1. „Nem figyeltél” — dehogynem: éppen arra figyeltem, hogy ugyanazt a kört futod tizenötödször

Azt mondod: „Nem figyeltél.” De a helyzet éppen fordított: nagyon is figyeltem, és ezért látszik ilyen világosan, hogy ugyanazt a körkörös érvelést ismétled, csak mindig kicsit más csomagolásban. Először kijelented, hogy bálvány minden kép vagy tárgy, amely előtt meghajolnak. Aztán idézed a bálványokra vonatkozó tilalmat. Majd diadalmasan megállapítod, hogy a katolikus képek bálványok, mert meghajolnak előttük. Ez nem bizonyítás, hanem saját definíciód körbejáratása.

Nem az a vita, hogy Isten tiltja-e a bálványok előtti leborulást. Tiltja. Nem az a vita, hogy a bálványoknak való szolgálat súlyos bűn-e. Az. Nem az a vita, hogy a Teremtő helyére állított képmás utálatosság-e. Az. A vita az, hogy a katolikus szentkép, feszület, ikon, ereklye vagy szent jel bálvány-e abban az értelemben, amelyben a Szentírás a bálványt tiltja. Ezt te nem bizonyítod, hanem makacsul bemondod.

A te módszered olyan, mint aki minden állatot farkasnak nevez, majd a farkasveszélyről szóló törvényt minden macskára, kutyára és bárányra is alkalmazza. Igen, a farkas veszélyes. Csak előbb bizonyítani kellene, hogy farkasról van szó. Igen, a bálvány tilos. Csak előbb bizonyítani kellene, hogy a katolikus szentkép bálvány. Ezt a munkát te újra és újra megspórolod.

 

2. Az Úr szavát nem „szóról szóra” idézed, hanem saját képromboló értelmezéseddel összenyomva

Azt mondod, te csak az Úr szavát idézted szóról szóra. Nem. Te idéztél két-három szövegrészletet, majd hozzájuk illesztettél egy saját, túlterjesztett definíciót: „bálvány minden olyan képmás, szobor, oszlop vagy tárgy, amelyet azért készítenek, hogy előtte meghajoljanak.” Ez nem maga a bibliai szöveg, hanem a te értelmezésed. És éppen ez a vitatott.

A 2Mózes 20 összefüggése az első parancs: „Ne legyenek más isteneid rajtam kívül.” A tiltott kép nem egyszerűen minden kép, hanem az a képmás, amely más istenként, hamis kultusztárgyként, Isten helyettesítőjeként működik. A 3Mózes 26 is „bálványokról” beszél, nem minden szent jelről, nem minden emlékeztető ábrázolásról, nem minden olyan tárgyról, amelyhez tiszteleti gesztus kapcsolódik.

A kulcskérdés tehát továbbra is az: mi tesz egy tárgyat bálvánnyá? A puszta anyag? Nem. A puszta ábrázolás? Nem, hiszen kerubok is voltak. A puszta vallási térben való jelenlét? Nem, hiszen a templom tele volt szent tárgyakkal és díszítéssel. A puszta testi gesztus? Nem, hiszen szent helyek, irányok és tárgyak kapcsán is voltak tiszteleti gesztusok. Bálvánnyá az tesz valamit, ha Isten helyére állítják, isteni vagy istenpótló kultuszt kap, vagy a Teremtő helyett szolgálják. Ez az, amit nem vagy hajlandó kimondani, mert akkor a katolikus képtisztelet elleni vádiratod kilyukadna.

 

3. A személyeskedő „istentelenséged miatt elvakított” mondatod nem érv, hanem lelki bunkó

Azt írod, hogy istentelenségem miatt az Úr elvakított, ezért nem látom, amit az „Istenek Istene” leíratott. Ez nem exegézis. Ez a vitapartner lelki állapotának önkényes megítélése. Amikor nem tudod megvédeni az értelmezésedet, akkor rögtön azt mondod: aki nem ért veled egyet, az vak, istentelen, nem ismeri Krisztust, nem ismeri a Szentlelket. Ez kényelmes kis kalapács, csak éppen nem teológiai érv.

A Szentírás értelmezése nem úgy működik, hogy te kijelented: „aki mást lát, azt Isten elvakította.” Ezzel bármelyik szekta, bármelyik rajongó, bármelyik önjelölt próféta lezárhatná a vitát. A kérdés nem az, hogy ki milyen sértő lelki diagnózist ad a másikról, hanem az, hogy a teljes bibliai anyagot ki kezeli következetesen.

