1. A Káldi-fordításra való hivatkozásod nem új bizonyíték, hanem ugyanannak a félreértésnek a magyar ruhája

Most azt mondod: nemcsak Jeromos latin szövege állítja, hogy Mózes „szarvas” volt, hanem Káldi György 1626-os magyar fordítása is. Ebből szerinted következik, hogy a római Egyház még 1626-ban is „tényként kezelte”, hogy Mózesnek anatómiai szarvai voltak, sőt szándékosan csúfot akart űzni belőle. Ez megint nagy ugrás egy fordítástörténeti adatból egy erkölcsi vádiratba.

Káldi fordítása katolikus magyar bibliafordításként természetesen erősen követi a Vulgata latin hagyományát. Ha tehát ott a latinban „cornuta” áll, nem meglepő, hogy a régi magyar fordításban ennek megfelelően „szarvas” vagy hasonló alak jelenhet meg. Ez nem külön bizonyíték a gúnyra, hanem a Vulgata-hagyomány továbbélése. Egy fordítói hagyomány átvétele nem azonos szándékos gyalázkodással.

Te azonban minden fordítói folytonosságból gonosz szándékot csinálsz. Ha Jeromos így fordít, szerinted csúfol. Ha Káldi követi, szerinted folytatja a csúfolást. Ha későbbi katolikus fordítás már „ragyogást” ad, akkor szerinted takargatás. Ha a régi szöveget megőrzik, szerinted bizonyíték. Ha nem őriznék meg, szerinted eltüntetés volna. Ebben a logikában a katolikus fél mindig bűnös, bármit tesz. Ez nem érvelés, hanem előre kitöltött ítéletlap.

 

2. A „szarvas volt az orcája” régi magyar kifejezését nem lehet modern gúnyrajzként olvasni

A Káldi-féle „szarvas orca” nem azt jelenti, hogy Káldi Mózest erdei vadként, ördögként vagy nevetséges szörnyként akarta bemutatni. Ez régi bibliafordítói nyelv, amely a latin „cornuta facies” fordítási hagyományát viszi át magyarra. A „szarv” bibliai jelképe nem szükségképpen nevetséges vagy ördögi. A Szentírás világában a szarv az erő, hatalom, dicsőség, fölemelés és szent tekintély képe lehet. A modern népi képzelet ördögszarva nem azonos az ókori bibliai szimbolikával.

Te viszont a régi szöveget mai gúnyos jelentésmezőben olvasod. Ezzel nem Káldit leplezed le, hanem a saját módszeredet. Olyan, mintha egy középkori szöveg archaikus szavát mai szlenggel magyaráznád, majd kinevetnéd a középkort, hogy milyen buta volt. Nem a középkor buta. A módszered anakronisztikus.

A kérdéses héber háttérben a szarv és a sugárzás képi kapcsolata valódi fordítási probléma. A modern fordítások ezért adják inkább úgy, hogy Mózes arca ragyogott, fénylett, sugárzott. Ez jó és világos fordítás. De a régi „szarvas” fordításból gúnyolódási szándékot levezetni továbbra is túlzás.

 

3. A „tényként kezelte” nem azt jelenti, amit bele akarsz olvasni

Azt írod: ha Káldi 1626-ban is így fordította, akkor az Egyház „tényként kezelte” Jeromos állítását. Pontosítsunk: tényként kezelte, hogy a latin egyházi szöveghagyományban ez a fordítás áll. Ez nem ugyanaz, mint azt dogmaként tanítani, hogy Mózes koponyájából biológiai szarvak nőttek ki.

A régi bibliafordítások gyakran szó szerint követik a tekintélyes alapszöveget, még akkor is, ha a kifejezés mögött képi vagy szimbolikus jelentés áll. Egy fordításban szereplő szó nem automatikusan dogmatikai tétel. A Biblia tele van képekkel, metaforákkal, antropomorfizmusokkal, régi nyelvi formákkal. Ha ezek közül egyet szó szerintibb alakban adnak vissza, abból nem következik, hogy az Egyház anatómiai tanként hirdette.

A „szarvas orca” tehát nem Mózes kigúnyolása, hanem egy régi fordítói hagyomány jele. Lehet ma azt mondani, hogy a „ragyogott az arca” jobb. De ebből nem lesz összeesküvés, nem lesz Mózes-gyalázás, és nem lesz pápai szarv-dogma.

