoltárra hivatkozva Héberekhez(Zsidók) levelének első részében kinyilatkozta.

 

Közvetlenül halála előtt az Úr Jézus Istenéhez és Atyjához való könyörgéseiben kihangsúlyozta,

hogy nevét az Istenétől és Atyjától kapta.

 

Egyértelmű különbséget tett az Úr Jézus önmaga és Istene között.

 

János 12:11. és már nem vagyok többé a világban, de ők a világban vannak és én Hozzád megyek, szent Atyám, őrizd (tartsd) meg őket a Te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi, 12. amikor velük voltam, én őriztem meg őket a Te nevedben, amelyet nekem adtál és vigyáztam (őrködtem) és senki azokból nem veszett el csak a veszedelem (romlás) fia, hogy az Írás beteljesedjék, 

 

Habár az Istenek Istene az Úr a nevét az Isai gyökeréből származó ember Jézusnak ajándékul adta,

hogy a néve hallattára az Úr Jézus előtt minden térd meghajoljon, de lehetetlen összekeverni az emberfia Jézusnak a saját nevét adományozó Istent és a Péter által is embernek nevezett Jézust.

 

Két külön valaki. Egyikük a Fiú Isten, akit Istene és Atyja felkent társai az istenek fölé,a másik

a Felkent Isten választottja, az Isai gyökeréből született ember Jézus, akinek aki szolgája annak az Istennek, aki neki a nevét adta, hogy a név hatalma által neki a tiszteletet úgy égiek, mint földiek, mind föld alatt valók előtt biztosítsa.

 

Ap.Csel.2:9 Ha e mai napon mi egy magatehetetlen emberrel való jótétemény felől hallgattatunk ki, mi által gyógyult meg ez: 10 Legyen tudtotokra mindnyájatoknak és az Izrael egész népének, hogy a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott halottaiból, Őáltala áll ez tielőttetek épségben. 11 Ez ama kő, melyet ti építők megvetettetek, mely lett a szegletnek fejévé. 12 És nincs senki másban üdvösség; mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.

Nos így tesz külöbséget a Szentírás a Khrisztosz Isten és a Khrisztosz Isten Khrisztosza az ember Jézus között.

 

Próbáld időd hátralévő részét a Isten hamisítatlan Szavának a megismerésére fordítani,

ahelyett hogy egyházad írás ellenes dogmáit másolgatod be.

 

Amint látod, a háromságisten teóriája a Szentírás fényében füstté válik, hacsak a Felkent Isten és az asszonytól született ember  Jézus tekintetében derül fény az igazságra.

 

SEGÍTSÜNK A RÓMA FŐPAPJA ÁLTAL VEZETETT EGYHÁZ TAGJAINAK MEGISMERNI AZ IGAZSÁGOT ISTENRŐL,HOGY MEGSZABADULJANAK A BÁLVÁNYIMÁDÁS BŰNÉBŐL!

 

DICSŐSÉG AZ ÚRNAK,AZ ISTENEK ISTENÉNEK,AZ ISTENE ÁLTAL TÁRSAI AZ ISTENEK FÖLÉ FELKENT ISTENNEK!

 

 

Előzmény: Józsikácska-3 (25507)