Te két parancsolati szöveget úgy olvasol, hogy közben figyelmen kívül hagyod a kerubokat, a frigyládát, a templomot, a szent helyet, a templom felé irányuló imádságot, az Úr lábzsámolyának fogalmát, a rézkígyó eredeti isteni rendelését, és legfőképpen az Ige megtestesülését. Ez nem világosság. Ez szelektív reflektorozás: csak arra világítasz, ami a vádiratodnak tetszik, a többit sötétben hagyod.

A polemikus hangnem nem baj, ha mögötte érvek vannak. De amikor a gúny a bizonyítás helyére lép, akkor az már csak porhintés. Attól, hogy valakit „istelennek” nevezel, még nem lesz igaz, hogy a katolikus feszület bálvány. Attól, hogy valakit istentelennek nevezel, még nem lesz igaz, hogy a 2Mózes 20 minden keresztény képet tilt. Attól, hogy az Egyházat démonizálod, még nem bizonyítottad, hogy a katolikus tisztelet végpontja a tárgy.

A sértés nem exegézis. A gúnynév nem dogmatika. A lekezelés nem bizonyíték. Térjünk vissza a szöveghez, mert ott dől el a kérdés, nem a becenevek óvodai homokozójában.

 

4. A kérdésedre a válasz: igen, készítenek képeket; nem, nem bálványként

Újra felteszed: készítettek-e képeket, szobrokat, tárgyakat azzal a céllal, hogy meghajoljanak előttük? A becsületes válasz: igen, a katolikus Egyház készít és használ képeket, szobrokat, feszületeket, ikonokat, ereklyetartókat, szent tárgyakat, amelyekhez kapcsolódhat tiszteleti gesztus. Ezt senki nem tagadja. De nem, ezek nem bálványok, mert nem Isten helyére állított kultusztárgyak, nem hamis istenek, nem istenpótlékok, nem áldozati címzettek.

A cél nem az, hogy a tárgy legyen a vallási végállomás. A cél az, hogy a tárgy jelként szolgáljon: Krisztusra, a keresztre, a megtestesülésre, a szentek példájára, Isten kegyelmére, az üdvtörténetre mutasson. A meghajlás, csók, tömjén vagy gyertya nem a fa, kő, fém, vászon vagy csont istenítése, hanem az ábrázolt személyre vagy valóságra irányuló viszonylagos tisztelet.

Te ezt a választ nem fogadod el, mert előre eldöntötted, hogy minden tárgy előtti meghajlás bálvány. De ez nem becsületesebb válasz, csak merevebb. A katolikus válasz világos és következetes: nem a tárgyat imádjuk, nem neki mutatunk be áldozatot, nem őt tekintjük Istennek, hanem általa emlékezünk, tisztelünk és végső soron Istenhez fordulunk.

 

5. „Ez ilyen egyszerű” — nem, ez ilyen durván leegyszerűsített

Azt mondod: ha ilyen tárgyakat készítettek és készítenek, akkor bálványokat birtokolnak. „Ez ilyen egyszerű.” De a valóságban ez ilyen durván leegyszerűsített. A bibliai gondolkodásban nem minden szent tárgy bálvány. Nem minden képmás bálvány. Nem minden fizikai irányba végzett vallási gesztus bálványimádás.

Ha a te szabályod igaz volna, akkor a frigyláda is gyanússá válna, hiszen szent tárgy volt, amelyhez Isten jelenlétének jele kapcsolódott. A kerubok is gyanússá válnának, hiszen égi lényeket ábrázoltak a szent térben. A templom is gyanússá válna, hiszen felé fordulva imádkoztak. Az Úr lábzsámolya előtti hódolat nyelve is gyanússá válna. A rézkígyó eredeti isteni rendelése is gyanússá válna. De a Szentírás nem így ítél. A tárgy nem attól bálvány, hogy látható és szent rendben szerepel, hanem attól, hogy Isten helyére kerül.

Az egyszerűség nem erény, ha pontatlan. A te szabályod egyszerű, mint a balta: mindent vág. De a teológia nem favágás. Itt meg kell különböztetni: bálvány és jel, imádás és tisztelet, végpont és közvetítő emlékeztető, latria és viszonylagos tisztelet között.

