Egészen világos, hogy nem egyszerűen egy-egy kéziratról, feliratról vagy fordítási hagyományról vitatkozunk. Te egy teljesen zárt rendszert építettél: ha egy forrásban szerepel a Tetragramma, akkor szerinted az „borjúistenes fertőzés”; ha nem szerepel, akkor az szerinted „az igaz Adon–Küriosz-hagyomány” bizonyítéka; ha egy kéziratban helyet hagytak a névnek, az hamisítás; ha egy zsidó közösség a Semát görög betűkkel írja le és Adonájt használ, akkor az Ezsdrás-kori tiszta hagyomány; ha egy másik zsidó közösség Jahót említ, akkor az pogány, napimádó, varázsló, borjúistenes fertő. Ez nem kutatás, hanem előre legyártott ítélet, amelyhez az adatokat utólag odaragasztod.
A baj nem az, hogy forrásokat idézel. A baj az, hogy amikor a forrásaid nem azt mondják, amit szeretnél, akkor kicsavarod őket, és ha még úgy sem engedelmeskednek, akkor rájuk ütöd a „hamisítás” pecsétjét. Ez a módszer nem apostoli, nem tudományos, nem keresztény, hanem pontosan az a szellemi bunkerlogika, amelyből állítólag kiszabadultál.
I. A Fouad 266: Paul Kahle nem menti meg a hamisítási mesédet
Azzal próbálsz előrelépni, hogy Paul Kahle szerint is „utólag” írták be a Tetragrammát. Csakhogy itt már az első mondatban elcsúszol. Mert az, hogy a Tetragrammát egy második kéz írta be egy előre hagyott helyre, nem ugyanaz, mint az, hogy valaki a kész szöveget meghamisította. Ezt már az előző körben is mondtam, de láthatóan nem akartad meghallani, mert a „második kéz” nálad automatikusan „hamisító kéz” lesz. Ez olyan, mintha egy középkori kódex rubrikátorát hamisítónak neveznéd, mert a főíró után piros tintával beírta a kezdőbetűket.
A Fouad 266-ról szóló szakirodalomban valóban ismert az az értelmezés, hogy a görög szöveg írnoka üres helyeket hagyott, és egy másik írnok írta be a Tetragrammát. De ez írnoki munkamegosztásként is teljesen érthető: az egyik írnok a görög szöveget másolta, a másik a szent nevet írta be héber betűkkel. Emanuel Tov összefoglalása szerint a görög írnok nagyobb helyet hagyott a Tetragramma számára, amelyet pontok jelezhettek; más kutatók, például Koenen nyomán, azt is felvetették, hogy a főíró nem tudta vagy nem akarta maga leírni a héber betűs istennevet, ezért hagyta meg azt másnak. Ez nem bűnügyi jegyzőkönyv, hanem kézirattani jelenség.
A belinkelt „A századik juh” blogbejegyzésed nem tudományos publikáció, hanem polemikus bloganyag. A szerzője a kézirat fotóira és másodlagos megjegyzésekre épít, de nem mutat be olyan fizikai-kémiai vizsgálatot, amely bizonyítaná, hogy a κύριος szót kikaparták vagy kiáztatták. Azt állítod: „nem lényeges, hogy kikaparták vagy kiáztatták.” De igenis lényeges. A kézirattanban ez maga a lényeg. Egy előre hagyott üres hely és egy eltávolított szó között akkora különbség van, mint egy előre kihagyott aláíráshely és egy okirat-hamisítás között.
Te azt mondod: a hézag pont akkora, amekkora a κύριος szóhoz kellene. Rendben, tegyük fel, hogy így van. Ebből legfeljebb az következhet, hogy a görög szöveg hagyományában vagy az előpéldányban az istennév helyén valamilyen görög helyettesítő is elképzelhető volt, és a másoló vagy a másolói kör a Tetragramma beírása mellett döntött. De ez még mindig nem bizonyítja, hogy fizikailag eltávolították a κύριος szót. Te egy lehetőségből vádiratot csinálsz, majd a vádiratot bizonyítékként idézed vissza. Ez körben járó okoskodás, nem érv.
