vámmentesss Creative Commons License 2026.06.08 -1 0 37862

Szóval azt mondod, lukács úgy érti, ránázésre olyan harmincas?

—————————————————-

 

Sajnálom, hogy nem követed érdemben az itteni írásokat, hanem most is csak belekaptál egy témába, az adott témát végig nem olvasva érdemben.

 

Mert leírtam, hogy Jairus lányára is a “mintegy 12 esztendős”, azaz becsült számot mondott a precíz Lukács a Luk. 8.42-ben, na ott állhatna az általad írt 1-1,5 évnyi tévedés lehetősége, hiszen a tíznél alig több fiatalok életkora még valóban becsülhető max 1-1,5, legfeljebb 2 év tévedéssel.

 

De akire azt mondják, hogy “mintegy 30 esztendős” (Luk. 3.23.), na ott a kifejlett felnőtt kora miatt nagyobb a szórási lehetőség az évek számát tekintve, látom nap mint nap a harmincas éveikben járó fiaimon és lányomon, de látom a 10 év körüli kisebb tévedési lehetőséget a 9,5 éves legnagyobb unokámon, és a kortársaiknál, akiknek csak becsülni tudom a korukat, ha nem mondják meg előre.

 

Azt is leírtam, de nem olvastad ezek szerint, hogy a precíz Lukács Anna prófétaasszonyra írt 84 éves kornál nem használja a görög eredetiben Lukács 3.23-ban és 8.42-ben használt a “mintegy” jelentésű görög szót, azaz ezt itt téves forditása Károlinak, a SzIT fordítás emiatt itt helyesen a ”Már 84 éves volt”  megjelölést használja.

 

Tehát amikor lényeges szempont az, hogy kinek mennyi az életkora, akkor tud pontos lenni az Ige, de amikor nem lényeges, akkor használ becslést és pl. a “mintegy” szót.

 

Mert egyáltalán nem érdekes az valójában, hogy 11, vagy épp 13 éves volt Jairus lánya, vagy esetleg pontosan 12, ahogy becsülték Jézus kortársai és az ott lévők, nem állítottak ki róla orvosi kartont, mert ez nem volt lényeges, ahogyan az sem, hogy Jézus valójában pontosan mennyi idősen kezdte el a szolgálatát?

 

Egyáltalán nem lényeges Jézus éveinek a pontos száma, csak az a lényeges a Dániel 9.26 miatt, hogy mikor volt a halála?

 

Ami Anna prófétanő esetében fontos volt, az sem Jairus lánya, sem Jézus esetében nem volt fontos. Még a precíz Lukács számára sem, hiszen Isten számára sem lényegesek ezek az infók, emiatt nem lettek elénk adva ezek pontosan Jézus, vagy épp Jairus lánya esetében. Anna esetében igen, de Jairus lánya és Jézus esetében nem.

 

Ja, mindegyik idézet Lukácstól van, emiatt ez egységében látszik az, hogy az Igében van helye a becslésnek is nem lényeges esetekben és van helye a pontos életkor megjelölésnek is, azaz Lukács sem borította ezt fel, és nem ragaszkodott ahhoz a precizitásában, hogy Ő márpedig nem hajlandó leírni addig sem Jairus lánya esetén sem, sem Jézus esetében sem semmit, főleg nem becslést, amíg valaki nem mondja meg neki a konkrét, egyedül helyes életkorokat Jairus lánya és Jézus esetére.

 

Az Igében ez van elénk adva erről, és ehhez a mégoly precíz Lukács is igazodott, ahol becskést kapott, és a Benne lakozó Szent Szellem ezt elegendőnek minősítette, ott leírta a becslést, ahol pontos időpontra sarkallta a Benne lakozó Szent Szellem, ott addig ütötte a vasat, amíg meg nem tudta a pontos infót, vagy épp életkort.

 

Ez így működik az Igében általánosságban, és ebbe állt bele Lukács is, nem a saját énjét tolta előre végtelenségig, hanem a Szent Szellem vezetése alapján olykor megelégedett a becslésekkel is.

Előzmény: Lucius61 reload (37858)