Nézd, egyrészt a lelkesedésed tiszteletre méltó, és kívánom is, hogy megmaradjon.

De picit azért "legenda-gyártásba" is átcsúszott.

A Molniád tokja közönséges réz, sárgaréz - krómozva. Később, az utolsó időszakban meglehetősen hitvány spiáter tokok is készültek. A zsanérokat a korábbi kiviteleknél sokszor ezüst-tartalmú forrasszal forrasztották a tokhoz, így még az ezüst - nyomokbani - jelenléte is igaz lehet, de azért érdemi mennyiség nincs a forrasztásban. Készültek egyébként alpakkából is tokok - azt is lehet ezüstnek vélni, de nem az.

Az orosz szerkezetek járáspontosságának a megítélésénél azért egyfelől látni kell, hogy a gyári szórások nagyok voltak, voltak egészen jól sikerült, és lényegesen gyengébben teljesítő szerkezetek is - a normába belefért mindkettő, és ki mifélét fogott aztán ki... Viszont az alkalmazott hajszálrugók-billegők minősége közepes volt mindig is - ami azt is jelenti, hogy egy jól sikerült werk nyugalmi állapotban, fiókban, fix pozícióban és állandó hőmérsékleten járatva egészen impozáns módon is teljesíthet - de ahogy elkezded mozgatni, hordani, különböző hőmérsékleti hatásoknak lesz kitéve - ez nagyon gyorsan változni fog. Nem egy Molniát láttam, ami a vibrón nyílegyenes vonalat tudott húzni, és a fiókban tényleg pár másodperc pontosságig belőhető volt (főleg, ha sűrűn felhúzva gondoskodtunk a nagyjából egyenletes nyomatékról is), de aztán tényleges hordásnál ezek a napi fél-egy percet tudták hozni - ennyi a ténylegesen elvárható tőlük.

Nem véletlen, hogy a keleti blokkban minősített kronométert - karórában - egyedül a GUB csinált, de ők is ezekhez az óráikhoz importálták a hajszálrugót...

Az orosz/szovjet aranytokokat meg szintén nem érdemes misztifikálni - a SZU jelentős aranytermelő volt, és egyébként anno nem volt az arany annyira drága sem, mint mostanság. A kezdetektől, már a 30-as évek végétől készültek aranytokos karórák (és kis számban zsebórák is) részben a funkcionáriusok, részben simán kereskedelmi forgalom számára, amit egyébként tényleg "bárki megvehetett" az óraüzletekben - már, ha éppen volt belőlük, és ha volt rá pénze... Nem a vasutasoknak és a katonatiszteknek gyártották őket - sőt, biztosan nem nekik, nekik masszívabb, igénytelenebb órákat biztosítottak (ha biztosítottak, mert a katonáknál pár fegyvernem kapott csak szolgálati órát, repülősök, de ott is csak a pilóták, a tengerészek-tengeralattjárósok, de ott is csak a tisztek, stb...). Viszont jó masszív, aranytokokat (sőt, kis számban ezüst tokokat is) készítettek, amik valóban tartósak. Megjegyzem, az 50-es évek végétől megjelentek már a vízálló tokozású karóráik is, 1965-től létezik a Vostok Kommandirskie - de vízálló aranytokot sosem készítettek, egyet sem, ezek "öltönyös órák" voltak mindig.