Bocs, ezt te kérdezted;
"Azt pedig honnan vetted, hogy Pál az 1. Kor. 15:33-ban Menandroszt idézte?"
én pedig megválaszoltam. :)
És ha jól emlékszem én is megjelöltem Ésaiás 22:13
az idézett rész tehát szerepel a bibliában, pál korában pedig Görög közmondás volt.
A két dolog nem zárja ki egymást."
-------------------------
Tehát Pál nem csak a krétaiak és egyéb népek közmondásait idézte. Hanem a Szentírást is Idézte,
ez esetben konkrétan az Ésaiás próféta Könyvét ,lévén a Teljes Írás jó Ismerője.
Ha tehát Énókról írt, akkor azt azért tette, mert Ismerte Énók Könyvét.
Attól, hogy Jeremiás nem tette Énók Könyvét, illetve Ezsdrás negyedik könyvét a Vulgata fordítás részévé, még nem jelenti azt, hogy Énók Könyve, illetve Ezsdrás 4. Könyve nem Istentől sugalmazott.
Az Énók Könyvének a hitelességét Mózes első Könyve is igazolja.
Ami pedig Ezsdrás 4. Könyvének a tartalmát illeti annak Ezsdrás Istenétől való sugalmazása vitathatatlan. Ezsdrás próféta személyes kapcsolatban állt Istenével.
"1. A 94 könyv mítosza – mi volt az állításod?
-
Ezsdrás idejében létezett egy 94 könyvből álló „Teljes Írás”,
-
Ezsdrás ezeket „megírta” vagy „lemásolta”,
-
Jézus és az apostolok ezt használták,
-
Pál „Teljes Írás” kifejezése erre utal,
-
a mai kánonok (zsidó, katolikus, protestáns) „hamisak”.
------------------------------------------
Nem egyszerűen megírta, mint saját elképzelését, hanem az Isten jelenlétében diktálta azt le az öt írnoknak. Ezsdrás Könyve pontosan beszámol arról, hogy hogyan iratta meg Isten a babiloniak pusztítása miatt megégett könyvek tartalmát.
Ha nem lett volna Teljes az Írás Pál apostol idejében, akkor Pál nem beszélt volna Teljes Írásról.
Ami pedig az Úr Jézus szája által az abból való idézés tényét illeti, azt az Evangélium igazolja.
Nem kell elfelejteni, hogy az Úr Jézus testében ugyanaz az Isten lakozott, aki Ezsdrás és öt társa által a 94. Könyv tartalmát megiratta. Az Úr Jézus semmit nem tett és nem is mondott azon kívül, amire
a benne lakozó Isten késztette Őt.
Te aki a Róma Főpapja által vezetett egyház teológusaival és Jehova Tanúi tévtanítóival együtt azon nézeten vagy ,hogy az Úr Jézus hazudott, amikor azt állította , hogy Istene és Atyja benne lakozik - és semmit nem mond és tesz önmagától, azon kívül,amit a benne lakozó Isten általa kimondatott és megcselekedett - természetesen tagadod annak a tényét is, hogy az Úr Jézus idézett az Ezsdrás 4. Könyvéből.
Nem véletlenül keltettek a Róma Főpapja által vezetett egyház kánonjának meghatározói zűrzavart a Bibliájukban épp az Ezsdrás nevét viselő könyv számait illetően.És nem véletlenül keverték Nehémiás próféta Könyvének a Tartalmát Ezsdrás Könyvének a tartalmával.
Mert te még azt sem tudod , hogy Ezsdrás próféta könyvét (amely eredetileg egy egységet alkotott Nehémiás könyvével) a középkori latin hagyomány és az álkeresztény bibliakutatók osztották ketté, véglegesen a 13. században a párizsi Bibliák révén, míg a zsidó kánonban a 15. században vált szét teljesen.
Amikor az Úr Jézus a tanítványai is a Földön éltek Ezsdrás Könyve egy egységes Könyv volt.
Annak felosztására és egyes részeinek apokryffá, sőt Istentől való sugalmazotlanná való nyilvánítására annak tartalma szolgáltatott okot. Elsősorban Ezsdrás Könyvének ezen része
olyan, Istentől való kinyilatkoztatásokat tartalmaz, amelyek ellent mondanak a Róma Főpapja által vezetett egyház tanításának. Másodsorban pedig cáfolja, hogy a Római Egyház által meghatározott biblia kánonja Mózes Istenének akaratából lett meghatározva.