II. „Ó-kánaáni írásban járatlan személy” — ebből sem lesz hamisítás
Azt is mondod, hogy a Tetragrammát olyan személy írta be, aki járatlan volt az ó-kánaáni írásban. Először is: a Fouad 266 esetében nem egyszerűen „ó-kánaáni” írásról kell beszélni, hanem arról, hogy a kéziratban a Tetragramma héber betűs formában jelenik meg a görög szövegben. A görög zsidó kéziratokban az istennév többféle módon szerepelhetett: négyzetes héber írással, paleo-héber formával, görög átírással, vagy helyettesítővel. E változatosság nem hamisítás, hanem a zsidó szöveghagyomány bonyolult története.
Másodszor: még ha a második írnok bizonytalanul is írta a betűket, abból legfeljebb az következik, hogy nem volt gyakorlott héber írnok. Nem az, hogy csaló volt. A gyakorlatlan kézírás nem hamisítási bizonyíték. Ha valaki görög szöveget másol, de héber betűket csak ritkán ír, természetes, hogy bizonytalanabb lehet a vonalvezetése. Ebből te „borjúistenes beavatkozást” csinálsz. Ezzel a logikával minden rossz kézírású sekrestyés eretnek volna.
Harmadszor: az, hogy a Tetragramma beírásához használt tinta vizsgálható lenne, igaz. De amíg nincs ilyen vizsgálati eredményed, addig nem mondhatod tényként, hogy a tinta más korból származik. A „meg lehetett volna vizsgálni” nem ugyanaz, mint a „megvizsgálták és ezt bizonyította”. Te megint a hiányzó bizonyítékot használod bizonyítékként. Ez a semmiből épített vár tipikus esete.
III. Jehova Tanúi és Fouad 266: a gyanú nem bizonyíték
Azt állítod, hogy Jehova Tanúi Kahle vizsgálata előtt kikölcsönözték a papiruszt fényképezésre, és ebből valami gyanút akarsz kovácsolni. Figyelj: még ha igaz is, hogy fényképezés céljából hozzáfértek a kézirathoz, ebből nem következik manipuláció. Egy kézirat fényképezése nem azonos a kézirat átírásával. Ráadásul egy királyi papirusztársasági gyűjteményben őrzött töredéket nem úgy „kölcsönöznek ki”, mint egy könyvet a falusi könyvtárból, hogy aztán otthon valaki körömkefével kikaparja belőle a κύριος-t.
Ha azt akarod állítani, hogy a kéziratot Jehova Tanúi fizikailag manipulálták, akkor ahhoz nem sejtetés kell, hanem dokumentum: restaurátori jegyzőkönyv, intézményi jelentés, tintavizsgálat, paleográfiai szakvélemény, amely konkrétan ezt mondja. Ilyened nincs. Van helyette egy blogbejegyzésed, egy gyanúd és egy kész teológiai ítéleted. Ez kevés. Nagyon kevés.
IV. „Második kéz” nem egyenlő „Isten Szavának meghamisítása”
Azt mondod: ha a Tetragrammát második kéz írta be, az már önmagában Isten Szavának szándékos meghamisítása. Ez az állítás kézirattani szempontból tarthatatlan. Az ókori kéziratok másolásában több kéz munkája teljesen ismert jelenség. Más írnok írhatta a főszöveget, más a széljegyzetet, más a javítást, más a szent nevet, más a díszítő elemeket. A kézirat nem modern nyomtatvány, ahol minden betű ugyanabból a gépből jön.
A te logikád szerint minden olyan kézirat, amelyben több kéz dolgozott, gyanús. Akkor viszont kidobhatod az ókori és középkori szöveghagyomány jelentős részét. Csakhogy te ezt nem teszed meg következetesen. Csak ott kiáltasz hamisítást, ahol az adat nem illik a „Jahó-borjúisten” rendszeredbe.