 

4. A szándékos csúfolás vádjához szándékot kell bizonyítani, nem elég egy szó

Azt állítod, hogy „joggal lehet következtetni” arra, hogy a római Egyház szándékosan csúfot akart űzni Mózesből. Nem, erre nem lehet joggal következtetni. Egy szó szerinti vagy képi fordítási hagyomány nem bizonyít gúnyolódási szándékot. A szándék bizonyításához kellene valami: gúnyos kommentár, pápai rendelkezés, teológiai magyarázat, amely Mózest lealacsonyítja, vagy valamilyen forrás, amely kimondja, hogy Mózest nevetségessé kell tenni. Ilyet nem mutatsz.

Sőt a katolikus hagyomány Mózest nem kigúnyolja, hanem nagy prófétaként, törvényhozóként, Isten szolgájaként tiszteli. A liturgikus, teológiai és művészeti hagyományban Mózes a kinyilatkoztatás egyik legnagyobb alakja. Az a gondolat, hogy az Egyház szándékosan csúfot akart űzni belőle, egyszerűen nem illik a katolikus hagyomány egészéhez. Ez nem történelmi olvasat, hanem rosszindulatú lélektani ráolvasás.

Te úgy érvelsz: ha a szövegben „szarvas” áll, akkor csúfolás. Ez primitív következtetés. A bibliai szimbolika világában a „szarv” nem automatikusan csúfnév. Az üdvösség szarvát sem azért említi a Szentírás, hogy kinevesse az üdvösséget.

 

5. Ha az Egyház el akarta volna tüntetni a bizonyítékot, akkor nem őrizte volna meg a régi fordításokat

Azt írod: „tetszett volna eltüntetni” a régi fordításokat, ha le akarta tagadni a szándékosságot. Ez különösen furcsa érv. Ha a katolikus Egyház valóban sötét összeesküvő szervezet volna, amely bizonyítékokat tüntet el, akkor éppen az volna a vádiratod következő pontja, hogy eltüntette őket. Most az a bajod, hogy nem tüntette el. Magyarán: ha megőrzi, bűnös; ha eltüntetné, bűnös. Ismét ugyanaz az előre gyártott ítélet.

A régi fordítások megőrzése nem bűn takargatása, hanem történeti örökség megőrzése. A Káldi-fordítás nyelvtörténeti, egyháztörténeti és bibliafordítás-történeti emlék. Nem azért kell megőrizni, mert minden fordítói megoldása ma is a legpontosabb, hanem mert része a magyar keresztény műveltségnek. A régi szöveg megőrzése nem azonos a benne található minden szó modern fordítói jóváhagyásával.

Ha a modern katolikus fordítások ma már „ragyogás” irányban adják vissza a szöveget, az pontosan azt mutatja, hogy a katolikus oldal nem ragaszkodik dogmatikusan a „szarvas” szóhoz. A régi fordítás megőrzése és az újabb pontosabb fordítás használata egyszerre teljesen normális.

 

6. Mózes Istenéből sem űzött csúfot az Egyház a Szentháromság ábrázolásával

Azt mondod, az Egyház nemcsak Mózesből űzött csúfot, hanem Mózes Istenéből is, amikor három arccal ábrázolta. Itt megint összekevered a dogmát, a helytelen vagy vitatható ikonográfiát és a szándékot. A Szentháromság dogmája nem háromarcú isten. Ha egy kép háromarcú módon próbálta megjeleníteni a Szentháromság titkát, az teológiailag lehet szerencsétlen, félrevezető vagy kifejezetten kerülendő. De ebből nem következik, hogy a katolikus hit lényege a háromarcúság.

A Szentháromság tana: egy Isten, három személy. Nem egy fej három arccal. Nem három maszk. Nem bálványarcok összeolvasztása. A háromarcú képek nem a dogma forrásai, hanem legfeljebb problémás művészeti kísérletek. A dogmát a hitvallásokból, zsinati tanításból, teológiából kell megítélni, nem egyes képekből.

Te a rossz vagy vitatható ábrázolást úgy teszed meg dogmának, mint aki egy rosszul sikerült térkép alapján tagadja a város létezését.

