A tárgy nem attól lesz bálvány, hogy tiszteleti gesztus kapcsolódik hozzá, hanem attól, hogy Isten helyére kerül
Megint az történik, hogy először megalkotod a saját bálványdefiníciódat, aztán ezzel a saját definícióval vered fejbe a katolikus gyakorlatot. Azt mondod: „a tárgyak csókolása teszi a tárgyat bálvánnyá”, „a tárgyak előtti leborulás teszi a tárgyat bálvánnyá”. Ez tömören hangzik, csak éppen bibliailag hamis. Nem a puszta testi gesztus teszi bálvánnyá a tárgyat, hanem az, hogy a tárgyat isteni valóságként, isteni erő hordozójaként, az üdvösség forrásaként, Isten helyetteseként kezelik.
Ha a te elved igaz volna, akkor minden szent tárgyi rend, minden kultikus irányultság, minden szent hely felé forduló imádság, minden szent tárgy körüli tisztelet automatikusan bálványimádás volna. Csakhogy maga a Szentírás nem így gondolkodik. Józsué és Izrael vénei az Úr ládája előtt borulnak arcra. Izrael imádkozik az Úr háza felé fordulva. A templom, az oltár, a frigyláda, a szent kenyerek, a szentély tárgyai nem közönséges használati tárgyak voltak. Nem voltak istenek, nem voltak imádandó bálványok, de szent rendhez tartoztak, és a velük kapcsolatos tiszteletteljes magatartás nem volt bálványimádás.
Erre te rendszerint azt mondod: „de ők nem a ládát imádták, hanem az ott jelenlévő Istent.” Pontosan. Ezzel saját magad mondod ki azt a megkülönböztetést, amelyet a katolikus képtiszteletnél makacsul megtagadsz. A katolikus hívő sem a fát, követ, festéket, vásznat, fémet vagy gipszet imádja. A feszület előtt Krisztusra irányul a hódolat. Mária képe előtt Mária közbenjárását kéri, nem a festéket. A szentek képei előtt a szentek emlékezetére és közbenjárására irányul a tisztelet, nem a tárgy anyagára. Ha az ószövetségi szent tárgyaknál meg tudod különböztetni a jelet és az Istent, akkor ne tegyél úgy, mintha a katolikus gyakorlatnál ez a megkülönböztetés hirtelen lehetetlenné válna.
Az általad idézett 5Mózes 4 nem minden kép ellen szól, hanem a bálványos istenábrázolás ellen
Az 5Mózes 4-et úgy idézed, mintha ott Isten minden képet, minden szobrot, minden tárgyi ábrázolást és minden vallási jellegű tiszteleti gesztust abszolút módon megtiltana. Csakhogy a fejezet összefüggése nem ez. Mózes arra figyelmezteti Izraelt, hogy a Hóreben nem láttak alakot, ezért ne készítsenek maguknak képmást Isten helyett, ne tántorodjanak el, ne boruljanak le a nap, hold, csillagok, állatok vagy emberalakú bálványok előtt, ne imádják a teremtményt a Teremtő helyett.
Ez nem általános művészettilalom. Nem általános szentkép-tilalom. Nem általános tárgyi jel-tilalom. Ha az volna, akkor Isten önmagának mondana ellent, amikor kerubokat rendel a frigyládára, képi díszítést a szentélybe, vagy amikor a rézkígyót rendeli Mózes által gyógyulási jelként. Márpedig Isten nem parancsol bálványkészítést. Ebből következik, hogy a tilalom nem a kép mint kép ellen irányul, hanem a bálványként készített és bálványként kezelt kép ellen.
A katolikus szentkép nem azt állítja, hogy Isten láthatatlan isteni lényege bezárható egy képmásba. A feszület nem azt állítja, hogy az isteni természet fadarabbá változott. Krisztus-kép esetében ráadásul a megtestesülés döntő: az Ige valóban láthatóvá lett, emberi arca volt, emberi teste volt, szenvedett, meghalt és feltámadt. A keresztény kép nem a láthatatlan Isten pogány megragadása, hanem a láthatóvá lett Ige misztériumára való emlékeztetés.
A 3Mózes 26 nem a katolikus képtiszteletet írja le, hanem a bálványállítást
A 3Mózes 26 valóban tiltja, hogy Izrael bálványokat, faragott képeket, oszlopokat, kőszobrokat állítson, hogy meghajoljon előttük. De itt is a bálványos kultuszról van szó, nem minden szent tárgyi jelről. A mondat nem azt jelenti, hogy minden tárgy előtti tiszteletteljes gesztus automatikusan bálványimádás. Azt jelenti, hogy Izrael ne állítson magának kultikus képmásokat hamis istenként vagy istenpótlékként, hogy azok előtt bálványos módon hódoljon.