A Fouad 266 nem bizonyítja a Jehova Tanúi Újszövetség-hamisítását — ebben veled egyet lehet érteni. De azt sem bizonyítja, amit te akarsz: hogy a Tetragramma pogány, borjúistenes hamisítás. A kézirat annyit bizonyít: bizonyos hellenisztikus zsidó görög szövegekben a Tetragrammát különleges módon kezelték. Pont. A többi a te teológiai habverésed.
V. Jézus, az apostolok és a Küriosz: ebből nem következik, hogy a Tetragramma pogány
A legfőbb érved újra és újra ugyanaz: Jézus és az apostolok nem mondták ki a JHWH, Jahó, Jahve vagy Jehova alakot; ők az „Úr” kifejezést használták; tehát a Tetragramma nem lehet Izrael Istenének neve. Ez az érvelés első ránézésre egyszerűnek tűnik, de valójában hibás.
Jézus korában a zsidó kegyeleti gyakorlatban a Tetragramma kiejtését már széles körben kerülték. Helyette olvasáskor Adonájt mondtak, görög fordításban pedig Küriosz állt. Az Újszövetség görög szövege természetesen ezt a hagyományt követi. Abból, hogy Jézus az Úr kifejezést használja, nem az következik, hogy a Tetragramma pogány név, hanem az, hogy Jézus a korabeli zsidó olvasási és fordítási hagyományban mozog.
A Halbturn-amulett is ezt mutatja, csak te ezt is félreolvasod. A harmadik századi ausztriai zsidó amuletten a Semá görög betűkkel szerepel, és az „Adon” alak jelenik meg; a szakirodalom szerint a lelet egy héber Semá-szöveget őriz görög betűkkel, nem pedig valami Ezsdrás-kori „káldeus arámi” tiszta ősszöveget. A bécsi egyetem közlése szerint a lelet harmadik századi, római kori gyermeksírból való, és a zsidó jelenlét legkorábbi ismert ausztriai bizonyítékai közé tartozik.
A Halbturn-lelet tehát nem azt bizonyítja, hogy JHVH pogány név volt, hanem azt, hogy késő antik zsidó gyakorlatban a Semá kiejtési hagyománya Adonájt használt. Pontosan ezt mondja a zsidó és keresztény olvasási hagyomány is. Te ebből megint azt akarod kihozni, hogy „Adon az igazi név, JHWH a borjúisten”. Ez olyan, mintha abból, hogy magyarul azt mondjuk „Úr”, azt bizonyítanád, hogy a héber istennév soha nem létezett. Ez nem érv, hanem nyelvi zsonglőrködés.
VI. Adonáj nem „versenytársa” a Tetragrammának, hanem olvasási helyettesítője
Azt mondod: az igaz hitű zsidók hagyományában Adon vagy Küriosz Izrael Istenének neve. Ez féligazság, és éppen ezért veszélyes. Adonáj valóban az Úr megszólítása; a Küriosz valóban ennek görög megfelelője; az Újszövetség valóban ezt használja. De ez nem azért van, mert a Tetragramma pogány név volna, hanem mert a Tetragramma kiejtését tiszteletből helyettesítették.
A maszoréta hagyomány éppen ezt mutatja. A Tetragramma mássalhangzóit a szöveg őrzi, de az olvasási hagyomány arra figyelmeztet, hogy Adonájt kell mondani. Ebből lett később a „Jehova” hibás keresztény olvasat: a JHWH mássalhangzóit összekeverték az Adonáj olvasási magánhangzóival. Ez nem bizonyítja, hogy a Tetragramma hamis; azt bizonyítja, hogy a zsidó hagyomány a név írását és kiejtését megkülönböztette.
Te viszont a megkülönböztetést szembenállássá változtatod: mintha Adonáj és JHWH két rivális istenség volna. Ez vallástörténeti torzkép. Adonáj a megszólítás, JHWH a szent név írott alakja, Küriosz a görög fordítási és olvasási megfelelő. A keresztény hit szempontjából pedig a döntő az, hogy az Újszövetség a Küriosz címet Jézus Krisztusra alkalmazza. Ez az apostoli krisztológia egyik csúcsa. Te viszont ahelyett, hogy ezt látnád, még mindig a „borjúisten” körül kaparálsz.