 

7. A Quicumque és a háromarcú kép nem „kiegészíti egymást” csak azért, mert ugyanabban a könyvben szerepelhet

Azt állítod, hogy ha egy liturgikus könyvben a Quicumque-hitvallás mellett háromarcú ábra található, akkor a hitvallás és az ábra „kiegészítik egymást”. Ez nagyon gyenge érv. Egy könyvben lévő kép nem automatikusan azonos a szöveg dogmatikai értelmével. Különösen akkor nem, ha a szöveg éppen mást mond, mint amit te a képbe magyarázol.

A Quicumque nem háromarcú istent tanít. A Quicumque azt mondja: nem három Isten, hanem egy Isten; nem három Úr, hanem egy Úr; az Atya más személy, a Fiú más személy, a Szentlélek más személy, de egy az istenség. Ez nem háromarcú bálványtan, hanem a személyek valós különbségének és az isteni lényeg egységének pontos megvallása.

Ha egy kép ezt rosszul vagy félreérthetően szemlélteti, akkor a kép nem magyarázza felül a hitvallást. A szöveg dogmatikai tartalma a döntő, nem a margón vagy díszítésben megjelenő ábrázolás.

 

8. Az, hogy háromarcú képek fennmaradtak, nem jelenti, hogy az Egyház bűnt takargat

Azt mondod, a háromarcú ábrázolások és régi fordítások azért bizonyítékok, mert az Egyház nem tüntette el őket. Ez megint összeesküvéses logika. Régi templomok, kódexek, liturgikus könyvek és műalkotások fennmaradása nem azt jelenti, hogy minden bennük lévő forma dogmatikai mintakép. A történeti emlékeket nem kell ledarálni ahhoz, hogy a dogmát helyesen tanítsuk.

A katolikus Egyházban rengeteg régi művészeti emlék van, amely mai teológiai vagy liturgikus mércével nem volna szerencsés. Ettől még nem kell kalapáccsal nekiesni mindennek. Meg lehet őrizni történeti emlékként, miközben a hitet pontosan tanítjuk. A megőrzés nem azonos jóváhagyással; a tiltás vagy kerülés nem azonos eltüntetéssel.

Te viszont úgy gondolkodsz, mint egy képromboló ügyész: ami fennmaradt, az bűnjel; ami eltűnne, az bizonyítékeltüntetés; ami javítva van, az takargatás; ami változatlan, az makacsság. Ebben a rendszerben az igazság már előre nem számít.

 

9. A képtisztelet elleni érved továbbra is a proszkünészisz jelentésének beszűkítésén alapul

Újra idézed a görög szöveget: „οὐ προσκυνήσεις... οὐδὲ μὴ λατρεύσῃς...” Vagyis: ne hajolj meg előttük, és ne szolgáld őket. Igen, a bálványok előtt. A parancs a bálványos kultusz tiltása. A katolikus hit ezt vallja. Nem szabad képet istenként kezelni. Nem szabad tárgyat szolgálni a Teremtő helyett. Nem szabad bálvány előtt vallási hódolatot adni.

De a proszkünészisz önmagában nem mindig isteni imádást jelent. A Szentírásban lehet tiszteleti leborulás is ember vagy király előtt, lehet alázatos könyörgő gesztus, lehet hódolat. A döntő a tárgy és a szándék: kit vagy mit tekintesz végső címzettnek, és milyen vallási értelemben? A bálvány előtt végzett hódolat bűn. A Krisztus képe előtt Krisztushoz forduló hívő nem a fát vagy festéket imádja.

Te úgy teszel, mintha minden képi jelenlét előtt végzett meghajlás automatikusan bálványimádás volna. Ez nem bibliai árnyaltság, hanem mechanikus gesztusvadászat.

 

10. A 5Mózes 4-ben a kulcs nem az, hogy minden ábra tilos, hanem hogy Istent ne cseréljék fel alakra

5Mózes 4-et ismét úgy idézed, mintha az minden férfi- vagy nőábrázolást minden vallási környezetben tiltana. De a szakasz lényege az, hogy Izrael nem látott alakot a Hóreben, ezért ne készítsen magának istenpótló alakot. A tilalom az ellen irányul, hogy a láthatatlan Istent valamely teremtményi formába zárják, és azt szolgálják.

A keresztény képhasználat elvileg nem ezt teszi. Krisztus embersége ábrázolható, mert az Ige valóban testté lett. A szentek képei nem Isten alakpótlékai, hanem Isten kegyelmének tanúira mutató emlékeztető jelek. Ha valaki ezeket bálványként kezeli, az visszaélés és bűn. De a helyes képtisztelet nem a Hóreb tiltásának megszegése.