 

6. Az „élettelen dolgok előtt” érvedet maga a Biblia cáfolja

Azt mondod, Isten élettelen dolgok előtt megtiltott minden olyan cselekményt, ami az élő Istent vagy élő embert illeti. Ez a mondat hangzatos, csak nem bírja el a Szentírást. Az Ószövetségben élettelen dolgok is lehetnek szent használatban: oltár, frigyláda, szent edények, templom, kárpit, olaj, papi ruhák, szentély. Ezekhez kapcsolódhat tisztelet, gondosság, liturgikus rend, hordozás, érinthetetlenség, sőt félelemmel teli tisztelet is.

Nem azért, mert az élettelen tárgy élő isten volna. Hanem mert Isten szolgálatára rendelt jel vagy eszköz. Pontosan ezt mondja a katolikus Egyház is a szent tárgyakról: nem istenek, nem élők, nem önálló hatalmak, hanem Istenre irányuló használatra elkülönített jelek.

Ha a tárgy élettelensége önmagában kizárna minden vallási tiszteleti gesztust, akkor az egész bibliai szent tárgyi rend összeomlana. Nem omlik össze. Inkább a te állításod omlik össze. Az anyagi világ nem automatikusan bálvány. Isten teremtette az anyagot, és Isten használhat anyagi jeleket. A bálványimádás nem az anyag használata, hanem az anyag istenítése.

 

7. Az 5Mózes 4 nem a megtestesült Krisztus ábrázolását tiltja, hanem Isten pogány képmásba zárását

Ismét idézed az 5Mózes 4-et: ne készítsetek férfi, asszony, állat, madár, csúszómászó, hal képmását; ne boruljatok le a nap, hold, csillagok előtt. Ez nagyon fontos szöveg, de nem az a következtetés adódik belőle, amit te akarsz. Mózes arra figyelmezteti Izraelt, hogy a Hóreben nem láttak alakot, ezért ne próbálják az élő Istent teremtményi formába zárni, és ne vegyék át a pogány népek kozmikus, állati vagy emberalakú bálványkultuszát.

Ez az Ószövetségben teljesen érthető: Isten láthatatlan, alakban nem birtokolható, nem rögzíthető képmásként. Csakhogy a keresztény hit központi állítása az, hogy az Ige testté lett. Krisztusban Isten Fia valóságos emberi természetet vett fel. Nem az isteni természet lett festhető, hanem az örök Fiú emberi természete lett látható. A Krisztus-ábrázolás ezért nem ugyanaz, mint a láthatatlan Isten pogány módon való képmásba zárása.

Ha te minden emberalakú Krisztus-ábrázolást bálványnak nevezel, akkor nemcsak egy katolikus szokást támadsz, hanem a megtestesülés látható következményét is. Az apostolok nem elvont elvet láttak, hanem a testben megjelent Urat. Aki tagadja, hogy az emberré lett Fiú emberi természete ábrázolható, az a megtestesülést úgy kezeli, mintha Isten csak rövid időre kölcsönvett volna egy látható burkot, amelynek semmiféle keresztény képi emlékezete nem lehet. Ez nem bibliai mélység, hanem képromboló szűkösség.

 

8. A „mi köze a frigyládának és a keruboknak?” kérdésedre: minden köze

Azt kérdezed, mi köze a frigyládának, keruboknak, templomnak, áldozati edényeknek, oltárnak, szent helynek és templom felé irányuló imádságnak azokhoz a katolikus képekhez, amelyek előtt szerinted leborulnak. A válasz egyszerű: ezek a példák megmutatják, hogy a bibliai vallás nem ismeri a te szabályodat, miszerint „szent tárgy plusz vallási gesztus egyenlő bálvány”.

A frigyláda szent tárgy volt. A kerubok képmások voltak. A templom szent épület volt. Az oltár élettelen tárgy volt. A szent edények tárgyak voltak. A templom felé irányuló ima fizikai irányhoz kötött vallási cselekmény volt. Mindezek mégsem voltak bálványok, mert nem Isten helyére léptek, hanem Isten rendelésében, Istenre mutató rendben működtek.

Ez pontosan a katolikus érv: nem minden képmás és tárgy bálvány, hanem csak az, amelyet bálványként használnak. Te azt mondod: semmi közük. De nagyon is van közük, mert szétverik azt az alapfeltevésedet, hogy minden ilyen külső tárgyi-vallási rend szükségképpen bálványimádás.