VII. Amherst 63: a „borjú” képe nem cáfolja, hogy Jahó Izraelhez kötődő istennév volt
Most jön Amherst 63, amelyhez görcsösen ragaszkodsz, mert szerepel benne a „bikánk” vagy „borjunk” képe. Igen, az Amherst 63 egyik zsoltárszerű szövegében Jahó és Adonáj szerepel, és a „mi bikánk” jellegű kifejezés is előfordul. A bibliai régészeti összefoglaló is közli a szöveg részletét: „Ami minket illet, Urunk, Istenünk Jahó; legyen velünk a mi Bikánk.”
De ebből nem az következik, hogy Jahó nem Izrael Istene, hanem az, hogy egy Egyiptomban élő, arámi nyelvű, vallásilag kevert közösség Jahót olyan képi és kultikus nyelven szólította meg, amely a bibliai prófétai normához képest szinkretista. A szakirodalom maga is beszél az Amherst 63 egyik szövegéről mint a 20. zsoltár „pogányított” vagy szinkretizált változatáról. Ez pontosan azt jelenti, hogy van kapcsolat a bibliai zsoltárhagyománnyal, de torzult, kevert formában.
Te azonban ebből ezt csinálod: ha egy szinkretista közösség Jahót bikaképzettel kapcsolta össze, akkor Jahó eleve borjúisten. Ez ugyanaz a logikai hiba, mintha Jeroboám aranyborjaiból azt következtetnéd, hogy Mózes Istene eredetileg borjú volt. A Biblia maga mondja el, hogy Izrael újra és újra bálványos képekkel torzította el az Úr tiszteletét. Te a torzulást teszed meg eredetnek.
A „bika” kép egyébként az ókori Közel-Keleten a hatalom és erő általános szimbóluma volt. A kép használata önmagában nem bizonyítja, hogy a tisztelt istenség „borjúisten” volna lényegénél fogva. Ha egy zsoltár azt mondja, hogy az Úr „pajzs”, abból nem következik, hogy Isten fémből készült hadieszköz. Ha azt mondja, hogy „kőszikla”, abból nem következik, hogy Isten geológiai képződmény. Te viszont a képes beszédet és a szinkretista kultuszt szó szerint veszed, mert így tudsz belőle vádat gyártani.
VIII. Amherst 63 nem azt mondja, hogy Adon erősebb isten Jahónál
Azt állítod, hogy Amherst 63-ban Adon és Jahó két külön isten: Adon az igazi Úr, Jahó pedig a borjú, és a közösség Adont kéri, hogy ne vegye el, amit Jahó adott. Ez a szöveg irányának megint csak erőszakos kiforgatása.
A szöveg párhuzamos szerkezetekben beszél: Jahó válaszoljon, Adonáj válaszoljon; Jahó segítsen, az Úr adja meg; Jahó teljesítse, az Úr ne vonja meg. Az ilyen párhuzamos, költői szerkezetből nem automatikusan két külön istenség következik, pláne nem alá-fölé rendeltségi rendszer. A költői párhuzam a sémi zsoltárnyelv alapvető jellegzetessége. Az Amherst 63 valóban szinkretista, de te még a szinkretizmust is rosszul olvasod: nem leírod, hanem ideológiai vádirattá torzítod.
Az általad idézett BibliaKultúra-cikk egyébként azt írja, hogy a papirusz különböző arámi közösségek vallási életébe enged betekintést, és Jahó temploma Elephantinéban a zsidó közösséghez kötődött. Ez nem a te állításodat támasztja alá, hanem éppen azt, hogy Jahó a zsidó diaszpóra vallási önazonosságának része volt — még ha ez a gyakorlat nem is mindig volt prófétailag tiszta.