Ha te ezt abszolút tárgyellenes parancsként olvasod, akkor megint gondba kerülsz azzal, hogy ugyanazon ószövetségi kultuszban Isten szent tárgyakat, oltárt, ládát, kerubokat, templomot, szentélyt és szent liturgikus rendet rendel. A Biblia tehát nem a tárgy puszta létezését és nem a tárggyal kapcsolatos minden tiszteleti gesztust tilt, hanem a bálványos használatot.
A katolikus képtisztelet éppen ezt a különbséget tartja fenn: a kép nem isten, nem forrása a kegyelemnek, nem önálló hatalom, nem végső cél. A tisztelet relatív, az ábrázoltra irányul. Az imádás egyedül Istené. Ha valaki ezzel visszaél, babonásan kezeli a képet, a tárgytól mint tárgytól vár isteni hatalmat, akkor bűnt követ el. De a visszaélés nem bizonyítja, hogy a helyes használat is bűn.
A csók és a leborulás önmagában nem bálványimádás; a jelentés és a címzett dönt
Azt mondod: a tárgy csókolása teszi a tárgyat bálvánnyá. Ez egyszerűen túlzás. Az ember számtalan nem-isteni tárgyat csókolhat tiszteletből, szeretetből, emlékezetből, hűségből: levelet, családi fényképet, nemzeti zászlót, sírkövet, Bibliát, jegygyűrűt. Ettől nem hiszi, hogy a papír, vászon, kő, könyv vagy fém isten. A csók emberi gesztus, amelynek jelentését a szándék, a vallási összefüggés és a címzett határozza meg.
Ha egy katolikus megcsókolja a feszületet, nem a fát imádja, hanem a Megfeszített iránti szeretetét fejezi ki. Ha megcsókolja az evangéliumos könyvet, nem a papírt isteníti, hanem Isten igéjét tiszteli. Ha ereklyét tisztel, nem csontot imád, hanem Isten kegyelmét tiszteli abban a szentben, akinek teste a Szentlélek temploma volt, és aki Krisztusban él. Ezt te úgy fordítod le: „tárgyimádás”. De ez nem fordítás, hanem rágalmazó leegyszerűsítés.
Ugyanez igaz a térdhajtásra és leborulásra. A testi hódolat jelenthet imádást, de jelenthet tiszteletet, alázatot, könyörgést, gyászt, bűnbánatot, tiszteleti gesztust is. A Szentírásban emberek borulnak le királyok, próféták, követek, szülők vagy szent helyek irányában is anélkül, hogy minden esetben bálványimádók lennének. A gesztus jelentése nem automatikus. A kontextus dönt. Te viszont minden mozdulatra ráütsz egyetlen címkét: bálvány. Ez nem bibliai pontosság, hanem képromboló automatizmus.
A rézkígyó esete éppen a katolikus megkülönböztetést igazolja
A rézkígyó példája különösen fontos. Isten parancsára készült. Nem volt bálvány eredetileg. Aki rátekintett, Isten rendelése alapján gyógyulást nyert. Később azonban Izrael bálványos módon kezdte kezelni, tömjénezett neki, ezért Ezékiás összetörte. Ez pontosan azt bizonyítja, amit a katolikus álláspont mond: egy tárgyi jel lehet törvényes, amíg Istenhez irányít; és bűnné válhat, ha önálló kultikus hatalomként kezelik.
Ha a puszta tárgyi forma vagy a tiszteletteljes használat már önmagában bálvány volna, akkor a rézkígyó kezdettől fogva bűn lett volna. De nem volt az. A bálványos visszaélés tette később elítélendővé. Ugyanez a logika áll a szentképeknél: a helyes használat törvényes, a bálványos visszaélés bűn. Te viszont nem különböztetsz, hanem mindent egy nagy bálvány-kazánba dobsz, és azt hiszed, ettől biblikusabb lettél.
A szentmise nem képeknek, szobroknak vagy tárgyaknak bemutatott áldozat
Azt állítod, hogy a katolikus Egyház nemcsak tiszteli a bálványokat, hanem szolgál is azoknak, „áldozik nekik”, „misézik előttük”. Ez már nem félreértés, hanem vaskos torzítás. A szentmise nem képnek, nem szobornak, nem keresztnek, nem Máriának, nem szentnek, nem ereklyének bemutatott áldozat. A szentmise az Atyának szól Krisztus által a Szentlélekben. A katolikus oltár nem a szobor asztala. A miseáldozat címzettje nem a templomban lévő kép. A templomi kép jelenléte nem változtatja meg az áldozat címzettjét.
