Dániel 4:26 (más fordításokban 4:29): „Tizenkét hónap múlva, a babiloni királyi palota tetején sétálva...” Bumm. Isteni ítélet kimondva, majd eltelik egy teljes év türelmi idő, mire az ítélet végrehajtódik. Ennyit arról az érvedről, hogy az isteni időzítésnél nincs folyamat, és minden „abban az órában” a periódus végén lecsap.
—————————————————————-
Miért csinálod olykor ezt a fullba nyomatott értetlenséget?
Ez valódi értetlenség a részedről az irányomba, vagy mesterkélt?
Beleolvasok olykor egy-egy újonnan érkező (akár AI-s, akár nem) írásodba, és gyakran csak fogom a fejemet, mert érzem, hogy szó szerint olyan alap dolgokba igyekszel belekötni, amelyeket ha nem én írnék, hanem olyan ember, akit jobban becsülsz nála,, akkor valszeg szépen, érdemben utánanéznél az illető állításának azelőtt, mielőtt Te vagy az AI-d írna rá választ, és lehet, hogy emiatt kellően meg is értenéd azt, amiről a nicktársad irt.
De itt is hamar beszédű voltál most is, hiszen nem olvastad el rendesen az általam idézett Dániel 4-ben leírt esetet, hanem rossz szokásodhoz híven ismét csak kiragadsz egy-két igét, és abból vonsz le általánosítást.
Na nézzük, hogy miről szól valójában itt az Ige:
14.Vigyázók határozatából van ez a rendelet, és a Szentek parancsolata ez a végzés, hogy megtudják az élők, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és akinek akarja, annak adja azt, és az emberek között az alábbvalót emeli fel arra.
24.Azért, oh király, az én tanácsom tessék néked, és vétkeidtől igazság által szabadulj és a te hamisságaidtól a szegényekhez való irgalmasság által. Így talán tartós lesz a békességed.
25.Mindez betelék Nabukodonozor királyon.
26.Tizenkét hónap mulva a babiloni királyi palotán sétála.
Ez a 12 hónapnyi szünet az a “tartós békesség”, amit Dániel a király megtérése esetére valószínűsített.
Tehát amiatt van ez a 12 hónapnyi szünet itt, mert ennyi ideig volt képes Nabukodonozor Dániel bölcs tanácsát megfogadni, és tanulni a 14. versben leírt isteni intésből és nem önmagát magasztalni fel Isten felmagasztalása helyett.
Ha ebben az állapotában megmaradt volna, és betartotta volna Dánielnek a Neki a 24.versben adott bölcs tanácsait, akkor ez a 12 hónap nem ért volna véget, és a “tartós békessége” nem véges szinten lett volna tartós számára, hanem a földi élete végéig tartott volna.
De a 12 hónapnyi “tartós békessége” elaltatta, és kezdett visszatérni a régi énje, az Isten személye helyett ismét a saját személyének a felmagasztalása, és emiatt a 22-23-as versekben leírt ítélet azonnal beteljesedett rajta akkor, amikor ki is mondta az Isten helyett ismét önmagát felmagasztaló szavait a 27. versben.
27.Szóla a király és mondá: Nem ez-é ama nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsőségem tisztességére?
28.Még a szó a király szájában volt, amikor szózat szálla le az égből: Néked szól, oh Nabukodonozor király, a birodalom elvétetett tőled.
Ezért ért véget a 12 hónapnyi tartós békessége, emiatt volt ez a 12 hónapnyi szünet az ítélet végrehajtásában, amiatt, mert Nabukonozor száján Isten felmagasztalása helyett a saját személyének felmagasztaló beszéde jött ki.
Nabukodonozor ugyanúgy járt, mint pl. Ninive Jónás prédikációjának hatására.
Akkor az egész város, élén a királlyal megtért, és ez hatott, kaptak Ők is bizonyos ideig “tartós békességet” Nabukodonozorhoz hasonlóan.
Azt nem írja ezután az Ige, hogy az Ő “tartós békességük“ mennyi ideig tartott, de láthatjuk a jelenben, hogy valamikor biztosan véget ért, lévén Ninive és vidéke már évezredek óta valszeg elkergetne egy Nekik Isten üzenetét hirdetni akaró zsidó prófétát.
De aki szívéből Dániel bölcs tanácsa alapján a “vétkeiből igazság által megszabadul“, arról tudjuk, hogy annak a valóban “tartós lesz a békessége”, tehát Dániel tanácsa igaz és működik annak, aki tartósan megfogadja azt.
——————————
Egy megjegyzést írok Neked a végére az első soraimban felvetettekkel kapcsolatban.
Nagyon fárasztó olyan evidenciákat magyarázni az Igéből, amiket Te is simán megérthetnél, ha rendesen végig olvasol egy-egy részt az Igéből, és nem csak bele-belekapsz az adott témába, mint pl. itt is.
Ha rendesen elolvastad volna a Dániel 4-t, akkor érthetted volna ezt nélkülem is, és akkor nem szóltál volna nekem emiatt.
Ismét hamar beszédű voltál, és hidd el, nem nagy öröm számomra ismét és ismét helyre tennem az igeértelmezéseidet, hiszen ha alaposabban olvasnád az Írást, akkor sokkal ritkábban kellene szólnom Neked egyes ehhez hasonló hibáid/téves értelmezéseid miatt.