leslie o7 Creative Commons License 2026.06.20 0 0 207273

Azt írod: „Én sem állítottam, hogy a tárgyak szolgálata isteni szolgálat a Róma Főpapja által vezetett egyházban. Bálványáldozati szolgálatról van szó.” Ez a mondat látványosan próbál kimenekülni abból a zsákutcából, amelybe saját érvelésed futott. Mert mi a bálványáldozati szolgálat lényege? Éppen az, hogy a bálványt vallási-kultikus címzettként kezelik, vagyis olyan kultuszt adnak neki, amely valamilyen isteni vagy istenpótló státuszt feltételez. "

 

Nos, hogy mi a bálvány és mi a bálványoknak nyújtott szolgálat, azt nem a Róma Főpapja illetve istentelen egyházának a teológusai határozzák meg, mivel azt az Isten már a régmultban meghatározta.

 

Mózes Istene szerint bálvány minden lan képmás, szobor, oszlop vagy egyébb tárgy, amelyet azért készítenek, hogy azok előtt meghajoljanak, illetve azoknak szolgáljanak.

 

2.Mózes 20: 5. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.

 

3. Mózes 26:1 Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

 

Csináltattak közel két évezreden keresztül a Róma mindenkori püspökeinek, majd főpapjainak az utasítására képeket, szobrokat , tárgyakat arra a célra, hogy majd meghajoljanak azok előtt, vagy nem?

 

Ez itt a kérdés Józsikácska-3. Erre kéne becsületesen válaszolni, amire nem vagy képes , mert 

hiányzik belőled az igaz Isten és Khrisztosz ismerete, sőt a Szent Szellelmet sem ismered, hisz 

egylényegűnek tartod Őt az ember Jézussal, mint aki az ember Jézustól származik.

 

Ha készítenek készítettek és ma is készítetenek Róma mindenkori főpapjai arra a célra bálványokat, hogy azok előtt az egyház templomaiban, illetve közterületeken meghajoljanak, leboruljanak, illetve azokat csókkal megtiszteljék,akkor bizony bálványokat birtokolnak .

 

Ez ilyen egyszerű.

 

Isten tiltó parancs aszerint bármit és bárkit is ábrázoljon egy képmás, előtte meghajolni tilos.

 

Erre a célra bálványokat készíteni tilos.

 

Ellenben előírtak Róma Főpapjai olyan liturgiai cselekményeket, amelyek magukba foglalják a bálványimádás cselekményeit is.

 

Tiszteletadás gesztusai: A hívők gyakran megérintik, megcsókolják a szentek ereklyéit vagy szobrait, meghajlanak előttük, illetve gyertyát gyújtanak a tiszteletükre, ezzel is kifejezve szeretetüket és odaadásukat.A papok a liturgia alatt tömjénezéssel is kifejezik tiszteletüket a képek, szobrok kegytárgyak előtt.Megáldás: A kegytárgyakat (rózsafüzérek, feszületek, érmek) a papok megáldják, amivel a tárgyak szentelt jellegét emelik ki, elkülönítve azokat a hétköznapi használatú eszközöktől.

 

Éllettelen dolgok előtt Isten megtiltott minden olyan cselekményt, ami az élő Istent illeltve élő embert megillet. Függetlenül attól, hogy a kép valamely istent, embert, állatott vagy szimbólumot ábrázol.

 

5.Mózes 4:16 Hogy el ne vetemedjetek, és faragott képet, valamely bálványféle alakot ne csináljatok magatoknak férfi vagy asszony képére; 17 Képére valamely baromnak, amely van a földön; képére valamely repdeső madárnak, amely röpköd a levegőben; 18 Képére valamely földön csúszómászó állatnak; képére valamely halnak, amely van a föld alatt lévő vizekben. 19 Se szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteld azokat, amelyeket az Úr, a te Istened minden néppel közlött, az egész ég alatt. 

 

 

Ezen pedig a tágas szófosásban előadott mentegető szöveged semmit nem változtat.

 

saját lelked érdekében ajánlom a bűnök mentegetése, tagadása helyett a néhai Ferenc pápa 

példáját követni:

 

Égbekiáltó bűnei vannak a Róma Főpapja által vezetett egyháznak, ahogyan azt Ferenc Pápa is elismerte.:

 

„Bocsánatot kérünk, szégyenkezve” a szexuális abúzusokért, a hatalommal, lelkiismerettel való visszaélésért, a háborúért, a gyarmatosításért és a kizsákmányolásért, a migránsok iránti közönyért, az emberi élet méltóságának hiányzó elismeréséért; a nők elnémításáért, alávetéséért vagy kihasználásáért, különösen a megszentelt életben; a rabok magukra hagyásáért és a halálbüntetésért; a fiataloktól elrabolt reményért és a tanítás embertelen bánásmódra való felhasználásáért; az önteltség hízelkedésének való engedésért; a tekintély hatalommá tételéért. Hét bíboros: Gracias, Czerny, O’Malley, Farrell, López Romero, Fernández, Schönborn bíboros fohászkodott az egyház nevében Isten bocsánatáért az emberek sebei miatt, amelyek továbbra is véreznek, akiknek összetört a bizalmuk. A bíborosok által felolvasott intenciókat Ferenc pápa írta személyesen, mert szükségesnek tartja néven nevezni bűneinket, melyeket hajlamosak vagyunk eltakarni vagy túl szép szavakkal illetni.

 

Törjük meg a gonoszság láncait

"Ez a gyónás alkalom arra, hogy visszaállítsuk az egyházba vetett bizalmat, amit hibáink és bűneink széttörtek, és elkezdjük begyógyítani a sebeket, melyek ma is véreznek, megszakítva a gonoszság láncait. Ferenc pápa szavait csönd követte, majd mindenki felállt és lehajtotta a fejét. Ekkor a pápa a záró imádsággal újra bocsánatot kért Istentől: „Segíts visszaállítani arcodat, amelyet eltorzítottunk hűtlenségünkkel! Bocsánatot kérünk, szégyenkezve attól, akit megsebeztek bűneink. Mind bocsánatot kérünk, mind bűnösök vagyunk, de mind remélünk a te szeretetben, Uram”.

 

Ferenc pápa a bűnbánati liturgián: szégyenkezve kérünk bocsánatot bűneinkért - Vatican News

 

Ferenc pápa bocsánatot kért a nem katolikus egyházak üldözése miatt

 

 

Ferenc pápa bocsánatot kért a nem katolikus egyházak üldözése miatt | Új Szó | A szlovákiai magyar napilap és hírportál

 

"Bocsánatot kérek a gonoszságért, amelyet nem kevés katolikus követett el" - mondta az egyházi bentlakásos iskolákban bántalmazott diákoknak és családjaiknak a pápa.

 

https://hu.euronews.com/2022/07/30/ferenc-papa-bocsanatot-kerek-a-gonoszsagert

 

Azzal, hogy megpróbálod ezeket a bűnöket meg nem történtekként lelplezni csak a maga lekében teszel kárt, és önmagadat viszed a kárhozatba.

 

 

 

 

 

Előzmény: Józsikácska-3 (207272)