Az általam már korábban hivatkozott vonatkozó jogszabály szerint:
(4) Különleges adatok az anyakönyv kutatása során személyazonosításra alkalmas módon nem rögzíthetők és nem használhatók fel az érintett halálát követő 60 éven belül, kivéve, ha
a) a kutatás az (5) bekezdésben foglalt módon tudományos célból történik, vagy
b) az adat rögzítésére az érintett, annak halálát követően bármely örököse, a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója által, illetve az általuk erre felhatalmazott személy által kerül sor.”
Ezt én úgy értelmezem, hogy az 1966 előtti haláleseteknél semmilyen indok nem áll fenn arra, hogy bármilyen adatot letakarjanak, ezek szabadon kutathatóak lennének, azonban a P(V)ML valami oknál fogva önszorgalomból nekiesett a 60 évnél régebbi halálesetekben is a kitakarásnak.