A csúcságyas csapágyazás egyszerűen nem alkalmas pontos-precíziós óra készítésére.

Írod: " Ez utóbbi tűhegyesen kúposan csúcsos végkiképzésű, így a csúcs hegyén majdnem pontszerű felfekvés miatt ennek is minimális a lendület-vesztesége, és előnye, hogy rázódásra és ütődésre sohasem volt törékeny"

Ezzel az a baj, hogy az állítás első fele konkrétan nem igaz - nem pontszerű a felfekvés és csöppet sem minimális a veszteség. Ráadásul eltérő pozíciókban nagyon eltérő csapágysúrlódások adódnak, ez eleve kizárja a pontos hordozható órát. A rendszerben eltérő hőtágulások miatt megoldhatatlan igazán szoros illesztések alkalmazása (kis lehűlésnél megszorulna a csapágyazás, mert a réz csapágylemezek és köztartók hőtágulása nagyobb, mint az acél tengelyé, felmelegedéskor meg még "kotyogósabbá" válik az egész). A kenőolaj szétfut a csapágycsészében, és emiatt az ilyen csapágyazásnak a veszteségei nagyjából egy normál furatos csapágyazás veszteségeihez hasonlíthatók - csak a tengelyirányú holtjátéka kisebb.

Nem véletlen, hogy vekkerekben, egyszerű időzítőkben és a leginkább igénytelen, kövezetlen-olcsó pecekjáratú kar-zsebórákban fordul/fordult csak elő ez a megoldás, ahol eleve nem is voltak érdemben pontossági elvárások, az olcsóság vitt mindent - mint szempont. Alkalmaznak kőbetétes kivitelt is kicsit jobb vekkerekben, de csodát tenni ez sem tud.

Valóban pontos mechanikus óránál egyfelől minimalizálni kell a billegő súrlódási veszteségeit - másfelől ennek nem szabad komolyabban pozíció-függőnek sem lenni - egyik követelményt sem tudja a csúcságyas megoldás teljesíteni.