Magyarul: a cikked nem azt mondja, hogy „Jahó nem a zsidók Istene”, hanem azt, hogy egyes zsidó vagy izraelita eredetű diaszpóraközösségek Jahót más istennevekkel és kultuszokkal keverve tisztelték. Ez bűnös vagy torz vallásosság lehet, de nem bizonyítja, hogy a név idegen bálvány eredeti neve volna.
IX. A Halbturn-amulettet is félreolvasod: az nem „káldeus arámi Ezsdrás-hagyomány”
A Halbturn-amulettet úgy próbálod felhasználni, mintha az bizonyítaná: az igazi zsidó hagyomány „Adon” volt, nem JHWH. De a lelet szakmai leírása egészen mást mond. Egy harmadik századi, római kori gyermeksírból származó aranylemezkéről van szó, amelyen a Semá szövege héberül, de görög betűkkel szerepel. A közölt átírás szerint a szöveg így kezdődik: „Szüma Isztraél, Adone Eloé, Adon a…”, vagyis a Semá ismert formulájának görög betűs, fonetikus visszaadása.
Te erre azt mondod: ne tévesszen meg senkit, ez görög betűkkel írt káldeus arámi szöveg. De ezt nem bizonyítod. A szakirodalom nem így írja le. Eshel, Hanan Eshel és Armin Lange tanulmánya szerint a lelet a Semá héber szövegét őrzi görög karakterekkel.
Vagyis megint ugyanaz történik: a szakmai leírás azt mondja, héber szöveg görög betűkkel; te kijelented, hogy valójában káldeus arámi. Mi alapján? Mert így illik a rendszeredbe. Ez nem filológia, hanem nyelvészeti jelmezbál.
A lelet ráadásul harmadik századi, nem Ezsdrás-kori. Azt állítani, hogy „valószínűleg Ezsdrásék idejében készült írás másolata”, tiszta spekuláció. Lehet a Semá liturgikus hagyományának késő antik tanúja; lehet amulettként használt zsidó ima; de nem bizonyítja, hogy a Tetragramma soha nem volt Izrael Istenének írott neve. Legfeljebb azt mutatja, hogy egy késő antik zsidó imaszövegben Adonáj olvasati forma szerepelt. Ezt a katolikus álláspont eddig is tudta. Nem fedeztél fel semmit, legfeljebb ünnepélyesen félreértetted.
X. A maszoréták és a „Jerikó melletti barlangi fertőzés” — ez már összeesküvés-elmélet
A maszorétákról szóló elképzelésed már nem egyszerű tévedés, hanem kész összeesküvés-elmélet. Azt állítod: 800 körül valamilyen Jerikó melletti barlangban kéziratokat találtak; ezekkel „megajándékozták” a maszorétákat; ötven év múlva megjelent az Aleppói kódex, majd a Leningrádi kódex; tehát a Tetragramma onnan kerülhetett bele a maszoréta szövegbe.
Ez a „lám, időben közel vannak, tehát oksági kapcsolat van” iskolapéldája. Attól, hogy két esemény időben nagyjából egymáshoz közel esik, még nem következik, hogy az egyikből származik a másik. Az, hogy Timóteus nesztoriánus pátriárka levelében valóban szerepel egy régi kéziratlelet híre, érdekes kézirattörténeti adat. De ebből nem következik, hogy a maszoréta szöveg Tetragrammája ebből a barlangi anyagból ered. A Timóteus-levélre vonatkozó ismert ismertetések éppen azt hangsúlyozzák, hogy a levél régi héber kéziratok felfedezéséről beszél; ez nem azonos egy maszoréta hamisítási műhely leleplezésével.
Ráadásul az egész elméletedet elsöpri az a tény, hogy a Tetragramma jóval korábbi leletekben is szerepel. A Ketef Hinnom-i ezüst amulettek a Kr. e. 7–6. századból valók, és bibliai áldásszöveghez kapcsolódó héber szöveget őriznek; ezek évszázadokkal megelőzik a maszorétákat.