Te az Ószövetség alaktilalmát úgy használod, mintha a megtestesülés soha nem történt volna meg. Mintha az Ige nem vett volna fel látható emberi arcot. Mintha János nem mondaná: láttuk az ő dicsőségét. A keresztény képtisztelet gyökere nem pogány szoborimádás, hanem az, hogy Isten Fia valódi emberként láthatóvá lett.

 

11. Róma 1 nem a keresztény ikonhasználat ellen íródott, hanem a Teremtő és teremtmény felcserélése ellen

Pál a római levél első fejezetében azt ítéli el, hogy az emberek Isten dicsőségét mulandó teremtmények képmására cserélték, és a teremtményt szolgálták a Teremtő helyett. Ez a bálványimádás lényege. A katolikus hit ezt elítéli. A katolikus képtisztelet helyes értelme nem az, hogy a teremtmény képmása Isten helyére kerül. Nem az, hogy Mária, valamely szent, vagy egy kép átveszi a Teremtő dicsőségét. Nem az, hogy a tárgyat szolgálják Teremtő helyett.

A kép jel. A tisztelet a megjelenített személyre irányul, és a szentek tisztelete végső soron Isten kegyelmének dicsérete. A keresztény nem azért térdel a feszület előtt, mert a faanyag megváltotta, hanem mert Krisztus keresztáldozatához fordul. Nem azért csókol meg egy ikont, mert a festéknek lelke van, hanem mert a jel által a jelzett személyre irányítja tiszteletét.

Te ezt nem vagy hajlandó megkülönböztetni. Nálad a jel mindig bálvány, a tisztelet mindig imádás, a közbenjáráskérés mindig tárgyimádat, az ikon mindig Róma 1. Ez nem exegézis, hanem képromboló rögeszme.

 

12. A „Róma átok alá helyezte a világot” mondatod nem prófétai ítélet, hanem vádinfláció

Azt mondod, a katolikus Egyház képekkel és szobrokkal átok alá helyezte az egész világot. Ez már az a hangerő, amely önmagát gyengíti. A katolikus Egyház a világban Krisztust hirdette, a Szentírást őrizte és másolta, kolostorokat, iskolákat, kórházakat, egyetemeket alapított, missziókat végzett, szentségeket szolgáltatott ki, vértanúkat adott. Lehet és kell bírálni bűneit, visszaéléseit, történelmi terheit. De az egész világ megrontójának nevezni képhasználat miatt nem komoly teológia.

A bálványimádás bűn. De a katolikus képtisztelet nem bálványimádás. A kettő összekeverése a te rendszered motorja. Ha ezt az összekeverést kivesszük, az egész vádiratod szétesik, mint rosszul szegecselt szószék.

 

13. Az „Úr Jézus és Istene visszatér” fordulatod ismét szétszakítja Krisztust

Azt írod, Róma nem akarja, hogy „az Úr Jézus és Istene” visszatérjen a Földre. Itt megint kirajzolódik a krisztológiai törés: nálad Jézus ember, mellette pedig külön áll az ő Istene, az „Istenek Istene”. A keresztény hit ezzel szemben azt vallja: Jézus Krisztus az örök Fiú megtestesülten. Nem egy emberi küldött, akit egy külön isten támogat. Nem egy ember Jézus plusz egy mögötte lakó vagy mellette álló Fiú-Isten.

A keresztények Krisztus dicsőséges visszajövetelét várják. Azt a Krisztust, aki valóságos ember, de személy szerint az örök Fiú. Nem két szereplőt várunk: egy ember Jézust és egy külön Istenek Istenét. A te rendszered minden ponton személyi kettévágást végez ott, ahol az apostoli hit egy Krisztust vall.

 

14. A gyermekbántalmazási botrányok felemlegetése erkölcsileg súlyos, de itt dogmatikai csúsztatásként működik

Újra előhozod a papok és püspökök bűneit, a gyermekbántalmazást, a büntethetetlenség vádját. Ezek a bűnök rettenetesek, és ha bárki elkövette, fedezte vagy mentegette őket, annak felelnie kell. Ezt világosan ki kell mondani. A bűnt nem szabad takargatni. Az áldozatoknak igazság és védelem jár.