Ami a maszorita fordítók kánonját illeti,amihez Jehova Tanúi tévtanítói is görcsösen ragaszkodtak,
arról tudni kell, hogy a maszoréták a szájhagyományozott források alapján vagyis a Misna, gemera és a Talmud írásba foglalása után alkották meg a zsidók Bibliáját. Ez pedig megmagyarázza, hogy miért
csak az Isten által a nyilvánosságnak szánt 24 könyv került be a kánonjukba. Ezért írt Jozefusz Fláviusz is csak 24 könyvről. Ellenben a Kumránban talált könyvek száma is cáfolja, hogy a Teljes Írás, csak 24 könyvből állt volna. De magában e 24 könyvben fellelhető további könyvekre történő utalásáok is cáfolják, hogy Izrael Istene csak 24 könyvet sugalmazott, illeltve iratott meg az emberiség történelmének a fennállása óta.
Nem véletlenül minősítette eretnekké a Róma Főpapja által vezetett egyház Tertulliánuszt.
Tertulliánusz ugyanis nemcsak a csecsemő keresztelés, a képtisztelet, valamint az erkölcstelen élletmód miatt bírálta Róma akkori püspökét és egyházát a harmadik század elején, hanem azért is,
mert Tertulliánus a De Cultu Feminarum (A nők ékességéről) című művének 1. könyvének 3. fejezetében utal Ezsdrás 4. könyvére.
Tertulliánus ezen írásának többek között a témája zsidó iratok és Énok könyvének hitelessége.
Arra hivatkozik, hogy Jeruzsálem babiloni elpusztításakor a zsidó irodalom minden eszköze és irata megsemmisült, de azokat Ezsdrás (Eszdrasz) a Szentlélek ihletése által újjáteremtette és helyreállította. Ez a hagyomány és motívum közvetlenül Ezsdrás 4. könyvének 14. fejezetéből származik.
https://www.ccel.org/ccel/schaff/anf04.iii.iii.i.iii.html
Ez azt jelenti, hogy a Tertulliánus korában élt zsidók és korai keresztények ,mint létező tényt kezelik Ezsdrás azon írását, amelyben arról ír, hogy Isten általa és társai által újra teremtette és helyreállította a babiloniak jeruzsálem elleni ostroma kapcsán elpusztult Teljes Írást. Ezt akkor tényként kezelték.
Nem véletlenül lett része Ezsdrás ezen írása a Vizsolyi Bibliának.
Tehát hamis az az állításod, miszerint a protestánsok is kizárták Ezsdrás ezen írását a bibliakánonjukból. Ezsdrás 4. Könyve megnevezéssel az írás a Vizsolyi Bibliában a 455-473. oldalon megtalálható. Az Ezsdrás 4. Könyve 14. fejezete pedig a 473. oldalon található.
Én idézni más forrásból szoktam, mivel nem létezik a magyar protestáns egyházak szégyenére a Vizsolyi Bibliának digitális változata,amiből bemásolhatnám.
Ellenben az általam bemásolt angol nyelvből készült fordítás tartalmilag megegyezik a Vizsolyi Bibliában található szöveggel:
4 Ezra 14
4 Ezra 14.
[1] A harmadik napon, mikor egy tölgyfa alatt üldögéltem, íme egy hang hallatszott a velem szemközti bokorból, és így szólt: „Ezsdrás, Ezsdrás.”
[2] És válaszoltam: „Itt vagyok, Uram”, és lábaimra álltam.
[3] Akkor így szólt hozzám: „Megmutattam magamat egy bokorban és beszéltem Mózeshez, amikor az én népem Egyiptom rabságában volt;
[4] És elküldtem őt, és kivezettem népemet Egyiptomból; és felvittem őt a Sinai hegyére, ahol sok napon át velem volt;
[5] És sok csodás dolgot beszéltem neki, és megmutattam neki az idők titkait, és kinyilatkoztattam neki az idők végét. Ezután parancsoltam neki:
[6] ’Ezeket a szavakat nyíltan szólhatod, emezeket azonban tartsd titokban.’
