Hümm-hümm. Van példa mindenre, meg mindennek az ellenkezőjére is.

Az orosz óraipar jórészt tényleg licencvásárlásokra alapozva épült fel, volt azért szerintem lopkodás is (hol nem, amúgy, a nagynevű svájci-francia-brit cégek is még egymástól is lopkodtak...). A minőség az 50-es évekre rendeződött - de azért az első korai Kirovi szerkezetek, amelyek ugyebár USA Hampden licencre alapultak, bizony az eredetihez képest riasztóan silány minőségűek, durvák voltak.

Az 50-es évekre beállt jól a tömegtermelés, és az orosz szerkezetek normális, "közepes minőségű" kategóriába simán besorolhatók voltak. Volt szórás, ki lehetett fogni jobbat-rosszabbat, de általában nem volt velük baj. Valójában a tokokkal sem, az aranyozott-krómozott orosz réztokok szerintem nem voltak rosszabbak a hasonló, olcsóbb kategóriájú (de nem silány, mondjuk Doxa, Cornavin) svájci tokoknál, amúgy készültek ugyebár arany tokok is nagy számban, amik viszont kifejezetten jók voltak, szerintem egyenesen jobbak az átlagos svájci tokoknál, lévén nem sajnálták belőlük az anyagot.

Nagyon nagy számban készültek, és sokszor dotált árakon, tényleg az átlagembernek elérhető árakon kínálták őket - aminek okán általában nem is törődtek nagyon velük, nem tartották őket karban, nem kímélték őket - ezért van rengeteg teljesen lepusztult ruszki óra a piacokon még most is - és én is úgy gondolom, hogy ez inkább dicséri a minőségüket, mintsem negatívan minősítené. Szörnyű elhanyagoltságot és bánásmódot is sokáig kibírtak - nem örökké, ezért sokszor úgy is néznek már ki, ahogy...

Mindenképpen hálás dolognak tartom a gyűjtésüket, mert nem túl nagy pénzekért lehet valós használati értékhez és sokszor esztétikailag is elismerendő tárgyakhoz jutni. Viszont karbantartásra-szervizre szegényenek azért változatlanul szükségük lenne, és itt lép be a korábbi beszélgetésnél előkerült probléma - megváltozott a világ, megváltozott az órás-szakma is, de teljesen, és ami valamikor hétköznapi rutin volt, és gazdaságosan elvállalható - az ma sokszor már "nem fér bele".