De ezek a botrányok nem bizonyítják, hogy Jeromos rosszhiszemű volt. Nem bizonyítják, hogy Káldi csúfolta Mózest. Nem bizonyítják, hogy a Szentháromság háromarcú bálvány. Nem bizonyítják, hogy a képtisztelet szükségképpen bálványimádás. Nem bizonyítják, hogy Jézus puszta ember. Nem bizonyítják a te többistenes, henoteista rendszeredet.

A botrányt dogmatikai bizonyítékként használni nem az áldozatok szolgálata, hanem a szenvedésük retorikai fegyverré alakítása. Ez erkölcsileg is veszélyes, logikailag pedig nulla.

 

15. Róma 1 és a képtisztelet összekapcsolása nálad mechanikus és hamis

Azt állítod, Pál figyelmeztetett, hogy akik emberek képeit tisztelik, azokra lesújt Isten bosszúja. Pál nem ezt a leegyszerűsített mondatot tanítja. Pál azt tanítja, hogy a pogányok Isten dicsőségét teremtményi képmásokkal cserélték fel, és a teremtményt szolgálták a Teremtő helyett. Ez bálványimádás. A katolikus hit ezt elutasítja.

De a szentkép nem a Teremtő lecserélése. Krisztus ikonja nem Krisztus helyett van, hanem Krisztusra mutat. A szentek képei nem Isten helyett vannak, hanem Isten kegyelmének tanúira emlékeztetnek. A katolikus tanítás szerint latria, vagyis isteni imádás csak Istennek jár. A szentek tisztelete nem isteni imádás, hanem alárendelt tisztelet. Ezt lehet vitatni, de nem lehet korrektül úgy beállítani, mintha a katolikusok festéket, fát és követ imádnának a Teremtő helyett.

Te Róma 1-et bunkóként használod, de nem engeded, hogy a szöveg saját kulcsa beszéljen: „a Teremtő helyett”. Ez a döntő. A katolikus képtisztelet helyes értelmében nem „helyett”, hanem „rámutatva” működik.

 

16. A Káldi-fordítás nem lett volna köteles 1626-ban modern filológiai döntést hozni

Azt mondod: ha a római Egyház nem akart volna csúfot űzni Mózesből, 1626-ban már fordíthatta volna másképp. Csakhogy Káldi egy adott kor fordítója, adott egyházi szöveghagyományban. A katolikus fordítások akkor erősen a Vulgatához kötődtek. Ez fordítástörténeti tény, nem bűnügyi bizonyíték.

A modern bibliafilológia, héber nyelvészet, szövegkritika, fordításelmélet és ekumenikus szöveghasználat később egészen más lehetőségeket nyitott. Ma ezért teljesen természetes, hogy katolikus fordítások a héber értelmet világosabban, „ragyogott” irányban adják vissza. Ez fejlődés a fordítói pontosságban. Nem leleplezett csalás.

Te 1626-tól olyan modern filológiai érzékenységet kérsz számon, amelyet aztán, amikor későbbi katolikus fordítások tényleg pontosítanak, már takargatásként magyarázol. Ez nem igazságkeresés, hanem vádirati csapda.

 

17. A régi fordítás „szarvas” szava és a háromarcú képek nem ugyanaz a probléma

A szövegedben megint egybeöntöd Mózes „szarvas orcáját” és a háromarcú Szentháromság-ábrázolásokat. Ezek két külön kérdés. Az első bibliafordítási és ikonográfiai hagyomány: hogyan értették és ábrázolták Mózes arcának dicsőségét. A második szentháromsági ikonográfia: hogyan próbáltak egyes művészek képi formát adni egy eleve ábrázolhatatlan hittitoknak. Mindkettőben lehetnek vitatható megoldások. De egyikből sem következik a dogma hamissága.

Mózes szarvas ábrázolása nem katolikus hittétel. A háromarcú Szentháromság-kép nem katolikus dogma. A szentképtisztelet nem bálványimádás. Krisztus istensége nem római kitaláció. Ezeket te egyetlen „Róma csúfot űzött Istenből és Mózesből” vádiratba gyömöszölöd. A gyömöszölés azonban nem bizonyítás.