[7] Neked pedig most ezt mondom;
[8] Tedd félre a szívedben a jeleket, melyeket mutattam neked, és az álmokat, amelyeket láttál, és a magyarázatokat, melyeket hallottál;
[9] Mert felvitetsz az emberek közül, és attól fogva az én Fiammal és a hozzád hasonlókkal fogsz élni, amíg eljön az időknek vége.
[10] Mert ez a korszak már túljutott ifjúságán, és az idők elkezdtek megöregedni.
[11] Mert a korszak tizenkét részre lett felosztva, és ebből kilenc már elmúlt,
[12] És a tizediknek is a fele; így tehát még két rész van hátra, a tizedik szakasz második felén kívül.
[13] Ezért most rendezd el házadat, és intsed népedet; vigasztald meg az elgyötörteket közöttük, és tanácsold a bölcseket. És most mondj le a romlandó életről,
[14] És vesd el a halandó szerint való gondolataidat; távolítsd el magadtól az emberi terheket, és szakítsd el magadat a te gyönge természetedtől,
[15] És vesd félre a számodra leginkább fájdalmas gondolatokat, és siess megmenekülni ezektől az időktől.
[16] Mivel az általad eddig látottaknál sokkal rosszabb gonoszságok fognak történni ezek után.
[17] Mert minél gyengébbé válik a világ az öregsége miatt, annál jobban megszaporodik a gonoszság a lakói között.
[18] Mert az igazság egyre inkább eltávolodik, és a hamisság egyre közelebb férkőzik. Mert az a sasmadár, amelyet látomásban láttál, immár készülődik, hogy eljöjjön.”
[19] Akkor feleltem neki, mondván: „Hadd szóljak a te színed előtt, Uram.
[20] Mert íme, elmegyek, ahogy parancsoltad, és inteni fogom a most élő embereket; de ki fogja figyelmeztetni azokat, akik majd csak ezután születnek meg? Mivel a világ sötétségben van, és a lakosai világosság nélkül.
[21] Mert a te törvényedet elégették, és így senki sem ismeri már a dolgokat, melyeket Te cselekedtél, vagy amelyeket cselekedni fogsz.
[22] Ezért, ha kedvességet találtam előtted, küldd el a Szent Szellemet nekem, és én majd leírok mindent, ami a világban történt a kezdettől fogva, mindazokat a dolgokat, melyek írva voltak a te törvényedben, hogy az emberek megtalálhassák az ösvényt, és hogy azok, akik az utolsó időkben élni szeretnének, életet találhassanak.”
[23] Felelt nekem, mondván: „Menj, gyűjtsd össze a népet, és mondd meg nekik, hogy ne keressenek téged negyven napig.
[24] És készíts elő magadnak sok író-táblát, és vidd magaddal Sareát, Dabriát, Selemiát, Etánuszt és Ázielt – őket ötüket, mert ezek megtanultak gyorsan írni;
[25] És gyere vissza ide, és én meggyújtom majd szívedben az értelem lámpását, amely nem fog kialudni, amíg be nem fejezed, amit le kell írnod.
[26] És amikor befejezted, néhány dolgot nyilvánosságra hozhatsz majd, de lesz néhány, melyet titokban kell a bölcseknek átadnod. Holnap ebben az órában elkezded az írást.”
[27] Ezután elmentem, ahogy parancsolta nekem, és egybegyűjtöttem az embereket, és szóltam:
[28] „Halld ezeket a szavakat, Izrael,
[29] Atyáink Egyiptomban jövevényként éltek, majd kimenekíttettek onnan,
[30] És megkapták az élet törvényét, amelyet azonban nem tartottak meg, és amelyet őutánuk ti is áthágtatok.
[31] Azután földet kaptatok birtokul a Sion földjén; de ti és a ti atyáitok gonoszságot követtetek el, és nem tartottátok meg az utat, melyet a Magasságos parancsolt nektek.
[32] És mivel ő igazságos bíró, a maga idejében visszavette tőletek, amit adott.
[33] És most itt vagytok, és a ti testvéreitek még inkább benne vannak.
[34] Ha most ti képesek lesztek uralni elméteket és megrendszabályozni szíveteket, akkor életben tarttattok, és a halál után kegyelmet nyertek.