 

9. „Készült-e tárgy az Úr parancsára, hogy előtte leboruljanak?” — a kérdésed csúsztat

Azt kérdezed: készült-e bármilyen tárgy vagy képmás az Úr parancsára azzal a céllal, hogy az Úr házában azok előtt leboruljanak? Csakhogy ezzel már megint úgy fogalmazol, mintha a katolikus tárgy célja a tárgynak szóló leborulás volna. A katolikus álláspont szerint nem ez a cél. A cél nem a tárgy mint végpont, hanem az általa jelzett valóság.

A bibliai példákban sem arról van szó, hogy a láda vagy a templom önmagában imádandó. Mégis van szent tárgy, szent hely, fizikai irány, tiszteletteljes testmozdulat. Józsue és Izrael vénei az Úr ládája előtt borulnak arcra, de nem ládaimádók. A zsoltár az Úr lábzsámolya előtti hódolatról beszél, de nem zsámolyimádásról. A templom felé forduló ima nem kőimádás. Ezek azt mutatják, hogy egy tárgy vagy hely „előtt” végzett vallási cselekmény végső címzettje lehet Isten.

Ugyanez a katolikus képtisztelet elve. A feszület előtt térdelő hívő nem a fának térdel mint istennek, hanem Krisztusnak. A szentkép előtt imádkozó nem a festékhez imádkozik, hanem Istenhez, vagy a szent közbenjárását kéri. A fizikai előtte-lét nem azonos a végső kultikus címzettel. Ezt a különbséget nem lehet eltüntetni azzal, hogy kérdésedet eleve a katolikus álláspont ellen fogalmazod.

 

10. Az Úr háza és a Jelenlét Istene nem ürügy arra, hogy az Újszövetséget visszalökd a jeruzsálemi szentélybe

Azt mondod, a jeruzsálemi szentély felé forduló ima azért más, mert ott jelen volt a Jelenlét Istene, akibe az Istenek Istene az ő nevét helyezte. Az ószövetségi templom jelenléttana valóban fontos. De te ebből azt akarod kihozni, hogy Isten jelenléte csak ilyen földrajzi-szentélyi módon igazolhat vallási irányt vagy szent helyet. Ez az Újszövetség fényében súlyos visszalépés.

Krisztus maga mondja a szamariai asszonynak, hogy eljön az óra, amikor nem ezen a hegyen és nem Jeruzsálemben fogják imádni az Atyát, hanem lélekben és igazságban. Krisztus saját testéről beszél mint templomról. Az apostoli tanítás szerint a hívők a Szentlélek templomai, az Egyház élő kövekből épülő lelki ház, Krisztus pedig a végső szentélyi valóság beteljesedése. Az Úr jelenléte nem szűkíthető vissza arra, hogy csak Jeruzsálemben lehet szent rend.

A katolikus templom nem azért Isten háza, mintha Isten falak közé volna zárva, hanem mert Krisztus népe ott gyűlik össze, ott hangzik az Ige, ott ünneplik az Eucharisztiát, ott imádkozik az Egyház. Ha ezt egyszerűen „bálványtemplomnak” nevezed, nem bibliai szigort gyakorolsz, hanem az újszövetségi beteljesedést tagadod vissza egy földrajzi kizárólagosságba.

 

11. „A katolikus templomokban csak démonok vannak jelen” — ez bizonyítatlan, súlyos rágalom

Azt állítod, hogy a katolikus templomokban a bálványokon kívül csak démonszellemek vannak jelen, mert a Jelenlét Istene bálványtemplomokban nem tartózkodik. Ez olyan súlyos vád, amelyhez súlyos bizonyíték kellene. Neked viszont csak ugyanaz a körkörös állításod van: katolikus templom bálványtemplom, mert vannak képek; képek bálványok, mert meghajolnak előttük; tehát démonok vannak ott. Ez nem bizonyítás, hanem teológiai ördögi kör — szó szerint démonokat rajzolsz oda, ahová az érved nem ér el.

A katolikus templomban Krisztust imádják, az Atyához imádkoznak, a Szentlelket hívják, az Evangéliumot olvassák, a keresztség kegyelmét ünneplik, az Eucharisztiát mutatják be. Lehetnek bűnös emberek benne. Lehetnek visszaélések. Lehet babonás félreértés is egyes hívekben. De ebből nem következik, hogy a templom démonok lakhelye. Az ilyen kijelentés nem prófétai bátorság, hanem vallási rágalom.