 

18. A „bizonyítékok eltüntetésére már nincs esély” mondatod összeesküvési dramaturgia

Azt írod, hogy az Egyház már nem tudja eltüntetni a bizonyítékokat, mert a háromarcú ábrázolások világörökségi értékű műemlékekben is fennmaradtak. Ez regényes kép, de rossz logika. A régi műemlékek fennmaradása nem azt jelenti, hogy bűnügyi bizonyítékokat őriznek egy sátáni összeesküvésre. A műemlékek történeti emlékek, amelyekben keveredik hit, művészet, korszakízlés, teológiai pontosság és emberi korlát.

A katolikus teológia nem attól igaz vagy hamis, hogy egy középkori vagy kora újkori művész milyen képi formát választott. A dogmát nem freskók alapján döntjük el. A művészettörténet fontos, de nem dogmatikai főbíró.

Te viszont úgy viselkedsz, mint aki egy templomi freskót bírósági ujjlenyomatnak néz. Csakhogy a hitvitát nem így kell eldönteni.

 

19. A bűnbánatra való felszólításod önmagában helyes, de rossz címre ragasztottad

Azt mondod: el kell hagyni a bűnöket, igaz bűnbánatot kell tartani, meg kell térni a háromarcú istenmodelltől az Élő Istenhez. A bűnbánatra való hívás önmagában keresztény dolog. Csakhogy amit te „háromarcú istenmodellnek” nevezel, az nem a katolikus Szentháromság-hit. A katolikusnak nem egy háromarcú képtől kell megtérnie, hanem ha bűnt követ el, abból. Ha bálványként kezelne tárgyat, abból. Ha visszaélne hatalmával, abból. Ha takargatna bűnt, abból. Ezekből valóban meg kell térni.

De a Szentháromság hitéből nem kell megtérni, mert az nem bálványimádás. Krisztus istenségéből nem kell megtérni, mert az apostoli hit. Mária Istenszülő voltának helyes értéséből nem kell megtérni, mert az Krisztus személyes egységét védi. A helyes képtiszteletből nem kell megtérni, mert az nem a Teremtő lecserélése teremtményre.

A te megtérésre hívásod azért torzul el, mert hamis bűnöket nevezel meg, miközben valós bűnöket retorikai lőszerként használsz.

 

20. Összegzés: Káldi 1626-os fordítása sem menti meg a vádiratodat

Összefoglalva: Káldi 1626-os fordítása, ha a Vulgata nyomán „szarvas orcát” említ, nem bizonyítja, hogy az Egyház csúfot akart űzni Mózesből. A Vulgata-hagyomány magyar követése nem gúny, hanem fordítástörténeti folytonosság. A régi fordítás megőrzése nem bizonyítékeltüntetés hiánya miatti lebukás, hanem kulturális és egyháztörténeti örökség. A modern katolikus fordítások „ragyogás” irányú megoldása pedig azt mutatja, hogy a katolikus oldal nem tette dogmává a „szarvas” szó szerinti értelmezését.

A Quicumque-hitvallás nem háromarcú istent tanít, hanem egy Istent három személyben. Ha egyes liturgikus könyvekben vagy templomokban háromarcú képek előfordultak, azok nem a dogma forrásai és nem a dogma lényege. A 2Mózes 20 és 5Mózes 4 a bálványos kultuszt tiltja, nem minden szentképet és nem minden relatív tiszteletet. Róma 1 a Teremtő és teremtmény felcserélését ítéli el, nem a keresztény ikonhasználat helyes értelmét. A gyermekbántalmazási botrányok rettenetes bűnök, de nem bizonyítják sem a Szentháromság hamisságát, sem a képtisztelet bálványosságát, sem Jézus puszta emberségét.

A te szöveged továbbra is ugyanazt a mozdulatot ismétli: egy fordítási adatból összeesküvést, egy képi visszaélésből dogmát, egy bűnbotrányból krisztológiai cáfolatot, egy bibliai tilalomból teljes képrombolást, egy liturgikus emlékből bálványistent gyártasz. Ez nem az igazság „valós tényeinek közreadása”, hanem tényekre ragasztott antikatolikus mítosz.

Az apostoli hit viszont ennél józanabb: Mózes arca Isten dicsőségétől ragyogott; Jeromos és Káldi fordítása történeti fordítási hagyomány, nem ördögi gúny; a Szentháromság nem háromarcú bálvány, hanem az egy Isten három személyben; a szentképek nem Isten helyettesítői, hanem jelek; Krisztus nem puszta ember, hanem az örök Fiú megtestesülten. Ez az, amit a te vádiratod nem cáfol, csak zajjal körbevesz.