[35] Mert a halál után eljön az ítélet, amikor ismét életre kelünk majd; és akkor az igazak nevei ismertté válnak, és az istentelenek tettei lelepleződnek.
[36] Hanem most senki se jöjjön énhozzám, és ne keressetek engem negyven napig.”
[37] Azután magam mellé vettem az öt embert, ahogyan parancsolta nekem, és kimentünk a mezőre, és ott maradtunk.
[38] A következő napon, íme, egy hang szólt hozzám, mondván: „Ezsdrás, nyisd ki szájadat és idd meg, amit én adok neked inni.”
[39] Akkor kinyitottam a számat, és íme, egy teli poharat kínáltak nekem; olyasmivel volt tele, mint a víz, de a színe olyan volt, mint a tűznek.
[40] Elvettem és ittam; és amikor megittam, a szívem megtelt értelemmel, és mellkasomban megnövekedett a bölcsesség, mert szellemem visszanyerte emlékezetét;
[41] És megnyíltak ajkaim, és nem voltak többé bezárva.
[42] És a Magasságos értelmet adott az öt férfinak is, és váltásban írták, amiket diktáltam, olyan betűkkel, melyeket korábban nem ismertek. Negyven napig ültek, és nappal írtak, és éjjel ették kenyerüket.
[43] Ami engem illet, nappal beszéltem, és nem hallgattam éjjel sem.
[44] Így a negyven nap alatt kilencvennégy könyv íratott meg.
[45] És amikor a negyven nap véget ért, a Magasságos ismét szólt hozzám, mondván: „Hozd nyilvánosságra az első huszonnégy könyvet, amit írtatok, hadd olvassák az arra érdemesek és az érdemtelenek egyaránt;
[46] De őrizd meg a többi hetvenet, hogy a néped között levő bölcseknek adhasd azokat.
[47] Mert bennük van az értelem csírája, a bölcsesség forrása, és a tudás folyama.”
[48] És így tettem.
https://churchofgod.hu/content.php?act=ezsdras4
Az Ezsdrás 4. Könyve által Ezsdrás Istene két fontos informáviót közöl az igaz hitű emberek számára.
Az egyik, hogy Isten 12 korszakra osztotta fel a meghatározott időt, amelyekből 9 és fél telt el akkor, amikor Ezsdrás Istentől a kinyilatkoztatást kapta. Ebből egyenesen következik, hogy mi az utolsó a 12. korszak végén vagyunk.
Ez természetesen az istentelen egyházak tévtanítóinak nem tetszik, mint ahogy az sem, hogy az Ezsdrás 4. könyvében található írások arra is utalnak, hogy az Isten által meghatározott 12. évezrednek a végén, azaz hamarosan az Ezsdrás Istene az Úr Jézussal együtt megjelenik a Földön, hogy megbüntesse az istentelenek egyházainak a tévtanítóit, és természetesen ,hogy véget vessen
ezen istentelenek egyházainak hazugság okádó tevékenységével.
A másik fontos információ, amit az Ezsdrás 4. Könyvéből megtudhatunk , hogy hamis a Róma Főpapja által meghatározott Biblia kánonja, amely Ezsdrás 4. Könyvét kizárja az Istentől sugalmazott könyvek közül. Tudniillik az Ezsdrás 4. Könyve által Izrael Istene közli a megírt sugalmazott könyvek pontos számát, konkrétan 94 könyv istentől való ihletettségét igazolja. Ezért ezek fizetett tévtanítók és prédikátorok főleg az utóbbi évszázadban, torkuk szakadtából kiáltozzák, hogy Ezsdrás 4. Könyve nem az Izrael Istene által lett sugalmazva, hanem késői keresztények kitalációja alapján keletkezett.
SEGÍTSÜNK JEHOVA TANÚINAK MEGISMERNI AZ IGAZSÁGOT AZ IGAZ ISTENRŐL,ÉS A SZAVÁRÓL!
DICSŐSÉG AZ ÚRNAK,AZ ISTENEK ISTENÉNEK,AZ ISTENE ÁLTAL,TÁRSAI AZ ISTENEK FÖLÉ FELKENT ISTENNEK!