Az igaz Isten nem azért távolodik el egy helytől, mert ott Krisztus keresztjének jele látható. Az igaz Isten a bűnt, hazugságot, képmutatást, valódi bálványimádást és szentségtörést ítéli el. De a Krisztusra mutató jel nem űzi ki Istent. A feszület nem démonmágnes. A szentkép nem pokoli antenna. Ezek a képek a te fantáziádban élnek, nem a katolikus tanításban.

 

12. A katolikusok nem képekhez fordulva imádkoznak végső címzettként, hanem képek előtt Istenhez vagy a szentek közbenjárását kérve

Azt mondod, a katolikus Egyházban nem Jeruzsálem felé fordulva imádkoznak, hanem képek, szobrok felé fordulva. Ismét összekevered a fizikai irányt a végső címzettel. Ha valaki egy kép előtt áll, az nem jelenti, hogy a képhez mint istenhez imádkozik. Ha valaki egy sírnál imádkozik, nem a sírkőhöz imádkozik. Ha valaki az ég felé néz imádság közben, nem a felhőket imádja. Ha valaki Jeruzsálem felé fordult, nem a város köveihez imádkozott.

A katolikus hívő a feszület előtt Krisztushoz imádkozik. Mária képe előtt Mária közbenjárását kéri, nem Máriát isteníti, és végső soron Isten kegyelmében bízik. Egy szent képe előtt a szent közbenjárását kéri, nem a szobrot szólítja mint istent. A kép segít fókuszálni, emlékeztet, jelez, tanít, de nem válik a kultusz végpontjává.

Te ezt az egész emberi-vallási jelhasználatot úgy kezeled, mintha a fizikai irány automatikusan a metafizikai címzett volna. Ez nevetséges. A jel nem végállomás. A kép nem címzettként áll ott, hanem irányítóként. Ezt a különbséget még egy családi fénykép esetében is mindenki megérti; csak amikor katolikus képről van szó, nálad hirtelen elsötétül a józan ész.

 

13. Ferenc pápa bűnbánati szavai nem bizonyítják a katolikus képtisztelet hamisságát

Újra előhozod Ferenc pápa bocsánatkéréseit, az Egyház tagjainak bűneit, visszaéléseket, üldözéseket, gyarmatosítást, hatalmi és lelkiismereti visszaéléseket. Ezek súlyos ügyek. Ahol katolikusok bűnt követtek el, ott bűnbánat, igazságtétel, jóvátétel és áldozatvédelem kell. Ezt nem kell szépíteni. A bűnt bűnnek kell nevezni.

De te ezeket a bűnöket újra arra használod, hogy bizonyítottnak tekintsd a képtisztelet elleni vádat. Ez logikailag hamis. Egyházi személyek bűnei nem bizonyítják, hogy a feszület bálvány. Intézményi visszaélések nem bizonyítják, hogy az ikon démonkultusz. Történelmi üldözések nem bizonyítják, hogy a Szentháromság hamis. Ha így érvelnénk, akkor Dávid bűnei cáfolnák a zsoltárokat, Péter tagadása cáfolná az apostoli hivatalt, a korinthusi botrányok cáfolnák Pál evangéliumát.

A bűn elismerése nem dogmafeladás. A bűnbánat nem azt jelenti, hogy minden antikatolikus vádat igaznak kell nyilvánítani. A katolikus Egyház tagjainak valódi bűneit meg kell vallani, de a hamis bálványvádat vissza kell utasítani. Ez nem leplezés, hanem igazságosság.

 

14. A „leplezés” vádad manipuláció: a valódi bűnök elismerése és a hamis vádak cáfolata egyszerre lehetséges

Azt mondod, azzal, hogy ezeket a bűnöket meg nem történtekként leplezem, saját lelkemnek ártok. Csakhogy én nem mondtam, hogy nem történtek visszaélések, bűnök, botrányok. Nem mondtam, hogy ne kellene bocsánatot kérni. Nem mondtam, hogy minden egyházi vezető ártatlan. Azt mondom, hogy ezek a bűnök nem bizonyítják a katolikus képtisztelet bálványimádó voltát.