A Holt-tengeri tekercsekben a Tetragramma különféle formákban szerepel, gyakran különleges írásmóddal vagy jelöléssel. A tekercsek jóval korábbiak a maszoréta kódexeknél.
A Mésa-sztélé pedig Kr. e. 9. századi moábita forrásként említi JHVH edényeit Nébó elfoglalásánál.
Tehát a Tetragramma nem „850 körül barlangból átvett maszoréta fertőzés”. Ez történetileg tarthatatlan. A név dokumentáltan létezik jóval korábbi héber, moábita, qumráni és diaszpóra-zsidó környezetben. Neked ez nem tetszik, ezért mindegyiket más-más módon démonizálod. De ha minden adat ellened van, akkor nem az adatok hamisak — hanem az elméleted rossz.
XI. „A maszoréták nem tudták kiejteni” — igen, mert nem ez volt a feladatuk
Azt mondod: a maszoréták nem tudták, hogyan kell kiejteni a Tetragrammát. Csakhogy a maszoréták nem is azt akarták rögzíteni, hogy a Tetragrammát hogyan kell kiejteni. Éppen ellenkezőleg: az olvasási hagyomány szerint nem kellett kiejteni, hanem Adonájt kellett mondani. Ezért került a Tetragramma mássalhangzós alakjához olyan magánhangzózás, amely olvasási figyelmeztetőként működött.
A „Jehova” későbbi keresztény félreolvasás ebből a rendszerből született. De ez nem azt bizonyítja, hogy a maszoréták nem ismerték a saját szövegüket, hanem azt, hogy a keresztény középkori olvasók nem értették jól a zsidó qeré-ketív jelölést. Ez ismert történeti tény, nem összeesküvés.
A te következtetésed viszont abszurd: mivel a maszoréták nem adták meg a Tetragramma eredeti kiejtését, ezért a Tetragramma hamis. Ez olyan, mintha azt mondanád: mivel egy középkori kézirat rövidítéseit a laikus olvasó nem tudja feloldani, ezért a kéziratban szereplő szó nem létezett.
XII. A „valóságtagadás” pszichologizálása: amikor elfogy az érv, jön Freud
A válaszod vége hirtelen pszichológiai kiselőadásba fordul: tagadás, védekező mechanizmus, Freud, Anna Freud, bűntudat, hitetlenség, lelki-szellemi betegség. Ez látványos, de teljesen irreleváns. Egy kézirattani, vallástörténeti és teológiai vitát nem lehet azzal eldönteni, hogy az ellenfeledet pszichológiai tagadással vádolod.
Ez különösen ironikus tőled, mert éppen a te rendszered működik tagadásként: tagadod a Tetragramma korai előfordulásait; tagadod a maszoréta hagyomány valóságát; tagadod, hogy a szinkretizmus a bibliai hit torzulása lehet; tagadod, hogy a Küriosz a Tetragramma helyettesítőjeként működhetett; tagadod, hogy az Egyház apostoli hitet őriz. Minden adatot, amely nem tetszik, vagy hamisításnak, vagy varázslóterméknek, vagy „jehovizmusnak” nevezel.
Ez nem szabad gondolkodás. Ez egy új, saját gyártású börtön, amelynek ajtajára azt írtad: „igaz hit”.
XIII. A képtiszteleti kitérőd megint mellébeszélés
Behozod a képek és szobrok tiszteletének ügyét is, mintha ez bármit bizonyítana a Fouad 266-ról, Amherst 63-ról vagy a maszorétákról. Nem bizonyít semmit. Ez csak antikatolikus reflex: ha bajban vagy egy kézirattani érvvel, gyorsan előveszed a „képek-szobrok” lemezt.
A katolikus tanítás világosan különbséget tesz az Istennek kijáró imádás és a szentek, képek, ereklyék tisztelete között. A kép nem önmagában tárgyként kap imádást, hanem arra utal, akit ábrázol. A megtestesülés óta az anyagi világ nem a bálványimádás szükségszerű terepe, hanem Krisztus emberségének fényében megszentelhető jel. Erről lehet vitatkozni, de nem úgy, hogy minden képtiszteletet automatikusan bálványimádásnak nevezel, miközben közben egyetlen névforma köré építesz szinte mágikus ellenkultuszt.
