Egyetlen 1. századi ember sem nevezett volna "mintegy 30 évesnek" (hōsei triakonta) egy 36 (de még egy 34) éves felnőtt férfit, főleg nem az a precíz Lukács, aki a napokat és a politikai címeket is hajszálpontosan ismeri.
———————————————————
Csakhogy Lukács nem egy olyan emberről írta ezt, akit személyesen megismert, de az illető nem árulta el a korát neki, és emiatt ránézésre meg kellett Neki az illetőt személyesen látva az életkorát saccolnia.
Nem, nem ez a szitu, hanem az, hogy mások beszámolóiból tudott csak dolgozni Jézus kapcsán, amely beszámolók összessége az volt, hogy “mintegy 30 esztendős”.
Nem írja le ennek a végeredménynek a kialakulási történetét Lukács, de az alábbiak mégis megtudhatóak, vagy minimum valószínűsíthetőek e kijelentéséből:
1. Jairus lánya életkorához hasonlóan (“mintegy 12 éves”) Jézus esetében sem közölték Vele Jézus kortársai azt, hogy konkrétan mennyi idős volt Jézus a szolgálata kezdetén, mert ha közölték volna vele, akkor a precizitása miatt a Vele közölt konkrét életkort írta volna le Jézus esetében is, és Jairus lánya esetében is.
2. Mert kész volt közölni Lukács bárkinek a konkrét életkorát, pl. Anna prófétaasszony életkorát pontosan, kimondva nyíltan a konkrét 84 évet, tehát a készség meg volt benne arra, hogy életkort pontosan közöljön (itt Károli tévesen teszi oda a “mintegy” szót, mert az eredetiben nincs ott).
3. Emiatt Jézussal kapcsolatosan egy összegző becslést írt le, amely becslés az alapossága miatt biztosan több emberrel való beszélgetésének az eredője, tehát minden bizonnyal nem csak egy ember beszámolóján alapult.
4. Ha pedig nem csak egy ember beszámolóján alapult, akkor amiatt lehetett a végeredmény a “mintegy 30 éves”-nek nevezés, mert valszeg egyesek harmincnak mondták (tegyük fel a mindkettőnk által favorizált minimum 30 éves voltát Jézusnak a szolgálata kezdetén a tanítóknak szükséges kellő életkori tisztelet miatt), gondolván, hogy 30 alatt senki sem tanít, mások harminc év közepinek mondhatták, mert annyira bölcsnek tűnt számukra a beszédében lévő hatalom miatt, hogy el sem tudták képzelni, hogy mindezt a bölcsességet egy tanítói korba alig beért, alig harminc éves ember tudja, stb…
5. Mindben az a közös, hogy valszeg senki sem győzködte Lukácsot a kapcsán, hogy “Te Lukács, hidd el, én tudom a teljesen biztos szolgálat kezdési életkorát Jézusnak, és írd meg nyugodtan itt is az általam Neked mondott konkrét életkort, ahogyan Anna prófétanő kapcsán megírtad a konkrét 84 éves időpontot, és nem “mintegy 80“-t”, holott valszeg senkit sem zavart volna az, ha ezt írja le egy ennyire idős ember esetében.
Minimum ennyi tanulsága van ennek a Lukács 3.23-ban leírt igének, és az abban adott hozzávetőleges életkornak.