Ez két külön kérdés. Te szándékosan összekevered őket, mert így aki cáfolja a bálványvádat, azt rögtön bűnleplezőnek lehet nevezni. Ez nem tisztességes. Meg lehet siratni az áldozatokat, és közben meg lehet védeni a Szentháromságot. El lehet ítélni a visszaéléseket, és közben ki lehet mondani, hogy a feszület nem bálvány. Lehet bűnbánatot tartani, és közben elutasítani a rágalmat.

A keresztény igazság nem engedi sem a bűn eltakarását, sem a hamis vád elfogadását. Te az előbbivel zsarolod ki az utóbbit. Ez nem lelkiismereti tisztaság, hanem vitatechnikai nyomásgyakorlás.

 

15. A jeruzsálemi templom és a katolikus templom különbségére adott érved nem cáfol, hanem visszalép az Ószövetség előképébe

Azt mondod: a jeruzsálemi szentélyben jelen volt a Jelenlét Istene, a katolikus templomban pedig nincs jelen, csak démonok. Ez a különbségtétel azért hibás, mert nem számol Krisztus beteljesítő művével. Az ószövetségi szentély valóban Isten jelenlétének különleges helye volt. De az Újszövetségben Krisztus maga a templom beteljesedése, az Egyház Krisztus teste, a hívők a Szentlélek templomai, az Eucharisztia pedig Krisztus valóságos jelenlétének szentségi módja.

A katolikus templom nem azért szent, mert versenyezni akar a jeruzsálemi templommal. Nem azért szent, mert Isten egy helyrajzi számra költözött. Hanem mert Krisztus Egyháza ott gyűlik össze, ott hangzik az Ige, ott ünneplik az Eucharisztiát, ott imádkozik Isten népe. A szentség forrása nem a fal, hanem Krisztus jelenléte az Egyházban.

Te viszont az újszövetségi beteljesedést visszarántod a jeruzsálemi földrajzi kizárólagosságba. Így aztán minden katolikus templom „bálványtemplom” lesz nálad. De ezt nem a Szentírás mondja, hanem a te anti-katolikus előfeltevésed. Krisztus nem azért alapított Egyházat, hogy minden istentisztelet örökre földrajzi nosztalgiává váljon Jeruzsálem felé.

 

16. Zárás: nem a katolikus képtisztelet a bálványimádás, hanem a te olvasatod bálványozza a saját leegyszerűsítését

Összefoglalva: továbbra sem bizonyítottad, hogy a katolikus szentképek bálványok. Idézed a bálványtilalmat, de nem bizonyítod, hogy a katolikus kép a tiltott bálvány kategóriájába tartozik. A 2Mózes 20, 3Mózes 26 és 5Mózes 4 a hamis istenképmásokat, a Teremtő helyébe tett teremtményi kultuszt és a pogány bálványimádást tiltja. Nem tilt minden szent jelet, minden Krisztusra mutató ábrázolást, minden liturgikus tárgyat és minden viszonylagos tiszteleti gesztust.

A frigyláda, kerubok, templom, oltár és szent tárgyak azért fontosak, mert megmutatják: a bibliai vallásban lehet szent tárgyi rend bálványimádás nélkül. A jeruzsálemi templom felé forduló ima pedig megmutatja: a fizikai irány nem azonos a végső címzettel. A katolikus kép előtti ima ugyanígy nem a tárgynak szól mint istennek, hanem Istenhez vagy a szentek közbenjárásának kérésén keresztül Istenre irányul.

A valódi egyházi bűnöket meg kell vallani. A visszaéléseket nem szabad leplezni. De ezek nem bizonyítják a képtisztelet bálványimádó voltát. Te a valódi bűnök fájdalmát arra használod, hogy ráhúzd az Egyházra a saját hamis bálványvádadat. Ez nem prófétai éleslátás, hanem vádirati túlkapás.

A katolikus hívő nem követ, fát, fémet, festéket vagy csontot imád. Krisztust imádja. A szenteket tiszteli. A képet jelként használja. A bálvány ott kezdődik, ahol a teremtmény Isten helyére lép. A katolikus képtiszteletben ez nem történik meg. A te érvelésedben viszont egy dolog biztosan Isten helyére kerül: a saját, leegyszerűsített parancsértelmezésed, amely előtt újra és újra leborulsz, és amelynek már sem a Biblia teljes tanúsága, sem a megtestesülés valósága, sem a józan megkülönböztetés nem számít.