A Jehova Tanúi névfétise helyett te névellenes fétist építettél. Ez nem katolikus probléma, hanem a te belső következetlenséged.
XIV. A végső ellentmondás: „Adon/Küriosz” igaz, de a mögötte álló névhagyomány szerinted hamis
Itt van az egész rendszered legnagyobb törése. Azt mondod: az igaz név Adon, Küriosz, Úr. Csakhogy a Küriosz a görög fordítási és olvasási hagyományban éppen a Tetragramma helyettesítője lett. Ha a Tetragramma „borjúisten” neve, akkor mit helyettesít a Küriosz? Ha a Küriosz igaz, akkor miért volna hamis az a szent névhagyomány, amelynek helyén a Küriosz áll? Ebből a csapdából nem jössz ki.
Az Újszövetség éppen ezen a ponton emeli fel Krisztust: Jézus az Úr. A Küriosz-cím, amely az Ószövetség görög hagyományában Izrael Istenére vonatkozik, Krisztusra alkalmazva jelenik meg. Ez a keresztény hit magja. Nem az, hogy JHWH hangalakját mindenáron ki kell ejteni; nem az, hogy Jahó-borjúisten ellen háborút kell indítani; hanem az, hogy Izrael Istene Krisztusban véglegesen kinyilatkoztatta magát.
Te viszont nem ide jutsz, hanem oda, hogy kettéhasítod Krisztust, démonizálod a zsidó szöveghagyományt, és mindenkit gyanú alá helyezel: zsidókat, maszorétákat, qumrániakat, katolikusokat, protestánsokat, fordítókat, régészeket, kézirattanosokat. A végén csak te maradsz, a saját kis „tiszta” rendszereddel. Ez nem apostoli hit, hanem magánmitológia.
XV. Zárás: Fouad, Amherst, Halbturn és a maszoréták nem a te rendszeredet igazolják
Összefoglalva: a Fouad 266 nem bizonyítja, hogy a Tetragrammát csalással írták be a görög szövegbe; legfeljebb azt, hogy a szent nevet különleges írnoki eljárással kezelték. Az Amherst 63 nem bizonyítja, hogy Jahó borjúistenként idegen volt Izrael Istenétől; azt bizonyítja, hogy egyes diaszpóra-zsidó vagy izraelita eredetű közösségek szinkretista módon használták Jahó nevét. A Halbturn-amulett nem bizonyítja, hogy az eredeti istennév Adon volt; azt bizonyítja, hogy késő antik zsidó imaszövegben a Semá olvasási hagyománya Adonáj formában élt. A maszoréták nem Jerikó környéki „jehovista barlanganyagból” találták ki a Tetragrammát; a név jóval korábbi leletekből és kéziratokból ismert.
A te elméleted tehát nem áll meg. Nem azért, mert „nem akarok megtérni az Istenek Istenének Khrisztoszához”, ahogy szívesen szónokolsz, hanem mert az érveid nem bírják el a tényeket.
A katolikus hit nem Jehova Tanúi-féle névközpontúság. Nem állítja, hogy a „Jehova” kiejtés volna a helyes. Nem teszi be önkényesen az Újszövetségbe a Tetragrammát. De nem is követi a te ellenkező előjelű rögeszmédet, amely a szent névből démoni „borjúistent” gyárt. A katolikus hit Krisztus-központú: az Atya örök Fia testté lett, Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, egyetlen személyben. Ő az Úr. Ő a Küriosz. Ő az, akiben Izrael Istene véglegesen és felülmúlhatatlanul kinyilatkoztatta magát.
És éppen ezért a te Fouad-kaparásos, Amherst-borjús, Halbturn-káldeusos, maszoréta-barlangos építményed nem megvilágosodás. Csak egy újabb teológiai labirintus, amelyben a kijárat fölött ott áll a mondat, amelyet mindenáron el akarsz kerülni:
