Katolikus szempontból az Egyház nem úgy működik, hogy valakit csak akkor lehet szentként tisztelni, ha életében egy pecsétes mennyei igazolványt kapott. "
Hagyjuk ezt a katolikusnak való álcázást. Pontosítsuk azt az egyházat, amelyet katolikusként
próbálsz eladni.
A pontos beazonosítás ez. A Róma Főpapja által vezetett egyház.
Azt akartad tehát állítani, hogy a Róma Főpapja által vezetett egyház dönti el, hogy ki a szent és ki nem.
Én pedig arról írtam, hogy a megszentelő Isten az, aki eldönti, ha valaki szent-e vagy nem.
Én Isten szentjeiről írtam, miközben te álszentekről regélsz.
Amíg a Megszentelő Isten, a Szent Szellem nem tanúskodik valaki mellett, hogy szent, addig nem tekinthető Istenene által, társai az istenek fölé felkent Isten fiának. Jogtalanul szólítja az Istenek Istenét Atyjának.
Ha pedig Róma Főpapját valaki szentatyának nevezi,attól még nem lesz szent.
A Szentírás szerint a szentésget az ember a földi életében nyeri el, és nem halála után.
Attól, hogy Róma mindenkori főpapjai szentté nyilvánítanak valakit, halála után, az illető lelke nem fog megszabadulni a Hádesz és Thanatosz fogságából.
Nem beszélve arról, hogy egy Isten nélkül való egyház főpapjáról van szó.
Az Isten Szava kizárja annak a lehetőségét, hogy valaki aki tisztátalan attól bármi tiszta származna.
Jób 12:4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Ezért nem bízta az Istene által, társai az istenek fölé felkent Isten a megszentelést emberekre, akik
az öröklött bűn hatása alatt vannak, hanem a Megszentelő Istenre a Szent Szellemre.
Ap. Csel. 10: 15 És ismét szózat lőn hozzá másodszor is: Amiket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalannak. 16 Ez pedig három ízben történt; és ismét felviteték az edény az égbe.
Ha a megszentelés hatalma emberek kezébe adatott volna, akkor nem kellene a megszentelésért az Istenhez könyörögni.
1. Tim. 4: 4 Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal; 5 Mert megszenteltetik Istennek Igéje és könyörgés által.
Az Istenek Istenét és a Szent Szellemet maguktól tudatosan távol tartó mindenkori főpapjai Rómának, és az általuk felszenteltek nem lesznek szentek Isten szempontjából nézve.
Ha egy egyház katolikus(egységes) a bűn gyakorlásában - beleértve a bálványok tiszteletét, az Isten igazságainak hazugsággá változtatásának bűnét - nem lesz katolikus(egységes) a szentségben.
Az Igaz Isten akarata pedig nyilvánvaló:
1. Péter 1: 2 Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen.
14 Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a korábbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek;
15 Hanem, mint ahogy szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben. 16 Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. 17 És ha Atyának hívjátok Őt, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit tettei szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét: 18 Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; 19 Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén, a Krisztusén: 20 Aki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén tiérettetek, 21 Akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta Őt a halálból és dicsőséget adott néki; hogy a ti hitetek és reménységetek Istenben legyen. 22 Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Szellem által, egymást tiszta szívből, buzgón szeressétek;
Ahelyett, hogy egy istentelen és Khrisztosz nélkül való bűnös egyházat próbálsz tisztára mosni,
inkább törödnél lelked üdvösségével.
A római császárok által kiképzelgett háromságisten ugyanis nem fogja megszabadítani lelkedet a Hádesz és Thanatosz hatalmából.
Isten Ekklésziájának pedig nicsen köze Róma főpapjához és az általa vezetett egyházhoz.
DICSŐSÉG AZ ÚRNAK,AZ ISTENE ÁLTAL TÁRSAI AZ ISTENEK FÖLÉ FELKENT ISTENNEK!