Ha egy oltár mögött feszület van, abból nem következik, hogy a misét a fának mutatják be. Ha egy mellékoltáron szentkép van, abból nem következik, hogy a mise annak a képnek szól. Ha egy templomban Mária-szobor van, abból nem következik, hogy a katolikusok Máriának áldozzák Krisztust. Ez olyan érvelés, mintha azt mondanád: ha egy bíróság falán címer van, akkor az ítéletet a címer hozza; ha egy tanteremben tudós portréja van, akkor a tanár a portrénak tanít. Ez nem érv, hanem gyermeteg tárgyiasítás.
A katolikus tanítás itt kristálytiszta: latria, vagyis imádás és áldozati kultusz egyedül Istent illeti. A szentek tisztelete nem áldozati imádás. A képek tisztelete nem áldozati szolgálat. A szentmise nem a képeknek szól. Ha ezt továbbra is „bálványoknak való áldozásnak” nevezed, akkor nem a katolikus tant cáfolod, hanem szándékosan más tant tulajdonítasz neki.
A körmenet és a magasra emelés nem teszi bálvánnyá a tárgyat
Azt is felhozod, hogy a katolikusok képeket, szobrokat, tárgyakat hordoznak, magasra emelnek, énekelnek közben. Ebből megint azt következteted, hogy bálványimádás. Csakhogy egy tárgy ünnepélyes hordozása önmagában nem bálványimádás. Izrael hordozta a frigyládát. Ünnepi kultikus rendben vitték a szent tárgyakat. A tárgyak hordozása nem jelenti automatikusan azt, hogy a tárgy isten.
A katolikus körmenetben a kép vagy szobor jel, nem isten. Ha Krisztus keresztjét viszik, Krisztust vallják meg. Ha Mária-képet vagy szobrot visznek, Mária közbenjáró, Krisztusra mutató szerepét ünneplik, nem a fát vagy gipszet. Ha szent ereklyét hordoznak, Isten kegyelmét dicsőítik a szent életében, nem csontot istenítenek. Lehetnek túlzások, lehetnek népi félreértések, lehet babonás használat; ezeket javítani kell. De a jel törvényes használatát nem semmisíti meg a visszaélés lehetősége.
A te logikáddal minden ünnepélyes jelhasználat bálványimádás lenne. Zászlót vinni? Bálvány. Bibliát ünnepélyesen hordozni? Bálvány. Jegygyűrűt megcsókolni? Bálvány. Sírkő előtt meghajolni? Bálvány. Ez már nem bibliai szigorúság, hanem abszurd tárgyfóbia.
A Tridenti Zsinat nem bálványimádást tett kötelezővé
Azt mondod, Róma főpapjai kötelezővé tették a bálványok tiszteletét, és ezt nem vonták vissza. A Tridenti Zsinat nem azt tanította, hogy a képekben isteni erő van, nem azt, hogy tőlük kell üdvösséget várni, nem azt, hogy a képeknek áldozatot kell bemutatni, nem azt, hogy a fa, kő, festék vagy vászon imádandó. Ellenkezőleg: a katolikus tanítás hagyományosan megkülönbözteti az imádást, amely egyedül Istent illeti, és a tiszteletet, amely az ábrázoltra irányul.
A zsinati képtisztelet nem a tárgynak mint tárgynak szól, hanem annak, akit ábrázol. A kép tisztelete áthalad a képről az ábrázoltra. Ez egyszerű fogalmi megkülönböztetés. Te persze ezt nem akarod elfogadni, mert akkor összeomlana a vádad. Ezért újra és újra úgy beszélsz, mintha a katolikus ember azt mondaná: „ó, szobor, üdvözíts engem; ó, festék, könyörülj rajtam; ó, fa, hallgass meg engem”. Ilyet a katolikus tanítás nem mond. Ezt te mondatod vele, hogy könnyebb legyen megtámadni.
Az általad idézett parancsok nem tiltják Krisztus keresztjének tiszteletét
A kereszt különösen fontos példa. Te szerinted még az élettelen kereszt előtti tisztelet is halálos bűn. Csakhogy a kereszt nem önálló isten, nem bálvány, nem mágikus tárgy. A kereszt Krisztus megváltó halálának jele. Amikor a keresztény ember a kereszt előtt meghajol, nem a fadarabot imádja, hanem Krisztust, aki a kereszten megváltotta. Amikor megcsókolja a keresztet, nem tárgyimádást végez, hanem a Megfeszített iránti szeretetét fejezi ki.
