Valószínűleg azért használják a lélek elnevezést vallási összefüggésben, mert ez a szó több ezer éves, míg a szellem elnevezést a nyelvújítás következtében találták ki, a felvilágosodás kontextusában.

Lélek:

"Örökség, finnugor kori tő magyar képzéssel. | ≡ A tőhöz vö. vog. (T.) lėl ’lélek’; osztj. (V.) (O.) lil ’ua.; lélegzet’; zürj. (Sz.) lol ’ua.; szellem; élet, élőlény’; votj. (Sz.) (K.) lul ’lélegzet szellem, lélek; kedély, szív; élet’; finn löyly ’hőség ‹a fürdőben›; gőz, pára’; ? lp. (norv.) liew'l⠒gőz, pára ‹a szaunában›’ [fgr. *leβlɜ ’lélegzet, fuvallat, szellő; lélek’]. ≋ Megfelelője: juk. lūl, jūl ’füst’. ⌂ A tő a magyarban a Lél, Lehel tulajdonnevekben maradhatott fenn; vö. 1075/ lelu [hn.] (MonStrig. 1: 59); [1200 k.] Lelu [szn.] (An. 6.) stb. A szóvég -k kicsinyítő képző; vö. →ének, →torok stb. A konkrét 6. jelentésen kívül feltehetőleg az 1–3. és 5. jelentés is finnugor örökség. A többi az 1. és 2. jelentésből alakult ki."

Szellem:

"Tudatos szóalkotással keletkezett származékszó. |  ⌂  A szellő (→szél²) alapján a névszóképzőnek érzett em szóvéggel, a →jellem stb. analógiás hatására, a csúnyának tartott szellet (→szél²) kiküszöbölésére.  ⌘  Nyelvújítási alkotás."