A kereszt megbotránkoztató jel, igen. Pálnál is az. De éppen ezért a keresztény ember nem úgy kezelheti, mint közömbös deszkadarabot. A kereszt a megváltás jele, Krisztus győzelmének jele. Te ezt a jelet le akarod rántani a puszta tárgyi szintre, hogy aztán bálványnak nevezhesd. De a keresztény hit nem a tárgy anyagát imádja, hanem a kereszten függő Krisztust vallja meg.
Ha minden kép előtti tisztelet bűn volna, akkor a megtestesülés következményeit is tagadnád
A képtilalom ószövetségi formája szorosan összefügg azzal, hogy Izrael nem látta Isten alakját. De a kereszténységben az Ige testté lett. Krisztusban Isten láthatóvá lett emberi természetében. Nem az isteni természet láthatatlan lényege vált ábrázolhatóvá, hanem az Ige valóban emberi testet vett fel. Ezért Krisztus ábrázolása nem ugyanaz, mint a láthatatlan Isten pogány képmássá gyártása.
Ha Krisztust nem szabadna ábrázolni pusztán azért, mert az ábrázolás anyagi, akkor furcsa módon éppen a megtestesülés láthatóságát tagadnád gyakorlati szinten. Az apostolok látták Krisztus arcát, hallották hangját, érintették őt. A keresztény kép nem új istent gyárt, hanem a megtestesült Krisztus történeti valóságára emlékeztet. Aki minden képet bálványnak nevez, az nem a pogányság ellen küzd, hanem a kereszténység inkarnációs jellegével hadakozik.
A te érvelésed valójában tárgyfóbia, nem bibliai bálványellenesség
A bálványellenesség helyes dolog. A tárgyfóbia nem. A bálványellenesség azt mondja: ne állíts teremtményt Isten helyére. Ne tulajdoníts isteni hatalmat tárgynak. Ne várj üdvösséget képtől, szobortól, csillagtól, állattól, embertől, hamis istentől. A tárgyfóbia viszont azt mondja: minden élettelen dolog, amelyhez tiszteleti gesztus kapcsolódik, bálvány. A Szentírás az elsőt tanítja. Te a másodikat.
Ezért futsz mindig ugyanabba a falba. Nem tudod elviselni, hogy a Biblia egyszerre tiltja a bálványimádást, és közben ismer szent tárgyakat, szent helyet, szent jeleket, szent liturgikus rendet. Nem tudod elviselni, hogy a keresztény hit egyszerre imádja egyedül Istent, és közben tiszteli a szenteket, a keresztet, az evangéliumos könyvet, a szent jeleket. A valóság gazdagabb, mint a te tiltólistád.
Összegzés: nem a gesztus önmagában bálványoz, hanem a hamis vallási értelem
A végső válasz tehát egyszerű. Hogyan lehet egy képet, szobrot vagy tárgyat bálványként kezelni? Úgy, hogy Isten helyére állítják. Úgy, hogy isteni hatalmat tulajdonítanak neki. Úgy, hogy tőle várják az üdvösséget, a kegyelmet, a szabadulást mint végső forrást. Úgy, hogy áldozati imádást adnak neki. Úgy, hogy a teremtményt a Teremtő helyére teszik. Ez bűn. Ezt a katolikus hit is elítéli.
De nem bálványimádás az, ha egy kép jelként az ábrázoltra irányítja a tiszteletet. Nem bálványimádás az, ha a feszület előtt Krisztust imádják. Nem bálványimádás az, ha egy szent képe előtt a szent közbenjárását kérik Istentől. Nem bálványimádás az, ha a keresztet megcsókolják Krisztus szeretetének jeleként. Nem bálványimádás az, ha az evangéliumos könyvet tisztelik Isten igéje miatt. Nem bálványimádás az, ha a szent tárgyakat nem közönséges hulladékként, hanem rendeltetésükhöz méltó tisztelettel kezelik.
Te a bálványimádás elleni bibliai parancsból minden látható vallási jel elleni hadjáratot csináltál. Ez nem Mózes hite, nem az apostolok hite, hanem túlfeszített ikonoklaszta reflex. A katolikus Egyház nem bálványimádást véd, hanem azt a bibliai és krisztusi igazságot, hogy az anyag, a kép, a jel, a test, a tér, a mozdulat és a liturgia Isten szolgálatába állhat — feltéve, hogy nem Isten helyére kerül. Ez a különbség. És ezt a különbséget te nem megcáfoltad, hanem újra és újra nem vagy hajlandó észrevenni.
